egyedül járta az utcákat.
pont, mint én.
gyér világításban járt,
fekete cipője kopogott a nedves járdán,
fejét lógatta árván.
pont, mint én.
követni kezdtem az idegent,
nem tűnt teljesen idegennek.
loholtam utána, hátha elérem,
de magassarkúban is gyorsabban lépett,
mint én.
a világítás fogyatkozott, a levegőm szintén,
lehetetlennek tűnt elérni a nőt,
ki kitartóan lépdelt a rothatozó levelek között.
utolértem.
épp megérintettem volna,
de ekkor eltűnt.
kívülről nyoma sem volt,
de szívemben ekkor valami megmozdult,
s hirtelen üres lettem.
nem tudtam, minek élni.
ESTÁS LEYENDO
léleklenyomatok.
Poesíanekem taglalnom kell a fájdalmaim, én nem vagyok, s nem is leszek színész. szárnybontogatások, lélekdarabok abból az életszakaszból, amikor már elviselhetetlen. poetry || 2020 ...
