Ne nézz így rám? /Lo'ak ff/

9.fejezet - Jóban, rosszban?

Már közel voltam, ahhoz, hogy elhagyjam a fedélzetet.
_____________________________

    Lo'ak az utolsó pillanatban megragadta a combom, ezzel visszahúzva eredeti helyemre. Neki hála megmenekültem attól, hogy ennek a bestiának a lakomája legyek. Elég gyatra halál lett volna meg kell mondjam. Ám még mindig követett minket, úgyhogy csak félig voltunk megmenekülve. Hirtelen megláttam egy apró barlang szerű mélyedést a víz alatt. Intettem a fiúnak, hogy oda gyorsan bújjunk be. Így is tettünk, viszont az iluról le kellett szálljunk, mert máshogy nem fértünk be. Reménykedtem benne, nem megy majd messzire, de a hatalmas éhes fenevad üldözőbe vette, és szegénynek esélye sem volt elmenekülni. Hamar elkapta és összeroppantotta. Jóllakott hű hátasunkkal, ezért mi megmenekültünk, de nem volt mivel hazamennünk.

    Mivel a történéseket figyeltem észre se vettem, hogy Lo'ak a vállamat bökdösi. Kicsit idegesen fordultam felé, Eywara mi a fenét akar? Későn vettem észre jelzését, és a levegő hiánya miatt menten elájult. Nem tudtam hirtelen mit tegyek, pánikolni kezdtem.
-Ne, ne, ne! -hajtogattam a fejemben. Megragadtam a karját, próbáltam kihúzni a mélyedésből. Nehezen, de sikerült kiúsznom a barlangból. Viszont egy apró problémával kellett szembenézzek, nem nagyon volt szárazföld a közelben, és ilyenkor nagyon veszélyes csak úgy a nyílt vízen úszkálni. A vízfelszínére jutás szintén nem volt kis feladat az ájult Lo'akkal, ráadásul az én levegőm is rohamosan fogyott a megerőltetés hatására.

    Az utolsó lendületemmel jutottam fel a felszínre. Bár tudtam, semmi esélye próbálkoztam ilut hívni magunknak. Természetesen sikertelenül. Lo'ak továbbra is eszméletlen volt, így félig a hátamra támasztva próbáltam elindulni vele az egyik irányba.

    Egy jó ideje úsztam már, kezdtem fáradni. A szememmel egyre lassabban pislogtam. Hiába tudtam, hogy nem szabad elaludnom a fáradság szinte teljesen úrrá lett rajtam. Szerencsémre Eywa másodjára segített meg, mert mikor már majdnem végleg lecsukódott a szemem megpillantottam egy ugyan ismeretlen, de szárazföldet.
Odaúsztam, és kihúztam a fiút a vízből. Fejemet rendíthetetlenül azon törtem, mit tegyek. Lo'ak mellkasára tenyereltem és nyomkodni kezdtem, hogy kijöjjön a víz a tüdejéből.

-Gyerünk már Lo'ak! -kiabáltam a sokadik próbálkozásnál sikertelenül.
-Nem veszíthetlek el! -könnyezett be a szemem, ami nem gyakran szokott, de most nem ezzel foglalkoztam. A teljes összeroppanás szélén még egy hatalmasat vágtam a mellkasába, aminek hatására hírtelen köhögni kezdett. Szemeit lassan nyitogatta, majd óvatosan felülni készült, segítettem neki.

-Oh Ma'Eywa! -öleltem át örömömben a fiút, amitől nagyon meglepődött, de észbe kapva szorosan visszaölelt.
-Azt hittem... nem kellsz fel többet. -szakítottam meg hosszas ölelésünket lehajtott fejjel.

-Nyugi, annál szívósabb vagyok. -emelte finoman fel a fejemet, hogy egymás szemébe nézzünk. Mikor már nem volt szüksége a fejemnek támasznak próbálta elvenni kezét, de menten megragadtam, ami megmosolyogtatta. A nyugodt pillanatot egy rusnya gondolat a fejemben zavarta meg.

-Sajnálom, ez az egész az én hibám... -burjánzott bennem a bűntudat a történtek miatt. Testbeszédem is erről árulkodott.

-Dehogy! Te haltál meg majdnem miattam! -háborodott fel a fiú, amiért magamat hibáztattam.

-Én mondtam, hogy jöjjünk ide, én mondtam, hogy te ülj elől... nem kellet volna ekkora tehernek kitegyelek! És végül, de nem utolsó sorban ÉN nem vettem észre, hogy fogy a levegőd, és miattam ájultál el, aminek szintén lehetett volna rosszabb vége! -érveltem, miközben elsüllyedtem a szégyenben, amit éreztem.
-Ez mind az én hibám... -sóhajtottam egy hatalmasat, orrom szinte már lyukat vájt a földbe.

-Ne hibáztasd magad! -próbált szóhoz jutni Lo'ak.

-Megértem, ha ezek után hallani sem akarsz majd rólam. -gyötrődtem mégjobban.

