Huszonhárom év telt el azóta, hogy Luna Manson-t rossz döntéseinek sorozata a halálba kergette. Nem szabadulhatott a zsarnoki fogságból, élő láncok kényszerítették Dario Torres-hez. Egyetlen módon lehetett szabad...
Az élő láncok, a szerelemnek hitt...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
"Se nem barátok, se nem ellenségek...de már csak munkatársak sem."
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Liam szemszöge...
Hiába hogy a bevetés sikerrel zárult, sem én, sem apám, sem Louis nem volt boldog. Apám nem jelentett be ünneplést, nem hívott meg senkit egy italra koccintani, hanem amint leszálltunk a helikopterrel a New York-i reptéren, mindenkit hazaküldött. Nem volt ünneplő kedvében, ahogy én sem. Amint a lábunk a reptér lebetonozott földjéhez ért, már a kocsinkhoz indult, én és Louis pedig követtük őt. Még rá sem tudtam nézni Beryl-re, akinek a helikoptere akkor szállt le, mikor én becsuktam magam után a kocsiajtót. Csendben, magunk elé meredve ültünk, miközben a sofőr a házunk fele indult. Dühös voltam, a gondolataim ide-oda cikáztak a Saint Devil-ben történtek után. Louis könyökével megbökte a karom, mire unottan rávezettem a tekintetem. Állával az anyósülésen csendben ülő apánkra bökött, aztán felvont szemöldökkel, kérdőn megrázta a fejét. Nem értette miért volt apánk újfent mérges, talán tartott attól, hogy miatta, hiszen sikeresen elbaszta az egyetlen feladatát is. Hogy legyen a privát szobánál időben, és védje meg Beryl-t pont attól, ami történt. Én sem tudtam elrejteni a mérget a szemeimből, meg sem kellett szólalnom, Louis bűntudattal a szemeiben vont vállat, mintha ezzel felmenthetné magát a felelősség alól. Apa azonban nem rá volt dühös, vagy legalábbis ezúttal volt akire jobban. Rám. Tudtam mi fog következni amint belépünk a házba, nem is próbáltam meg az emeletre vezető lépcső felé indulni, mert apa az előszobában levette a véres zakóját, felakasztotta, aztán felénk fordult.
-Louis, mára ennyi, Liam, az irodámba! - jelentette be ellenkezést nem tűrő hangon, aztán hátat fordított nekünk, és az első emeleti irodája felé sétált.
Összenéztünk Louis-al, aki csak némán, összepréselt ajkakkal megveregette a vállam, aztán eltűnt mellettem a sötét folyósón. Egyszer az életben tudta mikor hallgasson, bár tudtam hogy volt benne egy kis megkönnyebbülés is, hogy most az egyszer nem őt vették faszra.
Úgy ahogy voltam, teljes felszerelésben léptem be apa irodájába, és becsuktam magam mögött a masszív faajtót. Az íróasztalánál ült, kezében már füstölgött a bőrszivara. Intett, hogy üljek le, bár nem szándékoztam, mégis megtettem. A szivarba szívott, aztán sűrű füstöt engedett ki a tüdejéből. Az ingjén ott virított a véres foltok sokasága, még az arcán is maradt itt-ott, hiába törölte le hazaindulás előtt. Hátra dőltem a székben, összekulcsoltam az ujjaim a hasamon, és idegesen megfeszítettem az állam. Háborogni készültem, holott az nem vallott rám. Nem viselkedtem oda valónak a bevetésen, talán Beryl sokkal képzettebbnek bizonyult nálam, de nem lehetett elsiklani a tény felett, hogy sem a végrehajtók nem voltak ott időben, sem apa, ezzel veszélyeztetve egy társunk, Beryl életét, és testi épségét. Bosszantott a dolog.
