Huszonhárom év telt el azóta, hogy Luna Manson-t rossz döntéseinek sorozata a halálba kergette. Nem szabadulhatott a zsarnoki fogságból, élő láncok kényszerítették Dario Torres-hez. Egyetlen módon lehetett szabad...
Az élő láncok, a szerelemnek hitt...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
"-Ne legyél velem barátságos, Beryl."
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Beryl szemszöge...
Vasárnap. Utoljára csütörtökön voltam a Golden Club-an táncolni, pénteken szabad napot adtak, szombaton pedig bevetésen voltam. Éppen ezért fogalmam sem volt a heti munkabeosztásomról, de abban biztos voltam, hogy a hétvége az mindenkinek munkanap volt, kivétel nélkül. Hisz mikor menjenek az emberek sztriptíz bárba, ha nem hétvégén? Ha nem az Úr napján?
Nem felejtettem el megköszönni az öregnek, hogy életben hagyott, az ujjaim morzsolva el is mormogtam neki egy köszönöm-öt, miközben indulás előtt kiterítettem a ruháim a szárítóra. Boldogan dudolászva kaptam fel a fekete bőrtáskám, aztán taxit hívtam, hogy újra elmehessek a Torres házhoz. A taxi költség volt a legkevesebb, tudva hogy egy köteg pénzt fognak a kezembe nyomni, a tegnapi teljesítményem miatt. Ijesztő volt, és rémes, de nem esett semmi bajom, és pénzt is kaptam érte, így már egészen tűrhetőnek tűnt Dario Torres téglájának lenni. Már volt időpontom a pillásnál, és a hűtő is szokatlanul tele volt a kis konyhámban. Az ajak töltésben még nem voltam biztos, mert egészen megtetszett a természetes szám mérete, és íve. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is így fogom gondolni. De ahogy több pénzem lett, annál kevesebb dolognak láttam szükségét. A lakásra már a következő hónapit is kifizettem, végre a számlák miatt nem aggódtam, bevásároltam otthonra kellő dolgokat, aztán csak néztem szét a kis laskásban, és azon kaptam magam, hogy mindenem meg volt. Költhettem magamra, ami nagyon új élménynek számított.
A kis motelszobám egy csövestelep volt a modern, három emeletes Torres ház mellett, aminek a földszintje el volt rejtve az emberek szeme elől. Tudtam, hogy a Manson ház állt itt régen, apa egyszer azt a házat nézegette a laptopján, le akarta másolni a kinézetét, egy amerikai férfi rendelésére. Apa mérnöki cége nagyon sokáig dolgozott rajta, így gyakran láttam a képeket a területről, mindenféle szögben. Az amerikai férfi állítása szerint mindig is gyönyörködött abban a szép nagy házban, és nagyon sajnálta, hogy egy végzetes baleset miatt leégett. Az új ház hatalmas nagy ablakai, lapos teteje, és a házat körbe ölelő, tél gyanánt csupasz bokrok, mind úgy néztek ki, mintha egy magazin borítójából lettek volna kihúzva. A fehér kavicsos út, lerakott kőjárda szegéllyel, a mindent elrejtő kert, modern elektromos kapuval, a ház mögötti melléképület, a hátsó udvari filegória, és lefödött medence, a ház melletti nagy, fölnyíló ajtós garázs, benne a Lamborghini, a Mercedes, és a Maserati...Egy magamfajta társadalmi szintű ember ilyenről még csak nem is mert álmodni. Régen volt részem hasonlóban, de feladtam azt az életet, hogy kiköltözzek Amerikába, és ápolhassam a beteg édesanyámat.
