Farkastörvény

21. A Kirándulás

Szombat reggel, vagyis inkább dél körül, mikor felkeltem egyből a telefonom után kaptam majd elvigyorodva néztem az értesítéseim között felvillanó üzenetet.

Ash pár órája rám írt amiben elmondta hogyha végre felkelek akkor tudjam hogy dél után kettő körül találkozhatnánk. Persze egyből visszaírtam neki majd kipattanva az ágyból gyorsan felöltöztem és igyekeztem nem elkésni a megírt időpontról.

- Hova ez a nagy sietség? - kérdezte jókedvűen a faterom mikor kiértem a nappaliba.

Ő és Bea is már rég felkeltek, mint ahogy azt a legtöbb normális ember teszi, és valami filmet néztek a tévében. Persze Evan valamit éppen gépelt a dohányzóasztalra lerakott kis laptopján mellette a nő meg belemerült a legújabb fantasy könyveibe így a film inkább csak háttérzajként szolgált.

- Elmegyek sétálni. - mondtam a konyha felé sietve mire mindketten egyből hátrafordultak a kanapén.

- Sétálni? - kérdezte meglepetten Bea.

- Biztos jó ötlet ez? - utalt rá a férfi a legutóbbi erdei túrámra amikor kissé szétkarmolva jöttem haza.

- Jaj ne izélj, - ütötte vállba óvatosan a nő a könyvével - végre kezd észhez térni. - mondta mosolyogva Bea aki szerencsére semmit sem tudott a múltkoriról.

- Nem kell féltened. - forgattam meg a szemem miközben gyorsan összedobtam a világ legegyszerűbb szendvicsét - Most nem leszek egyedül... - mondtam kicsit halkabban majd megindultam én is nappali felé és levágtam magam a fotelba.

- Tele vagy meglepetésekkel kölyök... - képedt el Evan miközben visszavette a dolgozószemüvegét és ismét a laptop felé fordult.

- Nagyon büszke vagyok rád! - simította meg a karomat a kanapéról átnyúlva a nő - A kis barátaiddal mentek? - érdeklődött kedvesen, mivel ő a suliban is lát engem így valószínűleg kiszúrta hogy ugyanazokkal az emberekkel beszélgetek és elkönyvelte őket 'kis barátok'-nak.

- Hát. - vontam meg a vállam majd beleharaptam az egyik, ebédként szolgáló szendvicsbe - Csak Ash és én megyünk.

- Úú, ugye ő az a helyes kis zöldszemű aki már volt nálunk? - inkább magának tette fel a kérdést mintsem hogy nekem, elég nehéz lehet egy egész iskolányi tini nevét megjegyezni.

- Helyes?! - kapta fel a fejét erre a szóra Evan is a munkájából.

- Ő az én barátom, nem neked kell féltékenykedned. - legyintettem a fateromnak mire ő csak bajjóslóan elmosolyodott.

- Hanem neked? - kérdezte a férfi felnevetve mire csak megforgattam a szemem.

Mivel a két ősömnek mondható óriásgyerek az eztkövetőekben nem volt hajlandó leszállni az 'Ash a pasim' témáról így inkább gyorsan elhagyva a terepet felkaptam a pulcsimat és elköszöntem tőlük.

A még kora délután miatt egész kellemes, langyos idő volt és a szél sem fújt. Rájöttem hogy szeretem az ilyen jellegű napos időket a természetben tölteni. Persze egyedül még mindig nem mernék mélyebben az erdőbe menni de mivel mostmár Ash is velem tart így bízhatok benne hogy nem visz be valami ellenszenves falka területére.

Szerencsére pontosan tudtam hogy merre kell menni Ashék házához így viszonylag gyorsan oda is értem. Az övék egy nem túl nagy, szürkés színű ház volt az utca közepén, nagyon rendezett volt, semmi kupi vagy szemét és a hátsó kertben szépen gondozott tulipánágyások voltak, bár mivel most közeledett a tél így a virágok többsége már elhervadt.

Gyorsan írtam a fiúnak hogy jöjjön ki az utcára mikor hirtelen kicsapódott az egyik ablak az emeleten és a kócos barna hajú fiú dugta ki rajta a fejét. Átmászott az ablakon, ki az alatta lévő garázsuk tetőjére majd leguggolt és leugrott a fűbe.