I don't care {YoonGi fanfic.} (befejezett)

1. rész

Fogadjátok sok szeretettel az első részt. Remélem tetszeni fog!
Viszont azt nem ígérem, hogy mindennap lesznek részek, de igyekszem hozni a folytatást.😊
Bízom abban, hogy elnyeri majd a tetszéseteket az újfajta elgondolású fanficim.

Springfield. Egy aranyos város, mely Massachusetts államban helyezkedik el. Sok ember otthonául szolgál, mégis van egy lakó aki nem érzi igazi otthonának eme csodás kis várost. S miért? Nos az hamarosan kiderül.

Bakerstreet utca, 28-as szám. Egy kedves kis pékség áll az utca központjában ahol számtalan ember fordul meg nap mint nap s ahol akad egy dolgozó aki nem veszi olyan komolyan a munkáját mint azt kellene.

- Violet! Hol a csudában vagy már megint?

Hallatszódik az üzlet tulajdonosának hangja, amint épp léhűtő alkalmazottját keresi.

- Áh Mary, nem láttad Violetet? -fordul a másik eladó lányhoz.

- Nem asszonyom. Az előbb még itt volt pedig. -pillant háta mögé, ahol már bizony barátjának hűlt helye található csak.

- Csak kapjam a kezem közé, esküszöm, hogy...

A végét már nem hallotta ugyanis főnöke eltűnt a hátsó, barna ajtó mögött. Közben a bejárati ajtó is kinyílik s éppen a szóban forgó lány oson be rajta, kezében papírzacskót szorongatva. Mary amint meglátja a somfordáló lányt odalépked hozzá és karba tett kezekkel dobol lábaival, mosolyogva.

- Merre jártál Violet? Mrs. Zhu már mindenütt keresett. Bajba fogsz kerülni.

- Nem ha nem köpsz be. Ugye tartottad a szád? -lép be a pult mögé.

- Ahogy mindig. De hol maradtál ilyen sokáig? Tíz percről volt szó.

- Útközben összefutottam egy hotdog árussal. És nem tudtam ellen állni. Tudod milyen vagyok ha kajáról van szó? -ránt vállat barátjának.

- Igen, sajna mindenki tudja. De akkor is siethettél volna, már nem nagyon akadtak kifogásaim Mrs. Zhu számára.

- Chh, és? Mért nem mondtad meg az igazat? -kérdezte enyhe szarkazmussal hangjában.

- Ja mert az olyan jól hangzott volna mi? „Áh csak elugrott a boltba, hogy vegyen magának cigit munka helyett és majd jön amikor visszatalál.” persze nagyon életszerű lett volna.

- Most mér'? Csak azért ne menjek el a boltba nehogy véletlen egy croissant a polcon maradjon? Ugyan már.

- Hát te tudod. De előbb utóbb nagy bajba fogsz kerülni.

- És? Nem érdekel.

- Jajaj Violet... -ingatta fejét a lányra.

&&&

A nap további része, kivéve amit Mrs. Zhu nem veszekedett végig, jól telt a lányoknak. A vendégek szokásos módon ebédidőben és a munkaidejük lejárta után mentek a pékségbe, s addig addig váltották egymást az emberek amíg végül minden pékáru el nem fogyott. Zárásra az utolsó darab kenyér is gazdára talált, Violet legnagyobb örömére.
Ötöt ütött az óra és a rolókat lehúzták és a "Nyitva" táblát is megfordították a "Zárva" feliratra. Bár a bolt bezárt a városban az élet nem állt meg, sőt most kezdődött csak igazán. A nyári hőség elől napközben elrejtőzött emberek most a késő délutáni langyosabb levegő miatt mind mind sétálni mentek, lógni a haverokkal, gyerekeket vitték játszótérre vagy épp fagyizni. S a munkából haza igyekvő személyek is szedték lábaikat, hogy minél előbb kényelmes otthonaikban legyenek és kipihenhessék az egésznapos stresszt ami munkahelyükön érte őket.
Violettel sem volt ez másképp. A közeli parkba igyekezett, hogy egy dobozos kóla társaságában végre elszívhassa cigarettáját amit napközben szerzett be magának. A számára már szinte törzshellyé vált padon foglalt helyet, minek fém széleit itt-ott már rozsda foltok tarkítják s a zöldre festett falapokon is néhány helyen lepattogzott festék szürkés-barna foltot hagyott magaután. Akadnak a környéken szebb és jobb állapotban lévő padok is, betonból készült székek és külön piknikező helyeken kialakított fém lócák is. Ám ő mégis ezt a rozoga ülőalkalmatosságot választotta támaszául egy nehéz nap után, s bár ő maga sem érti miért, mégsem mondana le róla, hiába, hogy nem épp a legkényelmesebb tárgy amire valaha letette fenekét.

