Ne nézz így rám? /Lo'ak ff/

22.fejezet - Sose lesz vége

A kellemes megbeszélés után minél hamarabb távol akartam kerülni mindenkitől, és a lélektestvéremhez siettem, Naratahoz.
————————————

A szokásos helyen találtam meg, ahol mindig találkozni szoktunk. A Szellem fát körbeölelö sziklafal mögött van egy jó kis hely, ahova nem járnak mások, így mindig bizalmasan  beszélgethetünk. Lélektestvérem csak sugárzott a boldogságtól, míg én tapicskoltam a negatív érzések medrében. Mikor meglátta az arckifejezésem és érzékelte a testbeszédemen is, hogy szarul vagyok egyből rákérdezett mi a bajom.

-Ez egy hosszú történet.. -néztem lefele.

-"Tudod, hogy ráérek". -mutatja érdeklódését Narata. Felnézek rá, majd el kezdek mesélni. Először a jó dolgokat mondtam, a csókunkat Lo'akkal és, hogy mennyire hatással van rám, vagyis volt, csak volt. Aztán kifejtettem a veszekedést, hogy milyen szinten rühellem Aonungot. Azt is elmondtam neki, nem érzem otthon magam itt, nem érzem hogy szeretve lennék vagy egyáltalán elfogadva, és eközben a felelősség terhe is durván nyomja a vállam. Rettenetesen ki vagyok merülve. Szükségem van valakire, aki enyhít ezen, aki kicsit feltölt, segít újra önmagam lenni, de ezt a valakit most löktem rohadt meszire magamtól. Narataban azt szeretem, hogy rá tényleg mindig számíthatok, mindig meghallgat és segít. Ő az egyetlen igazi barátom, őt tartom igazi testvéremnek.

-Annyira ostoba vagyok, Narata! Hogyan voltam képes ellökni? Az egyetlen na'vit, akit érdekeltem, aki törődött velem, aki mellett kicsit is ragyoghattam. Rémes vagyok! Nem is értem mit kedvelt bennem. Vagy lehet nem is kedvelt igazán.. -szinte felrobbanok a dühtől, ami most bennem izzik. Mérges vagyok magamra és annál inkább Aonungra, na meg egy kicsit lehet Lo'akra is. Nem keresett, a döntésemmel meg határozottan egyetértett. Szeretném helyrehozni, de túl makacs vagyok, nem akarok én kezdeményezni. Meglehet félek a bukástól meg az igazságtól. Lehet beszélnem kellene olyannal, aki kívülről látja a helyzetet. De mégis kihez fordulhatnék? Nem akarom senkinek se bevallani mit érzek, és nem dúskálok lehetőségekben.
Elkezdett sötétedni, úgy véltem bölcsebb visszamennem a faluba, most nincs szükségem több balhéra. Lélektestvérem felajánlotta, hogy visszaúszik velem, ez felgyorsította visszaérésemet. Egyetért velem, ezt valahogyan meg kell oldanom, egyszerűen muszáj. A partraérve elköszöntem Naratatól. Végignéztem távozását, majd elindultam a maruim fele. Azt hiszem ma kihagyom a vacsorát hiába vagyok éhes nem akarom látni a családomat. Bár úgy tünik ezt a vacsora dolgot a szervezetem máshogy gondolja. Hirtelen a semmiből kerültem ájulásközeli állapotba. Keresnem kellett valami ehetőt, megelőzve azt, hogy összeessek.

Szerencsére belebotlottam egy gyümölcsfába, amiről rögvest le is szakítottam egy lédús darabot. Amint az első falat a gyomromba ért kezdtem egy kicsit jobban érezni magam. Falatozás közben folytattam az utamat. Ahogy sétáltam a parton megláttam Vitrayat a homokban ülni egyedül. Egyből fejbevágott az ötlet, hogy hozzá kéne fordulnom. El is indultam felé. Mikor lenyeltem az utolsó falatot is jeleztem neki, hogy itt vagyok.

-Szia, Vitraya! -köszöntem ingerülten, izgultam és ismételten dühös lettem a semmiből, basszus ezt nem így terveztem. De, ha arról kell beszéljek hogy vagyok mindig szorongani kezdek és ideges leszek, pláne most, hogy Lo'akról lenne szó. A bennem lévő feszültség, az elfolytott érzések hatványozódtak és nagyon ki akarnak bukni, ezért nagyot nyelek, hogy visszatartsam őket.

-Szia, Aneya! Baj van? -fürkészte arcomat, amiről valószínüleg könnyedén leolvasta, hogy nincs minden rendben. Meredten bámultam, nem vagyok hozzászokva, hogy tudják ha nem vagyok jól. -Az igaz, hogy nem ismerjük egymást még olyan jól, de észre veszem, ha valaki feszült és titkol valamit. -bólintok egyet a mondandójára, majd lehuppanok a homokba.