Huszonhárom év telt el azóta, hogy Luna Manson-t rossz döntéseinek sorozata a halálba kergette. Nem szabadulhatott a zsarnoki fogságból, élő láncok kényszerítették Dario Torres-hez. Egyetlen módon lehetett szabad...
Az élő láncok, a szerelemnek hitt...
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
"Magamra hagyott. Észbe sem kaptam, és már megint egyedül voltam."
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
Liam szemszöge...
Nem kívánnám senkinek sem azt az érzést amit éreztem, mikor hazavittem Beryl-t. Kiraktam a motel előtt, egy utolsó búcsúcsókot adtam az ajkaira, aztán vissza sem néztem. Mit sem sejtett, gondtalanul fecserészett az egész repülőúton hazafele, a kocsiban a vállamnak bújva szunyókált, a motel előtt pedig ráérősen tapadt ajkaimra, számára ez egyáltalán nem számított egy búcsúnak.
Nem mondhattam el neki. Összetörtem volna, mindezek után amin átment egyszerűen képtelen lettem volna a szemébe nézni, és szakítani vele. Mindvégig próbáltam úgy tenni mintha rendben lett volna minden, de még talán a Rómában kapott kínzás sem fájt annyira, mint őt elhagyni. Csak így lelépni.
Az ő érdekében.
Aztán hazamentem. Az út alatt rengeteg kesze-kusza gondolat hasított át a fejemben, miközben a szívem megszakadni készült, valahányszor elképzeltem Beryl zavart arcát, ahogy engem várva nem érti, hogy mégis miért nem keresem. A sötét város mesterséges fényektől kivilágítva suhant el mellettem, a városi buzgó élet zajai töltötték meg a csendes autóm, bárhová szívesebben haladtam volna éppen, mint a Torres házhoz.
Ha nem leszünk képesek hatni apánkra, ha nem leszek képes kiszállni az üzletből, akkor sosem láthatom őt viszont. Ha nem sikerül a tervünk, akkor vagy meghalok, vagy továbbra is örökösként fogok élni, akkor pedig nem fogom Beryl-t közel engedni a maffiához. Túl veszélyes ez, nem bírnám mégegyszer a kétségbeesett sírását hallgatni, nem lennék képes még egyszer rémült szemeibe nézni, vagy remegő testét tartani. Nem.
Ha meg sikerül a tervünk, akkor csak remélhetem hogy valaha is megbocsát nekem, amiért csak így eltűntem. Abban az esetben ha megbocsát nekem, akkor majd beteljesítem az ígéretem. Biztonságban lesz mellettem, valahol messze, mocskos üzletektől távol.
A Torres ház kapuja előtt megállva kinyújtottam a leolvasóhoz a kártyám, ami sípolva engedett engem utamra. Lassan levezettem a kikövezett dombon, testem minden egyes porcikája megfeszült, undorodva néztem fel a hatalmas házra, melyet feketébe öltözött fegyveresek vettek körbe. Apa bizonyára nem volt még itthon, mert nem láttam fényt kiszűrődni az irodájából, ez a tudat legalább kissé megnyugtatott. Beparkoltam a kocsival a garázsba, majd bőröndömmel a ház fele vettem az irányt, fáradtan intettem az ajtó előtt szobrozó testőrnek. Fáradt voltam és gyenge. Meg voltam verve, hosszú úton voltam túl, nem beszélve arról, hogy talán örökre ott hagytam a nőt, akit szerettem.
