ℕ𝕪𝕖𝕝𝕧𝕖𝕕 𝕒 𝕤𝕫á𝕞𝕓𝕒𝕟 [𝕋ó𝕥𝕙 𝕃á𝕤𝕫𝕝ó 𝕗𝕗.] 𝟙𝟠+ befejezett

2.évad 9.rész

Elnéztem oldalra ahol egy másik lány csapat állt. Elnézegettem őket egy kis ideig majd arrébb mentek és nyilvánvalóvá vált számomra hogy miért álltak ott. Egy szőkés piros dzsekis srácot pillantottam meg. Ez is elég lett volna egy újabb töréshez, de nem, ő megfordult és telibe a szemembe nézett.
Ő is lefagyott és láttam rajta hogy gondolkodik hogy mit csináljon, a tekintetét egy pillanatra sem kapta el. Fájdalom és zavarodottság csillogott szemében. Végül csak elindult felém.
-Szia. mondta szinte hang nélkül.
-Szia. súgtam vissza.
-Hogy vagy? szaladt ki a száján a kérdés amit még sajátmagát is meglepett.
-Jól. mondtam ami meg engem lepett meg. Nyilván nem volt igaz, de mondtam volna sírva és kiabálva, hogy kibaszottul nem vagyok jól mert megcsaltál és még mindig tiszta szívből szeretlek.
Lehajtotta a fejét és kuncogott, vagyis azt hittem amíg rám nem nézett, és meg nem láttam ahogy patakokban folynak a könnyei.
A szemére tette a kezét és megint lehajtotta a buksiját. Én meg mit csináltam fogtam és magamhoz öleltem. Miért? Mert kibaszott hülye vagyok. Miért? Mert megsajnáltam? Miért? Mert mint mondtam KIBASZOTTUL SZERETEM!
-Legyünk barátok. hallottam meg a hangom. Miért nem tudok gondolkodni? Teljesen elment az eszem? Mondjuk kinek ne menne el amikor ilyen jó illata van. Mondom megbolondultam. Miért kellett ezt mondjam? Hogy fogok ebből kimászni? Miért ilyen bonyolult az életem?

~másnap~
Igen egész éjszaka marcangoltam magam amiért az a két szó felborította az életem. Ma viszont pszichológushoz megyek. Most kaptam időpontot, meg most lett rá pénzem.
-Jó napot Dr. Cserhalmi Zsuzsanna. Velem beszélt telefonon. fogott velem kezet egy idősebb hölgy.
-Jó napot Orosz Andrea. fogadtam el kézfogást.
Ezt követően leültem a kanapéra vele szemben és meséltem a gyermekkoromról, hogy apám sosem volt az életem része, hogy anyám egy alkoholista aki pár évente megjelenik nálam. Mindig elhiteti hogy megváltozott, velem akar lenni, aztán mindig kiderül hogy pénzt akar kiszedni belőlem. Arról is beszéltem, hogy a mamám volt az egyetlen és maradandó személy az életemben. Illetve a férfi problémáimról is.
-Nem gondolja, hogy az apjához van köze annak hogy nem tud rendes kapcsolatot kialakítani a férfiakkal? kérdezte mely a lelkemig hatolt. A szemem és szám összeszorítva ráztam a fejem.
-"Apám nem volt az életem része" "Rolanddal nem volt meg a szikra" "Csabival nem jókor találkoztunk" "Balázzsal nem volt időnk egymásra" "Gergővel talán nem is volt igaz szerelem". idézte amiket mondtam én meg keservesen sírtam. Rég volt rá példa. Jól esett.
-Hallja az azonosságot? Mindenhol megjelenik a hiányérzet motívuma. A nő társaival nincs ilyen gondja, mert volt édes anyja a nagymamája személyében. Gondoskodó és megtalálja a helyét, két lábon áll a földön. A nehézségei miatt nem él álomvilágban. De ezek miatt nem él. Nem bízik mert elárulták, születése óta csak elárulták. Olyan férfiakat keres magának akik bántják és elhagyják, mert ezt szokta meg, ez a természetes. A gyermekét is eldobta mert azt hitte őt is majd csak elhagyja az apja. mondta keményen amit megállapított azokból amiket meséltem. Hangosan bömböltem minden szónál. Mennyire igaza van. Nagyon kegyetlenül vágta nekem az igazságot, de hát ezért jöttem. Egy ismerős nem ennyire őszinte, nem vágja az arcodba a tutit akármennyire is fáj.

"Másszunk meg hegyeket ameddig csak bírjuk"

Néhány csillagot megköszönnék❤️❤️

De szeretlek titeket🥰❤️