-Viccelsz?! Eddig még sosem találkoztam hozzád hasonlóval! Végre van egy barátom, akit szintén állandóan megtalál a baj! Ki nem hagynám! -magyarázta Lo'ak enyhe vigasztaló mosollyal.

-Barát? -kérdeztem rá visszafogottan, pedig majd kiugrottam a bőrömből.

-Barát! -vágta rá a fiú egy kedves mosollyal, amivel kissé sikerült felvidítania. Másik esetben sokkal jobban örültem volna ennek a kijelentésének, de csakis arra tudtam gondolni, mi lesz, ha hazaérünk, sőt egyáltalán haza érünk-e valaha.

-Haza kell jutnunk! -mondtam ki azt, ami a fejemben cikázott. Közben a fiú néha néha egyet köhögött.

-Apám ki fog nyírni! -bosszankodott Lo'ak.

-Oh még engem! -tudtam, hogy dupla lecseszést fogok kapni, ez az egész az én lelkemen szárad.
-Mit tegyünk? -néztem cseppet kétségbeesve a fiúra.

-Bár tudnám. -felelte ő is a megoldást keresve.

-Ha kapcsolatba tudnánk lépni velük... -pörgött az agyam.

-Igen az jó lenne, de nincs nálam a torokmikrofonom. -konyult le füle.

-Most kizárt, hogy útnak induljunk, túl veszélyes! -gondolkodtam tovább.

-Akkor nincs más választásunk, itt kell éjszakáznunk. -mondta ki, amire már én is rájöttem csak elhallgattam.

-Azt hiszem ez az egyetlen megoldás... De hajnalban útra kelünk! -szögeztem le feltételeimet.

-Így lesz. -egyeztünk meg. Lo'ak kis tüzet rakott, ami köré leültünk. Beszélgetni kezdtünk, vicces sztorikat meséltünk egymásnak a kiskorunkból. Lo'ak elmesélte az Iknimaya rítusát, meglehetősen izgalmas volt, de részben ijesztő is tekintve, hogy szegény fiú majdnem meghalt közben.

-Tudod mindig is többet szerettem volna tudni a szülőotthonomról és a vérszerinti klánomról. - csillant fel a szemem.
-Nehogy félreérts szeretek itt élni, de néha mégis kívülállónak érzem magam. -a mondat végén már a földet bámultam. Lo'ak végig rám figyelt, egy percig se vette le rólam a szenét. Meg kell mondjam egy idő után egy parányit zavarba ejtők élénk sárga íriszei...
-Mesélnél még az erdőről? -kérdeztem érdeklődően. Tényleg nagyon foglalkoztatott a téma milyen lehet az élet ott.

-Ha szeretnéd. -mosolygott rám kedvesen. Mesélt a Halleluja-hegységről, a magasba nyúló fákról, a gyönyörű folyókról és nem végső soron a legszentebb helyükről a lelkek fájáról. Hiába volt érdekes a mondandója egy idő után alig bírtam uralkodni magamon.

-Remélem nem haragszol meg, ha most elalszom. -ásítottam egy hatalmasat.
-Kicsit kimerültem a megmentésedben, hercegnő. -tértem vissza régi énemhez.

-Jól van, ha elmersz aludni egy szigeten, velem. -változott vissza ő is.

-Jahj ugyan álmomban is jobb vagyok nálad! -húztam hatalmas vigyorra a számat.

-Persze, aludj csak el ezzel a tudattal. -követte arckifejezésemet. Egy óriási szemforgatással kívántam Lo'aknak jó éjszakát. Amint lehunytam a szememet, már aludtam is. Hihetetlen fáradt voltam az események után.

Reggel hamarabb keltem, mint Lo'ak. Tulajdonképpen mikor kinyitottam a szemem, és ráébredtem arra, hogy nem sikerült időben elindulnunk, legszívesebben visszaúsztam volna a tegnapi helyünkre hátha megint arra jár az az akula. Felpattantam, és Lo'akhoz siettem. Hevesen rázni kezdtem a fiú vállát, kelljen fel. Meg kell mondjam hatásos volt.

-Mi a franc Aneya! -értetlenkedett.

-Lo'ak! Már lassan egy napja eltűntünk otthonról! Tudod én... tudod mi mit fogunk kapni, ha visszaérünk?! -kiabáltam idegesen.

-Jó, jó, jó. Igazad van! Induljunk. -dörzsölte meg a szemét. Bólintottam egyet, majd nagy lendülettel fejest ugrottam a vízbe. Lo'ak sem habozott, azonnal a vízbe ugrott. Világosban már könnyebben megállapítottam nagyjából hol lehetünk, de őszintén azt sem tudom, hogyan keveredtünk ide.

~~~~~~~~~~~~~~~

Végre megérkezett az újabb rész!!🥰 Hamarosan izgis kanyart fog venni a történet,🤭 de előtte még számolni kell a történtek utáni következménnyel... Addig is köszönöm a 900+ olvasót, fantasztikusak vagytok!!💙 Meg lesz vajon az 1000?🫣 Majd a folytatásban kiderül sikerül-e, már kíváncsian várom!!😍 Nem sokára jövök egy bejelentéssel!!!🫣💙