léleklenyomatok.

skolnyik biciklin tekerő hülyegyerek

előbújik a nap, hozza magával sugarait,
megvilágítja a panelházak ablakait.
megannyi bolond ballag a munkáig
azt hallucinálva, hogy pont azok, mint a másik.

a panelháznak döntött skolnyik biciklimen ülök,
azt képzelem, hogy több időt szülök,
de akárhányszor ehhez a gondolathoz érek,
az idővel mindig elvetélek.

tekerek, de nem haladhatok,
valami hiányzik a haladáshoz.
gondolom, hogy én hiányozhatok,
de honnan tudhatnám,
ha engem még te sem láttál.

talán pesten itt lennék,
és nem érezném testem ürességét,
ami minden este jön fütyörészve.
szétestem az önkeresésben
mindenki találjon meg ott, ahol akar,
magam elől elbújtam,
nem is keresem tova.

önmagam már elkúrtam,
te se keress meg, nem akarlak téged is.

nem a végétől félek
a vége előtti tudatos másodpercek a rémek
úgyhogy legyen már vége, csak gyorsan.