Ne nézz így rám? /Lo'ak ff/

20.fejezet - A boldogság mulandó

Mikor a levegő újra átjárta tüdőnket folytathattuk a csókcsatát.
______________________

Ez az este határozottan felülmúlta a várakozásaimat, legalábbis eddig. Mikor végre történik valami jó, mindig van mi elrontsa. De ekkor éppen nem ezekre gondoltam, sőt leginkább nem gondoltam semmire sem és ez nagyon is tetszett. Nem kellett küzdjek semmiért, csak hagytam, hogy magával sodorjon az ár. Így elég hosszasra húzódott a csókunk.

-Hé, hé! Segítene valaki? -lettem figyelmes egy közeli hangra. Lo'akkal gyorsan szétrebbentünk, majd egyből meg is láttuk a hang forrását. Aonung volt az, aki megzavarta a tökéletes pillanatunkat.

-Hát ezt nem hiszem el. -túrtam a hajamba miközben cinikusan felnevettem. Kicsit féltem, hogy meglátott minket. Aonung nagyon is kihasználná, ha megtudná. -Ahogy látom nem fetrengsz a hányásodban szóval mond csak miben kell segítség? -kérdeztem gúnyosan.

-Menetközben rájöttem, hogy ha te vagy az egyetlen, aki segíteni tud inkább megoldom egyedül. -viszonozta kedvességem. Az omatikaya fiú csak csendben hallgatta vitánkat. Kíváncsi voltam egyedül van-e ezért kicsit kikukucskáltam a levelek közül.

-Csak nem a kis barátodnak kell a támogatás? -utaltam a homokban fekvő Narura, aki nem nagyon volt magánál, sosem bírta a piát.

-Nem kell, megoldom! -förmedt rám Aonung.

-Annyi kedves haverod van, miért itt lopod a levegőt? -igyekeztem lezárni a vitát, bár már úgy is tönkrecseszett mindent. Láttam, ahogy elgondolkodik a válaszon. Valójában mostanában nem láttam a többiekkel lógni, csak Naruval volt. -De tudod mit? Szerencséd van. Jó estém volt, ezért segítek hazavinni. -forgattam meg a szemeim. Aonung csak meglepődött arccal várta a csodát, míg én nekiláttam a feladatnak. Odasétáltam a földön fekvő fiúhoz, és a karjánál fogva elkezdtem fölfele húzni. -Viszont nem csinálok meg mindent helyettetek! -szóltam oda a másik két, bámészkodó fiúnak. Egyből odasiettek és átvették Narut. Szép lett volna, ha én cipelem, végülis csak egy fejjel magasabb nálam, és azért az izomzata sem hiányos.

Rövid idő alatt odaértünk a fiú családjának maruijához, ahol szerencsére már mindenki aludt. Csendesen befektettük a függőágyába, majd otthagytuk. Fordultam volna Lo'ak felé, de Aonungnak más tervei voltak.

-Most, hogy ezzel megvagyunk kiszabadíthatjuk Reyat az új rajongója karjaiból és hazamehetünk végre. -pufogott. Újratervezés. Bár nem mintha számíthattam volna valaha is Tsireyara úgy éreztem most tényleg nem ártana segítenem, plussz milyen lenne már, ha Narunak segítek, de neki meg nem. Ezért inkább csak bólintottam egyet.

Visszafutottunk a mulatságra, ahol már kevesen voltak. Néhány pár táncolt a lassú szerelmes dalra, amit éppen énekeltek. Köztük kiszúrtam nővéremet is, akinek arcán kellemetlen mosoly ült.

-Intézem. -intettem a fiúknak, majd ezzel magukra is hagytam őket. -Bocsi, mára vége a táncnak, ideje átmennünk a tollasbálba. -téptem le szinte a nálunk egy-két évvel idősebb metkayina srácot Reyaról, akinek a nevét sem tudtam.

-Van olyan is? -csillantak fel a szemei az idegennek.

-Ne haragudj, de az zárt körű buli és már így is sokan vagyunk! -zártam rövidre. Tsireyat magammal húzva távolodtam el tőle.

-Végre. -sóhajtott fel idegesen bátyánk. -Te mostmár lekophatsz. -köpte oda szavait Lo'aknak.

-Múltkor is olyan jól állt a lila, csak nem szeretnél megint az arcodra? -válaszolt vissza.

-De jó, hogy itt vagytok. -lépett oda hozzánk Kiri. -Már mindenhol kerestelek Lo'ak. -nézett testvérére. -Ideje mennünk. -ragadta meg. Kicsit vonakodva, de beleegyezett a távozásba. Még egy utolsó pillantást vetett felém, aztán visszafordult, és hamar eltűntek a marui rengetegben.