Megetettük az ilukat és anyával elkészítettük a gyógy főzetet. Ezt követően leápoltuk a sérülteket, majd elmentünk Reyával a titkos helyünkre, hogy beszélgethessünk.
_____________________
Az a bizonyos "titkos" hely e szellemfa körüli parton egy nehezen észrevehető kisebb barlangban van, aminek a belseje sötétben gyönyörűen világít. Még kisebb korunkban találtunk rá és azóta se tudja senki, hogy létezik.
- Meg kell mondjam ez egy igen fárasztó nap volt! -helyeztem magam kényelembe.
- Ja, csúnya volt mikor apa úgy lekiabált téged.
- Nem is értem,mármint igazán meghallgathatott volna, mert végső soron én se tartoznék közétek...
- Jó, de rád nem úgy tekint, mint rájuk. Inkább felejtsük is el!
- Miért kellett azt mondania, hogy mihasznák?!?! -nem bírtam abbahagyni -Hiszen nem azok, csak mások, ahogy én is! -ÉN IS MÁS VAGYOK TSIREYA! -kiabáltam.
- Igen ez valóban sértő volt rád nézve is, de azzal ha ezen most bosszankodsz nem lesz jobb, ezt te is tudod. -próbált nyugtatni.
- Persze,de te meg tisztában vagy vele milyen forró fejű tudok lenni ha elvesztem a kontrolt... -lehajtottam a fejem, majd vettem egy nagy levegőt, mintha mi sem történt volna.
- Szóval térjünk a lényegre! -váltottam témát határozottan.
- Mi lenne az? -láttam,hogy olvas a gondolataimban.
- Azt hittem felrobbanok mikor láttam, hogy néztek egymásra azzal a fiúval! Rendesen hőt sugárzott az a feszültség, ami köztetek volt!
- Jaaaaj ugyan már! Mondja ezt az, aki olyan szinten zavarban volt, hogy egy "Sziát" nem tudott kinyögni! -forgatta meg szemeit, miközben arcán hatalmas vigyor ült.
- Fogd be Reya! -kezdtem el kipirosodni, amire csak elkezdtünk nevetni. Mindkettőnkben olyan érzések futottak végig, melyeket eddig soha nem éreztünk. Furcsa volt, de kellemesen bizsergető is. Hosszasan beszélgettünk még a mai napról, rengeteget nevettünk, néha nem is tudtuk min, de nem számított, mert jól éreztük magunkat. Hírtelen ráeszméltünk milyen késő is van.
- El kéne indulnunk haza,mert engem tuti kinyír apa ha tovább maradunk. -mondtam testvéremnek. - Így is sok van jelenleg a rovásomon, és a mai nap után még nem kaptam meg a fejmosást...
- Okés, jogos. Induljunk! -odahívtuk az iluinkat, majd felszálltunk. Nagyon sietünk, nehogy kifussunk az időből.
Mikor visszaértünk túlságosan nagy volt a csend, nem vettük észre,hogyan repül az idő. Próbáltunk hang nélkül visszalopakodni, ami sikerült is volna, ha apa nem vár ránk vagy is inkább rám szándékosan.
-Kicsit késő van nem gondoljátok? -nézett ránk csúnyán.
-Sajnálom, az én hibám... -próbálta elvinni a balhét Reya, ne én kapjak plussz büntit.
-Ne próbálj átverni Tsireya! Tudom, hogy ez nem a te hibád és ne vállald magadra, mert azt Aneyának kell!
-Hát persze... -morogtam magamban.
-Sajnálom uram! Nem vettü... vettem észre, milyen gyorsan telik az idő. -kértem bocsánatot lehajtott fejjel.
-Tsireya menj lefeküdni! Aneyának még van mondanivalóm. -a lány bólintott, majd elsétált engedelmeskedve édesapjának. Engem meg apa elrángatott kicsit odébb, hogy ne hallják.
Lent álltunk a parton, távolabb a falutól. Már pontosan tudtam mikor elindultunk, hogy most mi fog következni. A híres Tonowari féle fejmosás, vagyis ezek helyett szívesebben lennék ég ember.
- Először is mérhetetlenül tiszteletlen voltál,mikor a szavamba vágva, semmivel nem törődve elkezdted megszégyeníteni a családodat! Nem így neveltünk!
- Másodszor tudod jól, hogy fogyatkozás után tilos kint tartózkodnotok, mert veszélyes! Ezt már többször is megbeszéltük! Ráadásul a legszomorúbb, hogy belerángatod a testvéredet Tsireyát! Nem hiszem el, hogy ő az egyetlen a 3 gyermekem közül, akiben megbízhatok! Bár lassan már ez sem biztos hála neked! Hatalmasat csalódtam most benned, lányom. -kezdett elhalkulni a hangja éreztem, hogy valóban szégyent okoztam, annak ellenére, hogy kissé eltúlozta a dolgot. Haragudtam rá,de muszáj volt szerepet öltenem és eljátszani a megbánást,hogy hamarabb szabadulhassak.
- Sajnálom apa... vagyis uram. Kérlek bocsáss meg nekem, többet nem fordul elő! -kérleltem, szerintem elég hihetően.
- Még meglátom mit kapsz büntetésül. Most menj aludni, mielőtt meggondolom magam! -ezzel elsétált.
Nekiindultam a Maruinkhoz, ahol a testvéreimmel lakunk. Mivel már elég idősek vagyunk és amúgy sem férünk el így külön lakunk szüleinktől, viszont elég közel, így tudott minket kiszúrni apa. Megfordultam,hogy irányba legyek, és olyan volt mintha valaki figyelt volna, de gondoltam csak képzelődöm a fáradságtól és elsétáltam.
A Maruihoz érve már mindenki aludt, ezért én is így tettem. Pár percig még forgolódtam, gondolkodtam apám szavain, de a fáradság hamar legyőzött, így álomba merültem.
YOU ARE READING
Ne nézz így rám? /Lo'ak ff/
Fanfiction"Nem tudtam a gondolatot kiűzni a fejemből, ismét átjárt az a bizonyos bizsergető érzés. Mi lehet ez? Miért pont ilyenkor jön elő? Talán valami súlyos betegség? Tanakodtam vagy egy órán keresztül,de nem született válasz. " „Miután a 2 lány megmutatt...
