Zane szemszög
A teremből kisietve a többiek terméhez vetem az irányt. A termük az iskola 2. emeletén van, a mienk pedig a földszinten, így az átlagosnál is gyorsabban sétáltam arra. Ahhoz, hogy időt nyerjek a farmerom zsebéből elővettem a telefonom és Mike-ot kezdtem el hívni. Sajnos nem sok szerencsével. Ezután Josht hívtam, ő általában felveszi. Ezúttal is így volt.
- Hello Zane. Mi a helyzet?-kérdezte.
- Azonnal találkozzunk a tetőn. Szólj a többieknek is.- mondtam, majd ezzel le is raktam a hívást.
Az iskolánknak 4 szintje van, plusz még a tető ahol van pár pad, meg sok sok növény. Persze kerítéssel van körbe kerítve, nehogy le essünk vagy le ugorjunk. Becsengetésre fel is értem, majd körbenéztem, hogy a többiek hol vannak. Szokásosan a jobb sarokban voltak, így elindultam feléjük. Mike és Kwen a padon ült, Josh pedig a kerítésnek támaszkodva várt, ahogy közelebb értem hallottam, hogy próbálják ki találni miért hívtam őket oda. Kwen szerint egy csaj miatt aki láttam. Ez abszurd, még csak 1x fordult elő. Mike szerint pedig a kémek miatt, lehet van valami új infó. Josh pedig azt mondta, hogy biztos Lisával van valami.
- Joshnak van igaza, félig. - mondtam mikor oda értem hozzájuk.
- Mi történt?- kérdezte Kwen kicsit aggódó hangon.
- Van egy új halálisten az osztályban. És Lisa összehaverkodott vele, sőt szerintem a srác kedveli is.- tájékoztattam őket.
- Mi? Mégis mikor?- kérdezte Mike döbbenten.
- Valszeg akkor mikor egyedül jött haza a suliból....- gondolkodott el Josh. - Miért mindig az ilyenekkel kell jóba lennie...- mondta bosszúsan. Teljesen megértem, én is mérges vagyok, de nem tudja, hogy pont az ilyen lényekkel nem kéne barátkoznia.
- Talált süllyedt. -mondtam Josh feltevésére. - Szóval ötleteket kérek, hogy tartsuk távol egymástól őket.
- Oooh nekem van egy jó megoldásom- válaszolt Josh egyből.
- Nem öljük meg. Még.- szóltam rá.
- Mi lenne ha kirúgatnánk?- kérdezte Kwen kis gondolkodás után.
- Komolyan?- kérdeztem vissza.- Ne akarjatok már mindenkit kirúgni. - Mosolyogtam el magam.
- Srácok, nyugi. Megoldom.- válaszolta Josh mosolyogva.
- Hogy?- kérdeztünk vissza mind a hárman egyszerre. Joshnak sok ötlete a gyilkoláson alapszik, így egy kicsit félek mit fog mondani. Nem hibáztatjuk mondjuk érte, mivel alapvetően neki ez a specialitása. Ő volt a király legjobb gyilkosa.
- Elérem, hogy belém zúgjon, ami félig amúgy is sikerült már -vigyorgott - És így lekoptatjuk azt a majmot. - válaszolta nemes egyszerűséggel.
- Igaz, vétek lenne nem kihasználni a köztük lévő dolgokat. - mondta Kwen némi gondolkodás után.
- Josh alapból nem is lenne szabad ennek a kapcsolatnak létre jönnie. Lisának már elrendelték, hogy ki lesz a férje, még mikor megszületett.- mondtam neki, miközben karban tettem a kezeim.
- Igen, de az nem szerelem. És amúgy is, Lisa akkor 0 éves volt az a kiserceg meg vagy 17. Azért az korkülönbség. És ne feledd, hogy háború van, igaz itt nem látszik belőle semmi még. Ilyen jövőt szánnál neki?- vitatkozott.
- Ez nem rajtam múlik....- válaszoltam.
- De igen. A király halott, a királyné is. Valami csoda folytán nem jöttek még rá, hogy más irányítja az országot. Mégpedig te.- mondta Mike. - És így igen is rajtad múlik nagyon sok minden is.- intézte nekem a szavait. Utálom ha igazuk van. Nagy nehezen sikerül kijátszani mindegyik halálistent, de ki tudja meddig fog ez még tartani. Lisa lenne a következő aki átvenné az irányítást, de még túl fiatal, addig pedig a felügyelőjének, azaz nekem a kötelességem ez bármennyire nem akarom. Ha eléri a megfelelő azaz 19 éves kor onnantól az ő vállát nyomja majd a korona és annak felelőssége.
- Jól van Josh...de ha megbánod akár csak egyszer is halott vagy. -nézem rá olyan szúrós szemekkel amennyire csak szoktam. - Viszont, így talán könnyebb lesz az ereje feloldása is...- gondolkodtam el hangosan.
- Ezt, hogy érted?- kérdezte Kwen.
- Nem csak egy módja van ennek, hanem több. -válaszoltam. - Mi is meg tudjuk ezt csinálni a saját erőnkkel, de a traumáktól kezdve nagyon sok opció van.- néztem Joshra. - Szóval majd ezt is megbeszéljük, de nem most. Így is már lassan két tanórát ellógtunk.- mosolyogtam meg az utóbbi kijelentésem.
- Mintha annyit számítana. - nevetett Mike. - De akkor menjünk.- állt fel a padról.
- Számítunk rád Josh. El ne szúrd. - vette oda neki Kwen mikor ő is elindult a tantermek felé. Én csak rá néztem és egy biztatóul mosolyogtam.
Lassan mindenki visszatért az iskolai dolgaihoz, én is a tanterembe. Lisa Kade Willder-rel beszélgetett. Most hagytam őket, túl gyanús lenne ha mindig zavarnám őket. A nap további része unalmasan telt. Otthon viszont páran a próbaterembe mentünk és egy új dalt kezdtünk írni.
ČTEŠ
Démonok Bandája
Fantasy- Lisa kérlek értsd meg, hogy mindent érted tettünk. A te biztonságod volt a feladatunk. Nem hagyhattuk, hogy a küldetés kudarcba fulladjon.- mentegetőzőt. Én meg nemes egyszerűséggel pofon vágtam. -....Akkor az is a küldetés része volt, hogy szere...