Ne nézz így rám? /Lo'ak ff/

12.fejezet - Hazatérés

Mondandója hallatán majdnem dobtam egy hátast.
_____________________
Kikerekedett szemekkel álltam szemben anyámmal, nem akartam elhinni szavait. Ő viszont nem ért rá egész éjjel az elképedt fejemet nézni, ezért elsétált. Finoman megráztam a fejem,hogy magamhoz térjek.

-Mostanság mindenki meg van bolondulva? -kérdeztem magamban. Elindultam a maruink felé,ahol nem találtam senkit sem,de most örültem neki. Meg is feledkeztem arról, hogy holnap ünnepeljük a Tulkunok hazatérését, amiben az a vicc,hogy még meg sem érkeztek. Anyám meg van róla győződve, hogy holnap hazatérnek. A lényeg,hogy ezen az ünnepségen nekem kéne úgy megjelennem, mint tsakarem. Ezt az információt egyszerűen nem bírtam feldolgozni. Megmondom őszintén Reyahoz sokkal jobban illik ez "munka" és engem annyira nem is dob fel, nem tudom anya miért engem kért meg. Ezzel a gondolattal igyekeztem alvásra bírni szemeimet. Már félálomban voltam mikor hallottam,hogy valaki jön befele a lakhelyünkre. Aonung volt az, gyorsan beleugrott függőágyában, aztán már aludt is. Tsireya is nem sokkal utána érkezett. Mielőtt belépett volna közénk hallottam,hogy beszélget, és boldogan kuncog valamin. Próbáltam ignorálni a történéseket és inkább aludni.

Reggel mikor felkeltem nőverem már felöltözve éppen egy nyakláncot próbált feltenni a nyakába,de az összekapcsolás nem sikerült neki.

-Aneya, segíts kérlek. -fordult felém, kedvesen mosolygó arccal.

-Kérd meg a pasid. -szúrtam oda neki a megjegyzést, majd inkább kisétáltam a helyiségből. Igen, elképzelhető,hogy nem voltam túl kedves. És segítőkész sem,de ez van,ha valakivel egy éven keresztül senki sem törődik. Bekebelezi a magány és a rideg sötétség. Csodálatosan éreztem magam már kora reggel és mindenki szívesen találkozott boldogan csillogó tekintetemmel. Ja vagy nem.

Gondoltam felkeresem drága anyukámat mit kellene majd tennem este,de mikor a maruiukhoz értem még mindketten az igazak álmát aludták.

Besétáltam az erdőbe, kellett gyűjtenem pár levelet meg más egyebet. Olyan sokáig elbolyongtam, észre se vettem egyből a kűrt szót. Fülemet hamar irányába kaptam, majd futni kezdtem. A partra érve láttam,hogy végre egy hosszú év után hazatértek lélektestvéreink. Egyből a vízbeugrottam és Naratahoz úsztam.

-Szia kislány! -simítottam rá kezemet széles mosollyal arcomon.
-Már nagyon hiányoztál! -jeleltem neki szavaimat. Nem akartam mindenki előtt elmesélni minden bajom, ezért most csak apróságokról meséltünk. Rákérdezett Sullyékra,hogy kik ők, miért jöttek. Majd azt is megkérdezte Lo'ak miért bámul engem. Hirtelen nem esett le a kérdése,de utána a fiú felé fordultam, aki tényleg engem bámult. Mondtam Naratanak,hogy majd elmesélek neki mindent,de most mennem kell készülődni. Nem bánta, nagyon kimerültek a hosszú út alatt. Sietősen kiúsztam a vízből.

Mire átöltöztem már el is kezdődött a fogyatkozás. Megkerestem szüleimet. Továbbra sem tudtam mit kéne csináljak majd, mint tsakarem.

Rövid idő alatt az egész klán összegyűlt, és anyám bele is kezdett beszédébe. Szerencsére csak annyi volt a dolgom,hogy ott áljak mellette. A beszédnek hamar vége lett, megkezdődött a lakoma. Ez az év egyik legfontosabb eseménye, ilyenkor az összes klántag készül valamivel. Van,akik vadászni mennek, és vannak akik utána feldolgozzák a zsákmányt. Sokan segítenek a díszítésben. Mindenkinek meg van a maga feladata, amit szorgosan, mindent beleadva végez el.

A lakoma után jön a buli része. Ilyenkor mindenki énekel, zenél és táncol. És ehhez természetesen szokás fogyasztani egy kis kedvcsináló italt. Persze nekünk gyerekeknek ez tilos volt, de a tiltott dolog mindig jobban vonz bennünket. Anya és apa már a tömegben táncoltak, mi pedig szótlanul ültünk egymás mellett jó testvérek módjára. Ez körülbelül fél percig tartott.