Utálatos főnök

18. Rész

DANI SZEMSZÖGE:

Azon imátkozok hogy anyám ne jöjön be. Nem akarom hogy talalkozon Mirával. Hisz Mira még bele sem ment abba hogy ō legyen a "baratnōm".
Idegesen ülök az asztalomnál és közbe magam elé bámulok. Egy kopogás zavar meg. Csak ne anya jöjön be!!

-Szabad!
-Elnézést Mr. Jacob, csak a papírokat hozztam, alá kéne írnia.
-Uh csak te vagy az.
-Öm, hát mást várt?
-Aa dehogy.
-Akkor jol van, tessék.
-És hol is kell alá írni?
Pontosan tudtam hogy hol kell csak gondoltam hogy ha már itt van akkor egy kicsit közelebb is jöhetne. Így is tett. Meg kerülte az asztalomat majd mellém lép és a papirlapra mutatt.
-Ide és...ide.
-Oké.
Majd úgy lassan kezembe veszem a tollat.
-Öm ha már itt vagy..beszélhetnénk.
-Öm hát...tudja még elég sok munka vár rám.
-Holnap is van nap.
-Igen de ezt még ma be szeretném fejezni.
Majd alá írom a papírokat és el akarja venni de én lassan meg fogom a kezét és õ rám nézz azzal a gyönyörū szemeivel, lassan fel állok és ō egy kicsit hátralni kezd de nem jutt meszire mert bele ütközik a falba.
-Úgy érzem, mintha kerülnél..
-É-én nem.
-Egésznap be sem jöttél hozzám...
-De, most is itt vagyok nem?
Mondja zavarodva. De cuki amikor így beszèl.
-Inkább beszéljünk másról.
-M-mirōl?
-Hát amirōl tegnap beszéltünk..tudod.
Lassan megsimítom az arcát amitōl teljesen elpirul.
-I-igen tudom..
-Nos? Akkor bele mennél? Csak egy este..egyetlen este.
-Khm, n-nem tudom...
-Én a helyedbe elfogadnám..halás is lennék neked.
-E-ezt hogy érti??
-Hát...
Nem tudtam befejezni mert valaki beront szó szerint az ajtón és amikor fel nézzek anyámat láttom. Oh baszus nee. Már csak õ hiányzott.

MIRA SZEMSZÖGE:

Dani nem tudta befejzni a mondatott mert valaki berontott az ajtón. Egy középkoru nõ volt az, barna haja volt, szép arca. Ki lehet ez.

-Kisfiam..
Neee és nee, ez Dani anyukája ezt nem hiszem el! Miért pont most?! Fuh, nyugi. Vettem egy nagy levegõt majd gyorsan el löktem Danit és mellé álltam.
-Anya, hát te?
-Hát én? Mondtam hogy ma be fogok jönni.
-Igen de...
-És õ az a lány?
Mondja mosolyogva amikor rám nézz. Kínomba én is el kezdtek mosolyogni. Anyám most segíts!!
-Szonja vagyok.
Nyújtsa felém a karját mosolyogva, aranyos nōnek nézz ki.
-Mira vagyok, örvendek.
-Te vagy az a lány aki el csavarta az én fiacskám fejét?
Most én erre mir mondjak?! Nem akarok kamu baratnō lenni! Bazdmeg Dani mondj valamit!!
-Anya...
-Fiam, nem téged kérdesztelek! Szóval?
Ahogy Danira nézzek, láttom a szemébe hogy ha most én az igazat fogom mondani akkor az anyja meg fogja ölni. Fuh nem szeretek hazudni de..
-Igen én vagyok.
Dani rám nézz. És az anyukája össze csapja a tenyerét majd magahoz húzz és megölel.
-Jaaj Istenem, végre egy aranyos, szép lány. Nem egy ucai kis ribi.
-Anya fejezd be!
-Jo oké. Remélem hogy helyre hozzod az én fiamat, nekem sajnos nem sikerült, csak benned bízom!
-Hát..megteszek mindent.
-Annak örülök. Ugye te jössz szombaton?
-Öm hát..
-Még nem beszéltük meg! Lehet hogy más dolga lesz.
Mondja Dani.
-Ugyan, egy órara el tudsz jönni csillagom!
-Anya ne erõltesd léci!
-Hagyj csak Szivem, 1-2 órara el mehetek ha nem fogok zavarni.
-Oh dehogy fogsz! Nagyon örülni fogunk neked! Akkor majd még veled fiam beszélek. Nos én megyek is, Sziasztok.
-Szia anya.
-Viszlát Szonja.
Majd el is ment. Vettem egy nagy levegõt majd Danira nézzek aki épp engem nézz.
-Most mi az?
-Bele mentél..
-Igen bele..De ha baj akkor...
-Dehogy baj!! Úristen Mira! Nagyon köszönöm.
-Jön egyek Fōnök!
Kacsintok egyett majd fogom a papirokat és vissza megyek az irodámba. Nem tudom hogy miért, de egész nap mosolyogtam.