I don't care {YoonGi fanfic.} (befejezett)

4. rész

A városra nehezedő este kellemesen langyos levegője sok ember számára nyújt menedéket és megkönnyebbülést a nappali hőség után. Violet hazafelé sétálva éppen telefonját nyomkodja mikor egy bejövő hívás elrontja kedvelt cicás videója nézését. A kijelzőn egy bizonyos "Josh" név áll minek láttán egyszerre szomorúság és öröm költözik szívébe. Lassan lépkedve, a készüléket bámulva várja, hogy a zene végre elhallgasson. Pár másodperc után a hívó fél feladva a próbálkozást bontja a vonalat. A lány sóhajtva nyomja ki az egyik legkedveltebb videó megosztó alkalmazást és telefonját táskájába csúsztatva indul tovább hazafelé. Hirtelen egy autó parkol le mellette és a felharsogó dudaszóra megugrik ijedtében. Mikor már hívná a rendőrséget és egy esetleges védelmi eszköz után kutatna a kiszóló ismerős hang megnyugvást hoz számára.

- Mióta vagy ilyen ijedős kislány? -főnöke nevetős hangfekvése mosolyt csal arcára ám kicsit haragszik is a nőre amiért így rá hozta a frászt.

- Jesszus MeiLing! Hányszor kértelek már arra, hogy ezt ne csináld?

- Gyere inkább ülj be, elviszlek.

Megörülve az ingyen fuvarnak és, hogy nem kell hazáig gyalogolnia szinte pillanatok alatt huppan be az anyósülésre.

- Hogy hogy errefelé jössz? Csak nem le akarod ellenőrizni, hogy megvan-e még a házad? -néz kérdőn az idősebbre aki először elneveti magát aztán komolyan néz alkalmazottjára.

- Most, hogy mondod, ideje megnéznem mit művelsz mikor nem a pékségben vagy.

- Nemár csak vicceltem.

- Én viszont nem.

Az aprócska házhoz érve a kék színű autó leparkol és a két utas kiszállva a bejárat felé veszi az irányt. Látszólag minden rendben volt, legalább is a kinti körülmények ugyanolyanok voltak ahogy azt MeiLing legutoljára látta. Ám mikor a fiatalabb kinyitotta az ajtót az öröme azonnal alább szállt, amint megpillantotta micsoda őskáosz van odabent. Szétszórt ruhák mindenütt, a konyhában torony magasan a mosatlan edények és tányérok, a földön pedig az elmúlt hetekben fogyasztott ételek maradékai hevertek hol dobozokban, hol zacskókban s volt ahol simán csak a szőnyegre volt kiszórva. Mei leesett állal nézett végig a lakáson, amit évekkel korábban adott oda a lánynak, hogy lakjon benne amíg talpra nem áll. Ám sosem gondolta volna, hogy egy nap ilyen látvány fogja őt fogadni ha belép ide.

- JézusIsten Violet! Mégis mi történt itt? Te motoros bandákkal bulizgatsz a tudtomon kívül?

- Milyen motoros banda? Dehogy is. Kicsit elmaradtam a takarítással. -ment ki a konyhába, hogy töltsön maguknak 1-1 pohár vizet.

- Kicsit? Vi, itt legalább egy hónapja nem volt kitakarítva és feltörölve sem. És Jesszus, mi ez a szag? -ment ő is a konyhába- Meghalt talán itt valami?

Nézte át a szekrényeket, a polcokat és a hűtőt is, majd a mosogatógépet nyitotta le ahonnan a förtelmes szag áradt és egy félig penészes félig elrohadt hús darabot szedett ki és emelt a magasba, hogy a lány is láthassa idegességének okát.

- Ez mégis mi akarna lenni Vi?

- Ez? -forgatta körbe a nő csuklóját- Egy csirkecomb.

Orrát befogva és fejét ingatva hajította az egyik sarokba a bűzlő húst és megnyitva a csapot azonnal megmosta kezeit.

- Jézusom Violet mi ütött beléd? Hogy élhetsz ekkora disznó ólban? -emelte meg hangját.

- Nekem jó így. -vont vállat- Kicsit rendetlenség van de nem vészes.