I don't care {YoonGi fanfic.} (befejezett)

2. rész

A hétköznapjaink hamar egyhangúvá és monotonná válnak ha minden egyes napot ugyanúgy kezdünk és ugyanúgy fejezünk is be. Igaz az ember szereti az egyszerű és a legkevesebb erőfeszítéssel járó munkát, ám mégis kell valami plusz, valami változatosság az életünkbe, hogy ne unjunk bele az önmagunk által kreált világba.
Ezzel Violet sem volt másképp. Unatkozva, egyhangúan pakolta a tökéletesen készre és puhára sült croissant-okat a polcra, hogy a vendégek aztán éhesen és boldogan vegyék át az ínycsiklandó termékeket. Megérezve a csokoládé által nyújtott finom illatokat az utolsó darabot nem a polcra hanem kezébe helyezi majd egyenesen szájába tolja, elégedetten nyammogva a finomságon.

- Hányszor mondjam még, hogy ne fald fel az árut te haszontalan? -szól rá főnöke ingatva fejét, ám hangjában csöppnyi rosszindulat sincs.

- Csak ez az egy volt és olyan finom. Tudod, hogy mennyire szeretem a sütijeidet? -karolja át mosolyogva az idősebb nőt, ki a lány homlokára pöccint.

- Hízelgéssel nem mész semmire. Inkább menj és nézd meg készen vannak-e már a kenyerek!

- Igen is tábornok asszony.

Tisztelegve szökell hátra ahol minden varázslat történik. Az óriási sütők, a dagasztógépek, hűtők és minden egyéb ami csak egy pékségnek kell az bizony ott hátul pihen. A halkan zúgó sütők sípolással és hőkibocsátásuk leállításával jelzik, hogy bizony a betett kenyerek ropogósra sültek. Violet kezére húzva a sütőkesztyűt egyenként szedi ki a remek illatfelhővel járó apró csodákat, amik bár "a szegény pornépnek lettek kitalálva" ám a legtöbb gazdag ember asztaláról sem hiányozhatnak. Alig végzett mikor a bejárati ajtó felett lógó csengő hangos csillingelése arról árulkodott, hogy bizony vevő lépett a boltba.

- Violet, vendégek jöttek! -hallja meg főnökasszonya hangját az emelet felől szólni.

- Megyek! -kiált vissza.

Cuccogások közepette dobja a lisztes asztalra sütőkesztyűjét és megigazítva haját megy vissza a boltba, hogy újra elővegye udvarias énjét és kiszolgálja a kedves vevőket.

- Jónapot kívánok! Üdvözlöm üzletünkben, mit paran...

Azonnal elakadtak szavai amint megpillantotta a pult előtt álló férfit, kinek furcsa kinézete ismerős volt számára. Apró, szinte láthatatlan mosoly kíséretében sétált a pult mögé és próbált minél természetesebb lenni.

- Te vagy a gyújtós srác ugye? Tudod, múltkor a parkból? -veszi szemügyre a fekete hajú srácot.

- Áhh igen. A mérges lány, a cigivel a szájában ugye? -villantja rá mosolyát.

- Halkabban! -csitítja le azonnal- Ez a bagózás dolog nem publikus errefelé.

- Oh bocsánat, nem tudtam. Csak nem itt dolgozol?

- Áh dehogy, csak unatkoztam és gondoltam mért ne állhatnék be a pultba. -hangja iróniától és cinizmustól csöpögött- Szerinted minek szobrozom itt?

- Látom ma bal lábbal keltél fel? Esetleg meghívhatlak egy sütire, ha már egy pékségben vagyunk? Azt mondják a cukor jó hatással van az ember jó kedvére.

- Ugye ez most csak egy vicc? -néz rá egy „Ezt most tényleg nem gondoltad komolyan?” nézéssel.

- Mi? Hogy a cukor hatással van a hangulatra vagy az, hogy vagyok olyan kedves és meghívlak egy süteményre?

- Hahó! Egy pékségben dolgozom szemfüleském, akkor eszek sütit amikor csak akarok.

- Hát gyakrabban kéne enned az biztos.