léleklenyomatok.

azt hittem érdemes

anyukám azt mondta, hogy az ötletem rossz.
ekkor egy műnek éreztem magam, antriosz.
egy kép, amit a kéz fehér festékkel fest.
végül ebből az ötletből nem lett pest.

apukám itthon sem volt,
hálás vagyok, hogy ekkor dolgozott,
így nem látta a pofont,
amely most is foszt.

fájó szívem egyben van,
hiába vágyódik, hiába szeret,
egy marok kitépi belőlem, és nem dobban,
tagadom, hogy a kéz honnan ered.

azt hittem meghalni könnyebb ennél,
de az autók még mindig tülkölnek,
ennyi idősen biztos te is így összementél,
és elfelejtetted, hogy az élet máshogy is működhet.

anyám szerint jó volt a pofon.
de az idő múlik, én is korosodom,
biztos nem emlékszik rá, én elborulok,
és még mindig antriosz-mű vagyok.