Farkastörvény

5. Az Erdő

A nyár utolsó sugarai miatt még kellemes idő volt és viszonylag nyugodtan sétáltam az erdő szélén. Nagyon érdekes volt, mindenhol kisállatok neszét hallottam, madarak röpültek el alacsonyan a fejem fölött, éreztem az erdő összes növényének illatát egyszerre és hallgattam az enyhe szél miatt összecsapó fa levelek hangját. Már teljesen eltűnt itt a modern technológia és különös érzés volt a vadonba menni.

Annyi ismeretlen szag, annyi ismeretlen szín a végtelen hosszú erdő. Bár remélhetőleg a biztonságos és üres erdő... Úgy átváltoztam volna farkassá és futkorásztam volna egy nagyot, de sajnos én most semmit nem mutathatok arról hogy vérfarkas lehetek...

Hatalmas mamutfenyők, tölgyek és bükkfák voltak körülöttem amik menedéket nyújtottak az előlem elbújó mókusoknak. Nagyon szeretek fát mászni, ez az egyetlen dolog amit a nagyvárosban sohasem tudtam, de itt vidéken mindig kihagyhatatlan része volt a kirándulásaimnak. Találtam egy magas, vastag ágú nagy tölgyfát amire képtelenség volt nem felmászni, ágról ágra nyúlva kapaszkodtam felfelé és amint a legtetejére értem észrevettem hogy már egészen mélyen bent vagyok az erdőben.

Tudni kell az új kis városomról hogy a nagy erdők mellett még hegyek és dombok is körülveszik amiket már most tisztán láttam. Kiválasztottam a leghegyesebbnek tűnőt, leugrottam a fáról és elindultam abba az irányba. Útközben véletlenül összefutottam pár őzzel akik mit sem sejtve kortyolták a halkan csörgedező patak vizét majd hirtelen rebbentek szét amint megláttak engem.

Viszont hiába futottak el az őzek még mindig úgy éreztem hogy nem vagyok teljesen egyedül és ezt nem az erdei kis állatokra értettem. Már egész messze elsétáltam a várostól mikor elértem a hegy alját, majd ügyesen megkapaszkodtam pár kőben és másztam tovább felfelé.

Mikor felértem a legtetejére leültem egy hatalmas sziklára a peremétől nem messze és néztem a környező tájat. Olyan érzésem támadt mintha ez hiányzott volna az egész életemből. Csak ülni a hatalmas erdő közepén hallgatni a fán éppen kúró mókusokat és nézni a távolban elfekvő kicsi várost.

- Miért bújsz el? - kérdeztem elég hangosan ahhoz hogy a bokorban idáig bujkáló alak is tisztán hallhassa akinek az illata már egy ideje piszkálta az orrom.

- Szija... - köszönt halkan és előlépett a fiatal szőke kisfiú. Alig lehetett tíz éves és nem tudtam nem elmosolyodni azon hogy mennyire aranyosan öltözött. Egy fehér póló volt rajta, felemás zokni barna cipő, krém színű kantáros nadrág és tisztelni éreztem hogy ő is farkas ráadásul nem akármilyen. Bár azt még nem tudtam megmondani hogy miért különbözik a többitől.

- Hello. - köszöntem én is unottam majd visszafordultam a táj felé.

- Én... én csak... - kereste a választ motyogva kisfiú miközben a földet bámulta - Én csak bújócskáztam. - motyogta halk vékony hangján amitől magamban elmosolyodtam.

- Ahhoz a másik félnek is tudnia kéne játékról, nem? - kérdeztem egy halvány mosollyal mire a kisfiúnak felcsillantak a szemei.

- Bújócskázunk? - kérdezte olyan lelkesedéssel hogy egy pillanatra tényleg elgondolkoztam az ajánlatán de képtelen voltam megfeledkezni a bokorban bujkáló másik alakról.

- Nem, nem szeretnék. - mondtam és nem hittem el hogy tényleg elszomorítok egy ennyire aranyos kölyköt - Ehhez én már idős vagyok. Gyere inkább nézzük a tájat. - mondtam és megpaskolta magam mellett a sziklát amin ültem mire a kisfiú megint mosolyogva indult el hozzám de egy kéz megragadta hátulról a pólóját.

- Nem - mondtam mögüle szigorúan egy srác.

Azonnal felismertem, ő volt a sulimban az egyik folyamatos bámulóm aki a folyosókon képtelen volt levenni rólam a szemét. Körülbelül 1-2 évvel lehetett csak idősebb nálam és ő és a fiú is Asher falkájába tartoztak. A srác fenyegetően nézett rám és megragadta az alkarján a kisfiút.