𝐊önyörtelen 𝐒𝐳avak |Five Hargreeves ff|

12.FEJEZET|Atlantis

________ 𝟏𝟐.𝐅𝐄𝐉𝐄𝐙𝐄𝐓 ________

◦•≫୨⎯ "The hurt just leaves me scared..."⎯୧╮

Június 26.

Diego dermedten áll az ajtóban és észreveszem, hogy tekintetét a földön tartja, azonban azt hogy min már nem látom, ugyanis a faajtó pont eltakarja azt. Érdeklődve teszem le az ölemből George Orwell-t, szemeimmel végig fogva tartva Diego mozdulatait. Idegesen hátrébb lép egyet, bezárva maga előtt az ajtót úgy, hogy az pontosan az orra hegyét érintse, és kezében egy fekete táskával, míg másikban egy levéllel mered maga elé. Egyből felismerem a tégla alakú tárgyat,hiszen a pár nappal ezelőtti támadóm mellett is egy ugyanolyan terült el a koszos betonon. Felállok és felé sietek, érdeklődve vizslatva a kezében tartott papírt.

-Ez mi? -kérdezem, mire Diego átnyújtja nekem a levelet, heves szitkozódásba kezdve.

Gyorsan futtatom át szemeimmel a dőlt betűkkel firkantott sorokat, egyszer, sőt, háromszor is újra kezdve azt. Semmit sem értek, ennek tetejébe pedig rengeteg új kérdés merül fel az alulra feljegyzett név láttán, melyet már hallottam egyszer Ötös szájából;Az Intéző. Homlokráncolva próbálom meg kibogozni a szálakat, átfúrni magam a rétegeken és rájönni, hogy miért hívtak meg minket egy majd' fél évszázaddal ezelőtt megrendezett bálra. A szavakat nem úgy formálta a feladó hogy pozitív értelemben lepődjünk meg a levelen, sokkal inkább úgy, mint aki udvariasan fenyegetni próbál.

Furcsán visszanyújtom Diegonak a borítékot és az abba félig-meddig visszacsúsztatott díszes papír lapot, aztán a tekintetem a táskára vezetem. Amikor legutóbb megtámadott az a férfi, nem volt időm részletesebben szemügyre venni, viszont most itt van előttem, tőlem másfél méterre, és hirtelen tudni akarok mindent. A tudatlanság mardossa a belsőmet, holott megfogadtam hogy nem ütöm több dologba bele az orrom. A kérdőjelek vonzó alakjai a szemeim előtt lebegnek, alattomos árnyékkal maguk mögött, miközben én tudom, hogy ebből nem jöhetünk ki jól.

Cipőkopogás hallatszik a már idejétmúlt lépcső felől, majd Allison kíváncsi hangja hasít a feszült levegőbe, ezzel még feszültebbé varázsolva mindent.

-Ki volt az?

Diego a nő kezébe nyomja a borítékot, hagyva hogy Alls zavart tekintettel olvassa végig a levelet. Amikor végez pár percre a fekete táskán tartja szemeit, majd hirtelen felszólal.

-Ez az amire gondolok?

-Igen.-feleli Diego.

-Mármint mi? -érdeklődöm, azonban választ nem kapok.

-Nem. - rázza a fejét hirtelen Allison, és elmegy.

Diego egyből utánna siet megpróbálva maradásra bírni, miközben már el is tűnnek a szemeim elől.

Mély levegőt veszek és lehajolok a táskáért hogy jobban szemügyre tudjam venni azt, ujjaimat egy pillanatra kínyújtva majd behúzva, ami az évek alatt bosszantó szokásommá vált már. Fekete alapján világos kis gombok vannak néhol rajta,-a táska meglehetősen egyszerűnek hat.

Megpróbálom -valamilyen gondtalanul eszembe kúszott koncepció miatt-kinyitni, és szemeimmel sokáig keresem rajta a nyílást. Azonban végül feladom.

-Bazdmeg! -kiált fel valaki hirtelen mögülem, mire ijedtemben megugrom kissé, és elkerekedett szemekkel fordulok meg. Klaus a földön fetrengve vergődik, megpróbálva felállni, az viszont nem úgy látszik mint ami össze akarna jönni, hiszen a férfi még a térdein is alig bír megállni. Szórakozottan bánom hogy nem láttam amint eltaknyolt, holott már kiskorom óta imádok szemtanúja lenni az ilyen eseteknek.