Éjszaka virága - Befejezve

27. fejezet

- Nem. Katalin nincs ilyen benne. Csak ilyen vagyok itt. Nem engedhetem meg, hogy a szeretteimnek ártsanak és ezért zárkózók be. Nem azért, mert már nem szeretlek. És nem is azért, mert nem akarlak a gyerekeim anyjának. De azért nem mondhatom a többiek előtt, hogy kettesben szeretnék beszélni veled, mert rögtön olyan lennének, mint az izgatott ötéves fiúk. - mondta dühösen Sötétség. Pedig csak egy kérdést tettem fel. De akkor a lényegre tapintottam. Mert máskülönben miért lenne rögtön ilyen dühös. 

- Sötétség nem tudom mi van benned. De azt látom, hogy emiatt a védekezés miatt egyre messzebb kerülünk egymástól. És ha nem lesz ennek vége a háború végéig, bármennyire fáj is Dániellel fogok menni és vele fogok családot alapítani. És ez csak rajtad múlik. Mert én már ebbe belefáradtam. Mindent megteszek, hogy ez működjön, de te minden erőfeszítésemet eltaposod. Döntened kell. Vagy ilyen maradsz és elveszítesz, vagy te is erőlködsz a kapcsolatunkért! - nem kicsit volt már elegem ebből. Most kell döntenie és nem később.

- Sajnálom, hogy ilyen vagyok. De egyszer tudtam, hogy ezt az oldalamat is meg kell mutatnom neked. De nem tudtam, hogyan fogsz reagálni rá, vagy, hogy tetszeni fog-e neked. Csak azt tudtam, hogy valamit kifogásolni fogsz majd. Hogy döntés elé állítasz, mert nem vagyok olyan, mint akit megismertél. - szomorú volt. Hosszú idő után most mutatott valami érzelmet az arcán és a szavaiba. 

- Nem tetszik. Ha lehet választani egy érzelem mentes fiú között, aki olyan mint az éjszaka, egyszer veled van, egyszer nem, és egy érzelem kimutató törődő fiú között a másodikat választom. Mert ő törődik velem, nem úgy, mint az aki most előttem áll. - éreztem, hogy egy könnycsepp folyik le az arcomon. De nem töröltem le. Mert fogom megjátszani magamat miatta. Sem senki más miatt.

- Szerelmem. Ne sírj. Nem szeretném, hogy miattam sírj. - ezzel egy kicsit elkéset. Nem is kicsit. De én sem akarok így vele lenni. - Megpróbálok olyan lenni. De ez a hely nem a legjobb formámat hívja elő. És nem szeretek itt lenni e-miatt. Ezért is mentem utánad. Hogy az legyek, aki vagyok. És nem egy megjátszott valaki, aki nem tud önmaga lenni, mert az ereje nem engedi. És igen, ezért nem tudok ugyan olyan lenni. Nem tudom, hogy miért nem engedi az erőm. Csak ezt tudom, hogy veled boldog vagyok, és nem akarom, hogy azzal a vámpírral menj el. Főleg nem azt, hogy tőle legyen gyereked. - a vállának dőltem. Nem bírtam abba hagyni a sírást. Most jött ki belőlem az elmúlt hónapok nyomása. 

Nem tudom, hogy meddig sírhattam. Csak azt tudom, hogy arra ébredtem, hogy Sötétség átöltöztet. Az ő ruháit kaptam. Mindig abban alszok és semmit sem mond ellene. Azt tudom, hogy soha az égvilágon nem hittem volna, hogy ennyire össze fogok omolni. És még csak a háború előtt vagyunk. 

- Sajnálom. Nem tudtam ezt. Csak azt, hogy nem vagy velem és teljesen elhanyagolsz engem. Sajnálom. Meg tudsz bocsátani? - csak mosolyogva simogatta az arcomat. Majd bólintott. Erre elmosolyodtam. Majd engedtem neki, hogy az ereje segítségével elaltasson engem. 

(Sziasztok itt az új rész.)

((Remélem tetszik. További jó olvasást!))