bútortalan ház a testem,
arcod magányával telefestem,
legyen benne valamicske
elmúló, akár a szöcske.
ülök a faházban,
szélcsendes kápolnakongással.
torkomban fészket rak a magány,
repedésekben a ház falán,
levesben, otthona a fémkanál,
levegőben, mit kilélegzik a szamár.
szív tavasza messze,
félve kérdem; vajon lesz-e?
kocsi gurul be az udvarba,
valaki kiszáll, nem siet
várom, hátha, amit hoz, kikelet
látok egyetlen reményt, apaszemet
YOU ARE READING
léleklenyomatok.
Poetrynekem taglalnom kell a fájdalmaim, én nem vagyok, s nem is leszek színész. szárnybontogatások, lélekdarabok abból az életszakaszból, amikor már elviselhetetlen. poetry || 2020 ...
