Éjszaka virága - Befejezve

19. fejezet

- Nos, hogy vagy? Katalin nem terheltünk le téged tegnap. - mondta aggódva Hurrikán. - Utána néztem pár dolognak és az elmúlt egy évben a kóltségeink egy része egy teljesen ismeretlen helyre mentek. És minden hónapban történt át utalás.

- Arra gondolsz, hogy Vilmos az emberekhez utalta a pénzünket? Mert nem hiszem hogy ilyent tenni. Az már nem ússza meg szárazon. Ezt ő is tudja. - Fényt soha nem láttam ilyen dühösnek. De valahol megtudom érteni.

- Azt nem mondtam. Csak azt, hogy ismeretlen helyre ment a pénz és nem is lehet lekövetni, hogy mire költötték vagy hogy hová ment. Ami még rosszabbá teszi a helyzetét. Azt viszont tudom, hogy te Lángoszlop tudnál segíteni. - nézett az említetre.

- Megnézem mit tudom tenni. De nem igérek előre semmit. - mondta nagyot sóhajtva. Majd áttértünk a jelentésekre. Ami engem csak elaltatt. - arra keltem fel, hogy Sötétség simogatja az arcomat.

- Kelj fel. Mennyit aludtál az éjjel? - kérdezte aggódva. Körbe nézve vettem észre, hogy mindenki engem néz. És továbbra is az gyülésen vagyok.

- Már biztos. Téged akarnak. Az, hogy be aludtál azt jelenti, hogy bele láttak a fejedbe. Nem mondtunk nagyon fontos dolgokat. Mert tudtuk, hogy figyelnek. Bármi is történt, hogy elemgedtek nem jót jelent. Támadást szerveznek. Hamarosan is támadnak is. - nem értem ezt. Mert ez egyre rosszabb lesz csak.

- Hogyan jutottak be a fejembe? Miért vagyok nekik ilyen fontos? - csak ezek jártak a fejemben.

- A bátyáddal különleges kapcsolatod van. És bár a testvérek nem ritkák nálunk, de az a kapcsolat ami köztetek van, az irigylésre méltó. Tudtak egymás agyába férközni. És ezzel együtt jobb harcosok is vagytok, ha együtt harcoltok. - ez egyre jobb lesz. Mondtam már?

- Ezért tartják tehát fogva. Mert akkor kitudodhat bármi, mikor alszok. Bár nagyon bizarul hangzik. Eléggé ahhoz, hogy ne kérjék aludni. De ahogy érzem ezt nem én fogom csak eldönteni. - mindenki csak bolintott. Szóval ha akarok, ha nem, akkor is aludni fogok, ha ők hallgatozni akarnak.

Nem mondtM semmit. Csak figyeltem a dolgokat. De úgy éreztem, mintha valaki az agyamban lenne. Mintha figyelne onnan. Bárhol is legyen, az, az ott.

Jelentések, kutatások, meg sok egyéb szám. Arról nem is beszélve, hogy nekem is mondanom kellet a számaimat. Reggel átnéztem őket. Nagyon kevés jég ereje maradt. A legtöbben elárultak mindkét, vagy öngyilkosok lettek, mert nem akartak büntetést kapni. Akik viszont árulók és nem lettek öngyilkosok, azok az ember mellet állnak. És ők segítkezek a bátyám elrablásában is.

- Mára elég ennyi. Viszont Katalin és Sötétség maradjon. Hogy megtudják az elmúlt éveket. - mindenki bátorítóan mosolyogtak rám. Majd elmentek. Én pedig elhelyezkedtem a székemben. Vagyis a bátyám székében. Mert én csak helyetesítem őt.

- Nos, akkor kezdjük ott, mikor te Katalin szó nélkül elhagytád ezt a termet és soha nem jöttél vissza. - Lángoszlop nem tétovázik. De ez nem érdekel engem. Csak bolintottam, hogy rendben. Mert soha nem tudok ellenkezni vele.

Miközben beszélt az agyam egyik zuga azon kattogot, hogy miért vagyok itt? Hiszen én csak Sötétség barátnője vagyok. Meg Jégcsarnok húga. De a kapcsolat itt meg is szünik. Nem akartam soha a jeget irányitani. És nem is fogom soha. Mert ezt csak valakitől elvettem.

(Sziasztok itt az új rész.)
((Remélem tetszik. További jó olvasást!))