Felpattintva üdítője tetejét egy jó nagyot kortyol italába majd előhalássza táskájába rejtett cigarettás dobozát, amit elég idegesen bont fel a ráhelyezett nejlon borítás miatt. De némi küszködés után az átlátszó fólia lekerül róla és kihúzva egy fehér szálat ajkai közé helyezi azt. Öngyújtó után kutatva átnéz minden lehetséges búvóhelyet ahová a kis tárgy elrejtőzhetett. Ám akárhogy keresi is az a kis szerkentyű sehogy sem akar előkerülni.

- A francba is már!

Kiált fel hangosabban mire a környéken sétáló, kiránduló szülők mérgesen néznek rá amiért gyerekeik előtt használ ilyen durva szavakat. Ám nem törődve a rosszalló pillantásokkal tovább kutakodik elvesztett gyújtója után.

- Adjak tüzet?

A semmiből hirtelen egy kéz furakodik be látóterébe, ami épp egy lila színű öngyújtót tart, egyenesen szájában lévő cigarettája felé. Felpillantva egy átlagos magasságú, fekete hajú, fehér bőrű férfit lát meg, kinek arca és megjelenése külföldi származásról árulkodik. A férfi felpattintja a tüzet adó tárgyat mitől a cigi azonnal füstölni kezd.

- Kössz. -böki oda félfogról a hirtelen felbukkant férfinak.

- Ugyan semmiség. A mérget nem sajnálom.

Mosolyogva vesz elő ő is egy szálat, amire rágyújtva visszateszi apró gyújtóját térdnadrágja zsebébe. Violet kíváncsian tekint az előtte álló srácra ki egy elektromos rolleren ülve pillant vissza rá. Érdekesnek találja kinézetét és azt, hogy az autók uralta világban ő egy rollerrel közlekedik. De mielőtt rá kérdezhetett volna miért van ez vagy csak hobbiból van ilyen csúcs járgánya, a férfi már el is tűnt. Mintha ott sem lett volna.

- Ch, ja. Köszönni meg luxus mi? -mormogja orra alatt, némi sértettséggel önérzetében.

Az estébe nyúló tétovázása után Violet úgy döntött, hogy elég a kint ücsörgésből és hazaindult. A nappalihoz képest esti elviselhető levegőn lassan sétált lakása felé, élvezte, hogy nem perzselik fel bőrét a nap égető sugarai. A város lakói hasonló gondolkozással az esti, kellemesebb hőmérsékleti viszonyok közt sétáltatták állataikat, volt aki randira igyekezett. Legalább is a srácnál látott hatalmas rózsa csokorból ezt következtette ki.
Kiérve a kerület zajosabb részéről egy csendes utcába tévedt, ahol bár ugyanúgy akadtak autók mégsem volt olyan zajos mint néhány sarokkal odébb. Szeretett ott lakni, bár nem az a pénzes negyed volt, ahol csupán az leszakította valaki pénztárcáját ha ránézett egy házra. Kedves kis környék volt, kicsi ámde megfizethető lakásokkal. Az egyikben lakott ő.
Ahogy a legtöbb amerikai filmekben is láthatták az emberek nem nagyon jellemző a kertes házaknál a kerítés vagy a kapu, legfeljebb a hátsó részeknél. Így ez itt sem volt másként. Az aprócska ház szürkére festett falain halvány rózsaszínű rózsák nőttek, melyek némi színt adtak a lehangoló környezetnek. Violet a fekete színre ítélt ajtón belépve nagyot sóhajtott amint meglátta otthona egyhangúságát és a rendetlenséget amit magaután hagyott a reggeli későn kelés miatt. Vállrándítással a nappali egyik sarkába hajította táskáját és a konyhába lépve hűtőjében kutatott némi innivaló után, ám ott nem volt más csak egy fél üveg sör és egy doboz romlott tej. Szemforgatva csapta be az ajtót és a gyorshívóra állított pizzazót tárcsázta, ahol már v.i.p. rendelőnek számított. Elég volt csupán megszólalnia, hangja alapján szinte azonnal felismerték a lányt. A szokásos rendelést leadva huppant le kanapéjára és bekapcsolva a tv-t érdektelen műsorokat nézve várta vacsorája megérkezését, félüveg sörét fogyasztva.