Édes Remény

♡SIX♡

Hope Hoover

Megvannak azok a tipikus romi filmes, könyves jelenetek amikor a csaj alacsony és nem ér el valamit ezért a srác mögé sétál, olyan közel hogy a csaj feneke a pali alsó fertályához ér és leveszi azt amit a csaj nem ért el. Nos, velönk is ez történik csak annyi különbséggel hogy én 178 cm vagyok ami nem mondható olyan kicsinek ezért furcsa hogy nem érek fel valamit.  Ez mellet pedig a filmekben ettől a csajnak pillangók kezdenek el repkedni a hasukban meg ilyenek nekem pedig nem ami nagy valószínűséggel azért van mert éppen egy olyan tárgyat kell levenni ami arra kell hogy el lássuk a sebeket a karomon melyet magamnak okoztam.

-Hope! – Éreztem ahogy bökdösni kezdi a vállamat ezzel pedig kiszakított a gondolataimból.

Megfordultam ezáltal pedig az arcunk nagyon közel került egymáshoz, elkövettem azt a hibát hogy belenéztem a gyönyörű szemei be melyekbe pillanatok alatt sikerült is elveszenem.

A kezével kisimított egy hajtincset az arcomból aztán a másik kezében lévő dobozt lerakta a pultra ,s a felszabadult végtagját a derekam köré fonta azzal együtt pedig közelebb húzott magához.

A szemei az ajkaimra vándoroltak majd szépen lassan  elkezdet közeledni felém a kezével amivel eltűrte a hajamt végig simított a kezemen mire én felszisszentem. Először értetlen tekintetet vágott, de mikor lepillantott a  és meglátta a kezemet megváltozott az arckifejezése.

-Sajnálom, teljesen elfelejtettm... – Megráztam a fejem majd a dobozhoz mentem amit ki is nyitottam és keresgélni kezdtem benne a nekem kellő dolgokat.

Mikor mindent megtaláltam odavittem az asztalhoz hogy nekiálljak lefertőtleníteni de egy kéz ami lágyan a csuklómra kulcsolódott megakadályozott abban.

-Hagyd csak, majd én megcsinálom. – Bólintottam egyet jelezve beleegyezésemet mire ő magához húzta az egyik kezemet és a fertőtlenítő szert egy vattára öntötte.

-Ez nagy valószínűséggel egy kicsit csípni fog! – Lágy hangon mondta mire én csak egy unalmas pillantással néztem rá.

-Tisztában vagyok vele mivel nem először használom. – Kisé szomorkás, unott hanggal mondtam ő pedig kifürkészhetetlen arccal bólint és elkezdi törölgetni a karom.

-Mióta csinálod? – A kérdés kissé hirtelen ért de gondoltam hogy valamikor felfogja tenni.

-Körülbelül 2 éve.

William Forbes

2 éve... ami annyira nem is sok idő de azért mégis. Még is mi történhetet vele ami miatt ehhez folyamodott?

Előveszek egy guriga fáslit majd elkezdem körbe tekerni vele a karját ügyelve arra hogy ne okozzak neki fájdalmat. Mikor végzek vele a másik kezét húzom magam hoz amin kevesebb felszakadt vágás van ezzel szemben viszont rengeteg heg és már nagyából begyógyult seb.

A fertőtlenítő szerrel beitatott vattakorongot a bőrére helyezem majd óvatosan kezdem el kitisztítani. Az arcára pillantottam a művelt elvégzése közben elszőr az jutott eszembe hogy gyönyörű, még úgy is hogy az ajkába harap hogy leplezze a fájdalmát.

Mikor már a kötéssel is végezetm elengedtem a kezét ő pedig a talajt kezdte el bámulni.

-Gondolom, nem szeretnéd hogy szóljak bárkinek is erről de sajnos ezt nem tudom megtenni. A szüleidet mindenképpen értesítnem kell ezen kívül pedig pszichológushoz is el kell menned, mert ez így nincs rendjén. – Mikor a szüleit hoztam szóba felkapta a fejét majd elsápadt. Maga elé merd és nem szól semmit ezért közelebb lépek hozzá hogy megöleljem akkor megrázza a fejét és  eltol magától.