Farkastörvény

25. A falka

Amíg nem láttam hogy milyen egy igazi falka addig valami teljesen mást képzeltem el, nagy barlangokat, farkasodukat, esetleg indián sátrakat vártam de ehelyett egy nagyon szép, kis farmokkal körülvett falut pillantottam meg.

A fákat kivágták, abból pedig nagy, hangulatos faházakat építettek és így egy kicsi mezős terület keletkezett a sűrű erdő közepén. Egyáltalán nem volt olyan középkori nyomortelep mint ahogy hittem, cseréptetők, modern ruhák és autók parkoltak az utak szélén, csak annyi volt ebben a falkás hogy a kis kösség szélein állattártásra alkalmas istállók is voltak.

A falka nem lehetett több két-háromszáz főnél ahogy a házakból számolom de így is bőven az átlag fölött volt ez a létszám.

Mikor végigmentünk az úton, ami most a falu közepén futott végig rengeteg gyerek megbámult, és nem csak feltétlenül a kicsik, hanem a felnőttek is amitől kezdtem kellemetlenül érezni magam.

A mögöttem sétáló festett szőke, amint beértünk a kis falu területére, egyből megragadta a nyakam mögött a kapucnimat és úgy mentünk tovább. Persze nem mintha azért tette volna ezt, mert attól fél, hogy elszökött, vagy hogy rátámadok valakire hanem inkább csak a látszat miatt. Mégiscsak a határőrség parancsnoka kérte meg hogy tartsa a frontot amíg ő el van és ez azzal is jár, hogy a látszon az hogy tudja mit csinál.

A nagy faházak között, sőt pont az egész kis falu közepén egy, a többinél jóval nagyobb ház volt, és valószínűleg az alfáé.

Éreztem hogy gombóc keletkezik a torkomban és még a lélegzetemet is visszatartom. Csak annyit tehettem hogy hagyom azt hogy bevezessenek a ház kis lépcsőjén a kétszárnyú faajtóhoz.

Lehetnék optimistább is és mondogathatnám magamban azt hogy élve elengednek, de az elmúlt három órában vagy egymilliószor tudatosult már bennem, hogy meghalok. Az, hogy most nem a fejvadászok, a fiatal alfa, vagy a határőrség ölt meg, hanem meghagytak az erdő alfajának, hogy végül ő intézze el az életem kioltását az már csak egy meghosszabbított élőhalott szenvedése.

Az ember nem tudja épp ésszel felfogni a halált, bennem is csak most tudatosul az a tény hogy megöltem valakit és az is hogy lehet hogy én is meghalok emiatt. Ha szerencsém van és jó hangulatban kapom le az alfát, akkor nagy valószínűséggel nem bajlódik a hullám elrejtésével, meg a rendőrök nyomozásával és inkább elenged.

Olyan mélyen merültem bele a gondolataimba hogy fel se tűnt hogy átlépem a nyitott kétszárnyú ajtó küszöbét és egy folyosón végighaladva bevisznek egy nagyobb szobába. Nem is szoba volt inkább egy kis terem. A falak sötét zöldre voltak festve, mint a hosszú folyosón is és ugyanúgy mint kint itt bent is mindenhol szép, kézi faragású keményfa bútorok voltak meg cserép növények.

A hatalmas és nyitott ablakok beengedték a friss levegőt és a napfényt így megvilágítva a helyiséget. Az alfa egy szürke kanapén ült a szoba végén az oldalán egy nála sokkal fiatalabb nővel. Valószínűleg az új feleséghez volt szerencsénk, aki ahogy meglátta jöttünket felkapott egy könyvet a mögöttük lévő hatalmas könyvespolcról, majd gyorsan kisietett.

A kis terem azon felén, ahol az alfa is tartózkodott, olyan szépen volt berendezve, mint egy nappali, még szőnyeg és egy kandalló is volt a falnál. Ezzel szemben viszont ott, ahova az ajtó nyílt, és ahol mi is álltunk, már sokkal komorabb volt.

Nagyjából a közepén volt egy hosszabb faasztal, látszott rajta hogy eredetileg több ember számára készült de most mégiscsak egy, vörös bélésű szék foglalt helyet mögötte. Körbe a szoba falainál pár kisebb asztal és üres polcos szekrények álltak bár néhol láttam hogy néhol ősréginek tűnő, vaskos bőrborítású könyvek meg papírtekercsek voltak elszórva rajtuk.