I don't care {YoonGi fanfic.} (befejezett)

17. rész

Az étterem egész aranyos hely volt, amolyan családias. Kb két méterenként volt 1-1 asztal és mindegyik körül 4-4 székecske árválkodott, várva gazdájára aki kényelmesen helyet foglal rajta amíg gondosan elfogyasztja vacsoráját. Violet alig lépett be az ajtón szinte azonnal meglátta a bal oldali sarokban ülni főnökét, kihez egy gyors intés után odament.

- Szia Mei! Na hogy ment, sikerült?

- Igen, nem volt nehéz. -mutatta, hogy üljön le mellé- Meglepő de itt is akadt olyan versenyző aki kiesett. Na mindegy. -rázta meg fejét- Mit kérsz enni? -vette kezébe az étlapot.

- Semmit. Nem vagyok éhes. -felelte kedvetlenül.

- Na jó, elárulod végre mi lelt téged a mai nap? Tegnap még semmi bajod nem volt, leszámítva a szokásos hóbortjaid, de ez... -mutatott rá- Mi a baj Vi?

- Semmi. Nincs semmi, csak fáradt vagyok. -vont vállat. Próbálta lezárni végre a témát.

- Talán nem a padlón kéne aludnod és nem lennél fáradt. Ha már itt tartunk, miért is aludtál ott? -nézett rá kérdőn, az étlapot is letette kezéből.

- Passz. -rángatta meg vállát- Jó volt ott lenni.

- Ugye tudod, hogy ez egy roppant gyenge kifogás? És ugye az is megvan, hogy ismerlek már mint a tenyerem? Tudom jól, hogy csak akkor alszol a padlón ha szomorú vagy és ha részeg. Ittál?

- Mi? Nem, dehogy, ritkán iszom nem kenyerem az alkohol.

- Szóval akkor szomorú voltál, ami mégis csak azt jelenti, hogy történt valami. -könyökölt az asztalra- Szerintem te is tisztában vagy vele, hogy ha elfojtod magadban azzal nem oldasz meg semmit nemde? Szóval kivele kislány, mi történt?

- Hmm... -sóhajtott mélyet, amolyan lélekből jövőset- A bátyám lefizetett valakit, hogy játsza el a kedves, jótétlélek embert aki segíteni akar nekem. Hogy a bizalmamba férkőzzön és kiszedje belőlem az összes titkomat.

- Hogy micsoda!? -képedt el- Ezt nem igazán értem. Josh? A bátyád Josh?

- Mért talán ismersz mégegy srácot akit Joshnak hívnak és a bátyám? Igen, ő.

- Na jó várj egy kicsit. Szerintem meséld el az elejétől kezdve ezt az egészet mert így halványlila gőzöm sincs arról miről beszélsz.

- Rendben, de elég hosszú lesz.

És Violet belekezdett. Az első pillanattól kezdve az egész történetet elmondta barátjának aki érdeklődve, kíváncsian hallgatta végig a lányt. Bár eléggé nehezére esett de mindenbe beavatta. Az első közösen töltött délutánba, a vidámparkos sztoriba, hogy vele ment el először színházba, hogy YoonGi segített neki, hogy ne akarjon elájulni valahányszor meglát egy zongorát. Elmondta azt is, hogy beavatta a férfit egy gyerekkori féltve őrzött titokba, amit senki nem tud rajta és Joshon kívül más. Majd felvázolta a minapi kis veszekedésüket és az egyre inkább zavaró kételyeit. A furcsa felbukkanásokról, két értelmű célzásairól, arról, hogy a férfi mindig azzal búcsúzott tőle, hogy ha látni akarja akkor csak gondoljon rá és minden egyéb is napvilágra került amit eddig csupán magában rejtegetett. MeiLing a végére egész ámulatban ült székében, mint aki egy roppant bonyolult atomfizikusi dokumentum filmet nézett az imént. Violetre pillantott aki bár megkönnyebbült, hogy ezeket elmondhatta valakinek de semmivel sem lett jobban problémái kibeszélése után. Ugyanazokkal a fájdalmakkal és kétségekkel küzdött mint eddig, csupán most már Mei is tud róluk. Az idősebb nő próbálta feldolgozni a hallottakat, összerakni a kirakós darabokat, megfejteni az idegen férfi szándékait, amiket csupán Violet értett félre vagy valóban felkérték rá, hogy játszon el mindent(?).