Ne nézz így rám? /Lo'ak ff/

11.fejezet - Barátok mi?

Vajon hol lehet?
______________

Égen földön kerestem Lo'akot, de sehol nem találtam. Visszafutottam a maruinkhoz, ahol Tsireyanak is csak hűlt helye volt. Szomorúan ültem le a földre. Kezembe vettem az általam készített karkötőt. A marui csendes és üres volt, akár csak a szívem jelen pillanatban. Minden porcikámmal úgy éreztem egyedül vagyok. Van, amikor szeretem ezt az érzést, mikor el tudok mélyedni gondolataimban,de most minden vágyam az volt,hogy ez megszűnjön.

Napokig nem láttam Lo'akot, nem tudom akkor hol lehetett és mit csinálhatott,de gyanítom nem nagyon hiányoztam neki,ha eddig nem keresett. Ez a tény kicsit elszomorított,de megpróbáltam nem gondolni rá. Tsireya mostanában igencsak sokat van Neteyammal és annál kevesebbet beszélget velem. Tényleg egyedül maradtam, bár megértem. Unalmasan tengődtem az elmúlt napokban, amíg magamra voltam hagyva. Persze tettem a dolgom,segítettem anyámnak, de azt is csak szótlanul, csendesen. Néha néha találkoztam Aonungékkal,akik hűek maradtak önmagukhoz, így mindig volt egy egy számukra humoros megjegyzésük. Annyira szarul éreztem magam,hogy nem is szóltam nekik vissza csak elfordulva tőluk továbbhaladtam, és tűrtem. Nem vagyok az a lelkizős típus, nem szoktam kiönteni a szívem, elmesélni minden bánatom. Nem is erre vágytam igazán csak egy kis társaságra, egy kis boldogságra.

Lassan már egy 1 éve vannak itt Sullyék és már legalább háromnegyed éve egyikőjük sem szólt hozzám. Kezdtem megszokni a magányt. Talán ez lesz a legjobb... mindenkinek. Reya mostanság csak esténként tisztel meg jelenlétével. És akkor is nagyjából egy "Szia, milyen napod volt?" kérdéssel ki is maxolja a napi társalgásunkat. Ilyenkor mély levegőt veszek, majd egy kényszermosollyal rávágom,hogy "Remek, kösz,hogy kérded!" A visszakérdezésre már nem szokott időm maradni, mert nővérem hamar álomba merül. Örülök neki,hogy megtalálta a boldogságot,de hiányzik, nem is tudja mennyire. Ha a bátyám nem lenne egy tulkun méretű pöcs vele is elüthetném az időt,mint tudjuk ez nem lehetséges.

Éjjelente borzalmasan alszom,folyamatosan szinte ugyan azt álmodom. Olyan mintha nem is álom lenne... Valójában nincsen benne semmi rossz,de valamiért mindig verejtékezve,heves szívveréssel ébredek. Lehet el kéne menjek a Szellemfához,hátha Eywa szeretne velem közölni valamit,bár eddig még sosem sikerült úgy kapcsolatba lépjek vele,hogy esetleg lássam vagy akár csak halljam is. Nem szokott jeleket küldeni,ezért furcsállom ezt ennyire.

Mire beesteledett már otthon voltam. Egyedül megvacsoráztam,mert még mindenki tette a dolgát. Visszasétáltam a maruimhoz és befeküdten a függőágyamba. Egy darabig csak a plafont bámulva feküdtem,aztán elnyomott az álom. Egyik pillanatról a másikra jelent meg előttem egy kép,először csak a tengert láttam,és a nyugodt morajlását. Majd a láthatáron feltűnt két ikrán,aminek láttán a szívem hevesebben kezdett verni. Ahogy felém közeledtek szemügyre vehettem őket. Az ikránokon két na'vi ült, egy nő és egy férfi. A nőnél látszatra nagyon sok minden volt az ikránra pakolva,mintha költözne. A férfi is cipelt miegymást. A szívem hevesebben és hevesebben vert,miközben a verejték ömlött rólam. Nem bírtam tovább,felriadtam. Felülve ágyamban levegő után kapkodtam. Kezemet szívemre szorítottam,próbáltam lelassítani szívverésemet. A próbálkozásom hiábavaló volt,így inkább felpattantam és kifutottam a maruiból. Futni is alig bírtam,minden pillanatban szinte majdnem összeestem.

Lefutottam a partra, megbotlottam a homokban és elestem. Nem volt erőm ahhoz, hogy felálljak. A hátamra fordulva feküdtem a homokban. Nagy levegőket véve igyekeztem lenyugtatni szívverésem. Ujjaimmal a homokba markoltam,és a víz csendes hullámzását hallgattam. Sikerült megnyugodnom,szépen lassan felültem. Térdeimet felhúztam a hasamhoz,majd kezeimmel átkaroltam. A gyönyörű tájat bámultam.

