léleklenyomatok.

gyönyörű marás

alapból részeg elmém méginkább elapadt,
ahogy megláttam nyakadat.
a te érintésed nem fájt,
a bolond lány függőddé vált.

egymásba kapaszkodva hévvel;
már akkor tudtam, hogy ezután többet rám sem nézel,
mégis ott feküdtél anyaszülten,
s én csupasz mellkasodra dőlve
úgy éreztem, hogy kellek végre.

a mellkasod kényelme reggel,
ahogy tenyered átfonja a mellem;
e hosszú pillanat rólad kisértő szellem,
az estéről, ahol hagytam valamit belőlem;
ahol tudtam, hogy nincs,
mégis megcsillant elveszett reményem.

ruháidban ébredtem,
az illatod magamon éreztem,
s arra gondoltam; vétkeztem,
de bárcsak vétkezhetnék újra.

"maradj még" - gyönyörű marásod,
aztán néztem, ahogy gönceid magadra fested.
ekkor láttam először a lakásod,
utoljára a tested.