Amint lefeküdtem már el is nyomott az álom.
_____________________Olyan jó érzés volt nyugiban aludni, bár nem tartott sokáig. Aonung pár óra után felébresztett.
-Aneya! Aneya! -szólongatott, hangját egyre közelebbről hallottam. -Aneya!
-Ao, hagyjál már! -nyöszörögtem félálomban.
-Tudtam,hogy itt leszel! Tsireyaról van szó, máskülönben nem keresnélek.
-Ez kedves tőled. -feleltem szarkasztikusan miközben kinyitottam a szemeimet. Aonung leült a földre. Kikászálódtam függőágyamból, és követtem példáját. -Mennyit mondott neked Tsireya? -dörzsöltem meg szemeimet.
-Az egészet. -vágta rá gondolkodás nélkül.
-És mit akarsz megbeszélni? Tudod elég érdekes dologgal kell előrukkoljál,hogy megérje felkelnem.
-Már úgyis fent vagy, nem mindegy? -forgatta meg a szemeit. Nagyon nehéz elviselnem Aonungot, vettem egy nagy levegőt.
-Sosem értettem miért jön be Tsireyanak Neteyam. -rázta a fejét.
-Hát nem is tudom, női szemmel nem rossz pasi. -vontam meg a vállam.
-Szóval neked is bejön. Azt hittem Lo'akért vagy oda.
-Na jó, először is azt mondtam,hogy nem rossz pasi, nem pedig azt,hogy élek halok érte. Nem is az esetem!
-Neked van olyanod? -csipkelődött.
-Befognád? -néztem rá dühösen.
-Persze,ha elmondod mi a helyzet Lo'akkal. -vigyorgott.
-Tsireya miatt jöttél, nem? -próbáltam elterelni a témát.
-Tehát van valami!
-Utállak, Aonung!
-Ne aggódj az érzés kölcsönös.
-Legalább valamiben egyetértünk. -forgattam meg most én a szemeimet. -Tsireya meddig sírt neked? -kérdeztem komolyra fordítva a szót.
-Ne is kérdezd! Egészen addig míg el nem aludt. Biztosan kicsinálom Neteyamot meg a kis barátnőjét! -váltott teljes hangulatot bátyám a kérdésem hatására. -Hogy tehette ezt vele? Reya soha senkinek nem ártott,hogy ezt érdemelje! Az a büdös szemétláda biztosan megbűnhődik érte!
-Nyugi, Aonung! Nem tudjuk az egészet, érdemes előbb jobban tájékozódni. Nem lehet egyből hatalmas balhét csapni. Plusz a szüleink sem tudnak semmit, gondolj bele mi lenne,ha ez az egész kiderülne. Rotxo szülei is tajtékzanának. -Aonung fejében csak úgy kattogtak a fogaskerekek.
-Hiába a megállapodás, Rotxo úgy látszik nem Reyaért van oda.
-Az lehet, de ez nem ilyen egyszerű. Az ígéretet nem lehet csak úgy megszegni! -magyaráztam neki, hiába volt igaza.
-Pedig muszáj lesz.
-Ez nem a mi döntésünk. Ezt Tsireyanak és Rotxonak kéne tudnia, ebben kicsit Reya is hibás. Nem szabadott volna ilyen közel kerülnie Neteyamhoz, hisz ő is tudja mi a kötelessége. Rotxo is jó úton jár az ellenszegülésnek.
-Annyira örülök,hogy engem nem ígértek senkinek. -sóhajtott egyet Aonung.
-Nem mintha bárkinek is kellenél. -nevettem fel.
-Te sem véletlen vagy egyedül állandóan. -vágott vissza. Mondata meglehetősen mélyre hatolt.
-Maradjunk annyiban,hogy valójában nem is ismerjük egymást. Testvérek vagyunk, de mégis idegenek. -kezdtem el birizgálni bokaláncomat. -Az egyetlen közös bennünk a család. -ismertem be,azt ami belegondolva elég gáz. Mondatom után síri csend ült közöttünk,amit Tsireya zavart meg.
VOCÊ ESTÁ LENDO
Ne nézz így rám? /Lo'ak ff/
Fanfic"Nem tudtam a gondolatot kiűzni a fejemből, ismét átjárt az a bizonyos bizsergető érzés. Mi lehet ez? Miért pont ilyenkor jön elő? Talán valami súlyos betegség? Tanakodtam vagy egy órán keresztül,de nem született válasz. " „Miután a 2 lány megmutatt...