Visszabattyogtam a maruinkba, még egy kicsit visszafeküdtem. Korán keltem,hamar nekiláttam a feladataimnak. Olyan dél körül lehetett, mire mindennel végeztem. Az összes napom borzalmasan unalmas és eseménytelen. Bárcsak visszatérnének már a Tulkonok.

Egy újabb hónap telt el. Azért vicces,hogy a szüleimnek sem tűnik fel a változás. Szerintem utoljára egy éve mosolyogtam úgy igazából. De hát ki számolja ezt? Kicsit bosszant,hogy nem tudom mi van Neteyam és Tsireya között. Bár azon kívül,hogy szinte állandóan kettesben vagy néha Lo'akkal közösen lógnak, nem nagyon látok változást az egymással való viselkedésükben.

Ma fogyatkozásig segítettem az egyik családnak a klánban. Mivel Tsireya mostanában inkább hanyagolja a feladatait, azok is rám hárulnak,de az persze a szüleinknek nem probléma,hiszen ő a csodagyerek. Mikor hazaértem egyedül Aonungot találtam otthon. Kicsit meglepődtem, általában ilyenkor még Naruval meg a többi haverjával van.

-Szia! -köszönt rám bátyám.

-Szia Aonung! -köszöntem neki vissza, kicsit flegmán.

-Tudod... észrevettem,hogy mostanában -próbált velem beszélgetni.

-Nem tudtam,hogy neked fel szoktak tűnni dolgok. -szóltam be neki, amire csak egy szemforgatással reagált.

-Oké, figyelj! Bármilyen is szokott lenni a viszonyunk sajnálom,hogy egyedül vagy. -hadarta el idegesen. Összeráncolt homlokkal néztem rá,hogy megbizonyosodjak róla jól hallottam-e szavait.

-Hát, köszönöm. -össze voltam zavarodva, nem számítottam rá,hogy ő lesz az első, aki észrevesz. Nem tartott sokáig a beszélgetésünk, mert ezt követően felállt, és kellemetlenül kisétált.

-Szegénybe biztos belecsapott a villám. -mormogtam magamban,miközben a holmimat pakolásztam.

Másnap Aonung egy monoklival a szeme alatt tért haza. Gondoltam,ha már tegnap ő is érdeklődött irántam talán illene nekem is most iránta.

-Mi van Aonung fejre estél? -na ez lehet nem úgy sikerült,ahogy akartam.

-Te most meg akartad kérdezni hogy vagyok? -kérdezett vissza kicsit szúrós tekintettel.

-Valami olyasmi. -biccentettem.

-Képzeld a kis haverod nagyon bátornak képzelte magát. -mesélte feldúltan.

-Nem a haverom! -mondtam halkan, miközben a fejemet lehajtottam.

-Tessék? -kérdezett vissza.

-Nem vagyunk barátok Lo'akkal. -mondtam érzelem mentes hangon.

-Lényegtelen, akkor is megvert!

-Lehet megérdemelted! -álltam fel zaklatottan, majd kisétáltam. Azt hiszem nem Aonung lesz a lelkizős társam. Kiérve a maruiból hatalmas felfordulásra lettem figyelmes. Mindenki össze vissza rohangált és Lo'ak nevét kiabálta. Egyből levágtam mi van, ezért visszasiettem a bátyámhoz.

-Aonung!

-Igen, Aneya?

-Hol van Lo'ak? -emeltem fel a hangom,miközben kérdőre vontam testvéremet.

-Legutóbb a Három Fivér-Sziklánál láttam. -kuncogott a válasz közben halkan. Megijedtem válasza hallatán,cselekednem kellett,de mivel én nem beszélhetek Sullyékkal el kellett érnem,hogy Aonung tegye meg. Megragadtam a kuruját, kicsit felmordult a fájdalomtól. Kiviharzottam a maruiból Aonung kurujával a markomban.

Megláttam Neteyamot. Gyorsítva a tempómon vonszoltam magam után bátyámat. Majd betartva a távolságot a fiútól nekilöktem a testvéremet aki a lendület hatására megbotlott és Neteyam lábai elé esett. Alig bírtam visszafogni a nevetést. Láttam,hogy a fiú kezdi kapizsgálni mi lehet a szándékom.

-Állj fel! -hallottam Neteyam kemény hangját. Aonung összerezzenve engedelmeskedett neki. Mikor újra két lábon állt dalolni kezdett. Mondandója végén Neteyam is megragadta Aonungot csak ő hátulról, a nyakánál fogva tolta előrefele a Sully marui felé egyszem bátyámat. Nem sokkal később hallani lehetett a harcosok kiáltását, hogy megtalálták a fiút.

Mikor már indultam volna vissza anyám megszólított. Odasétáltam hozzá. Mondandója hallatán majdnem dobtam egy hátast.

~~~~~~~~~~~~~~

Itt is lenne az újabb rész,tudom nem túl eseménydús, de néha kell ilyen is. Lassan izgalmasabb vizekre evezünk🤭, ami remélem nektek is annyira fog tetszeni, mint nekem🫣
Addig is jó olvasást és kellemes nyári szünetet kívánok mindenkinek!🫶🏼