Farkastörvény

6. A Padtárs

Valamikor éjjel egy körül kikapcsoltam a gépemet, átöltöztem és bedőltem az ágyba aludni. Fura volt már ilyen korán lefeküdni de hogy felkeljek hétre muszáj lesz aludnom is egy kicsit. De most képtelen voltam.

Csak feküdtem a hátamon az ágyban és bámultam a szürke plafonomat. Vajon lesz már olyan idő amikor nyugodtan fekszem le aludni és nem kell tartanom a holnaptól? Még Asherral nincs is olyan nagy bajom mert nem tűnik olyannak aki ha nem úgy ugrálok ahogy parancsolja akkor kiharapja a torkom, hanem inkább olyan aki kifejezetten élvezi ha valakit bökdöshet és jót vigyoroghat rajta.

Bár én nem nagyon kedvelem a szekálásait de egyszer majd csak megunja. 

Legalább amíg a közelemben van addig kicsit kevésbé kell tartanom a másik falától akiknek a bétái az osztályomban vannak. Ráadásul nem is kevesen... Na tőlük tartok. Valahogy nem tetszik a gondolat hogy erőfitogtatásos ökölharc keretein belül megmutassák hogy ki is itt a főnök.

Pontosan tudom hogy ki itt a főnök. Csak az a nagy büdös helyzet hogy nem én...

Nem tudom mikor aludtam el csak azt hogy reggel valami iszonyat mosott szarnak éreztem magam. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból amiről sikerült majdnem leborulnom, bevonszoltam magam a mosdómba majd letusoltam és fogat mostam. 

Persze csak azután lett igazán egy elcseszett hangulatom mikor megláttam a tükörben az arcomat. Most nem a kócos hajam volt a baj sem a sápadt bőröm hanem inkább az arcomat átívelő három kis vágásnyom.

Sziszegtem pár nem túl szép jelzőt az istenre meg a jó anyámra akit előszeretettel szidok az ilyen helyzetekben majd idegesen és erőszakosan a fejemre húztam a fekete pólómat amivel sikerült az összes tincsemet elektromossággal feltölteni amik így az arcomhoz tapadtak. 

Csak az volt a szerencsém hogy az alig kivehető kis hegek csak akkor látszódtak ha valaki nagyon koncentrálva kereste volna rajtam. A francért gyógyulok folyton csigatempóban! De mindegy, remélhetőleg a nap folyamán már teljesen begyógyul. Csak senki se tegye szóvá...

Visszasiettem a szobámba egy szál boxerben meg pólóban majd gyorsan felvettem egy fekete farmert meg az egyik kedvenc pulcsimat. Félig szürke félig fekete kapucnis pulcsi volt aminek a hátán egy nagy fehér élethű koponya minta volt. Kimentem a szobámból majd ráültem a kis sámlira és felhúztam a fekete hosszúszárú cipőmet majd kimentem a konyhába.

Fura volt a még kicsit ismeretlen házban egyedül lenni úgy hogy a már jól megszokott autók dudálása, zajongás, a szomszéd szobákból kihallatszódó tévézúgás meg minden nélkül most csak pár madár halk csicsergése hallatszódott. 

Ahogy azt Evan előre megmondta ő és Bea is már rég elmentek dolgozni mire én kikászálódtam a szobámból így egyedül reggeliztem meg majd elindultam a suliba.

Áh a gimnázium első napja, mármint az első rendes, igazi tanítási nap a 10 a-ban. Jaj de jó lesz ez az év! Már a legelejétől tudtam hogy idén végre megtörténik az amit már tavaly is sejtettem. Hogy végre kimúlok és örökké csak alhatok. Bár ha idén nem döglök bele az unalomba, a farkasokba, vagy a 10a drágalátosan agyilag túlfejlett tagjaiba akkor basszameg én biztosan halhatatlan vagyok!

Lassan baktattam a langyos utónyári időben és kicsit ingerülten markolásztam a táskám pántját a mellkasomnál. Unottan le volt biccentve a fejem és bámultam a beton járdát koptató fekete hosszúszárú cipőmet amit még tavaly a régi osztálytársam le Converse kopi-zott amiért betörtem az orrát.

Magam mögül halk nevetés és visítozást hallottam ami egyre erősödni kezdett majd hirtelen egy gimis lány banda sietett el mellettem. Nem is siettek inkább menekültek az őket üldöző fiúktól akik nevetve rohantak utánuk. Az utolsó fiún három táska is volt amiből kettő inkább nőinek hatott a sok csillogó kulcstartóval és kitűzővel meg az élénk rózsaszín színével.