Démonok Bandája

×10×

- Mi a jó isten ütött belém?! - csaptam be magam után kiabálva az ajtót. Mégis, hogy mondhattam ezt? Normális vagyok én? Bocsánatot kell kérjek tőle minden képen. Csak előtte kicsit le kell nyugodnom.
Oda sétáltam az ablakhoz, amit egy szürke függöny választott el tőlem. Arrébb húztam a függönyt és ki nyitottam az ablakot. Tenyeremmel megtámasztottam magam a párkányon, majd vettem egy nagy levegőt, majd kifújtam. Ezt egy párszor megismételtem. A levegő kellemesen ért, nem volt hideg és meleg sem. Jó idő volt, így hagytam egy kicsit, had szellőzzön a szobám.
- Mit gondolhat most... - sóhajtottam el magam. Egy nagyjából fél órát szellőztettem a fejem, majd úgy döntöttem megkeresem.
Becsuktam az ablakot és vissza húztam a helyére a függönyt. Kimentem a szobából és elkezdtem keresni, hogy hol lehet. Először lementem a próba terembe, de nem találtam ott. Úgyhogy megnéztem a konyhát, a nappalit, az udvart, de sehol se volt. Utoljára a szobájához mentem. Ha itt nincs akkor sehol. Épp kopogni akartam, de a kezem az ajtó előtt egy 3 cm-re megállt. Biztos jó ötlet ez? Gondoltam magamban. Végül erőt véve magamon kopogtam. Nem jött válasz. Ezt megismételtem, de újfent semmi. Okay akkor valszeg itt sincs. De akkor hol lehet? Elővettem a telefonom és beírtam a számát. De nem volt erőm felhívni. Egy gombnyomás lett volna. De féltem. Mit fog most gondolni rólam? Tiszta idióta vagyok.
Sóhajtva süllyesztettem vissza a telefonom a zsebem mélyére. Az utam a konyhába vezetett, mivel eléggé éhes voltam már így gondoltam eszem. Ez így is történt. Fura volt egyedül lenni a házban. Mindig volt itthon valaki, de most úgy tűnik csak én vagyok. Éves után fogtam magam elmosogattam, majd rávettem magam, hogy felhívjam Josht. De vagy 10 percet gondolkodtam rajta, de végül csak rányomtam a hívás gombra. Pár másodpercig csörgött, de utána meghallottam a hangját a túloldalon.
- Hali. - szólt bele a telefonba. - Minden rendben? - kérdezte.
- Szia. Öhm igen... - mondtam, majd elindultam a szobámba. - Csak sehol se találtalak és azt akarom mondani, hogy sajnálom. - hadartam el. Pár másodpercig semmi válasz nem jött. Haragszik, ez tuti biztos.
- Hol vagy most, hogy nem találtál? - érdeklődte meg.
- Ahol vannak szobák azon a folyosón. Miért? - kérdeztem rá. Erre viszont letette. Eléggé meglepett a dolog. Sose csapta még rám a telefont, így ez eléggé rosszul esett.
Elhaladtam a Joshék és a tesómék szobája mellett, mikor ajtó nyitódást hallottam és utána egy kezét éreztem a csuklómon, mely behúzott egy szobába. Hirtelen történt nagyon a dolog így reagálni aligha tudtam. Viszont egyben biztos voltam. És az az, hogy ki is volt az alattomos támadó. Josh. Behúzott egészen az íróasztaláig, ami az ágyak között helyezkedett el, majd elengedte a kezem és becsukta az ajtót. 
Most voltam második alkalommal a szobájukban így elkezdtem körül nézni a fejemmel. Az ágyak a szoba két oldalán, a ruhás szekrény inkább Josh oldalán helyezkedtek el, amíg a másik íróasztal, melyen helyet foglalt egy laptop és egy kis lámpa, és egy kaktusz, ezzel szemben egy kanapé a másikon. A padlót sötétkék puha szőnyeg borította amely kiválóan illik a krém színű falhoz. Az ajtó mellett jobb oldalon a sarokban könyvespolc helyezkedett el, amely a könyvektől dugig volt. De ott nem csak könyvek voltak, hanem füzetek rengetege is. Poszterek és képek a falon, amely a szoba gazdáinak az ízléséről tanúskodnak. Josh hagyta, hogy kinézelődjem magam, mivel tudta, hogy nem sűrűn vagyok itt vele ellentétben. És ő meg úgy ismeri a szobámat, mint a saját tenyerét, viszont én meg szinte sose jövök ide. Addig kényelembe helyezte magát az ágyán.
Miután látta, hogy kinézelődöm magam megszólalt.
- Kerestél? Amúgy ülj már le vagy valami, érezd magad otthon.- tárta szét a kezét, majd mosolygott. Még mindig úgy a ott álltam az íróasztalánál, otthon vagyok, csak egy olyan részén ahol keveset vagyok. Úgy döntöttem, hogy le ülök Kwen ágyára.
-Igen, az egész házba megnéztelek, sőt még ide is bekopogtam 2x is. - mutattam neki a kezemmel, hogy hatásosabb legyen. - Amúgy meg itthon vagyok, csak a ti szobátokba nem nagyon járok.-mosolyogtam rá.
-Igaz. De nyugodtan jöhetsz. Kopognod sem kell se semmi. - nézett az ajtóra majd rám. - Amúgy miért kerestél? - húzta fel az egyik szemöldökét.
- Kwen is itt lakik, szóval az ilyen dolgokat 3x is átgondolom mielőtt megteszem. Ja és legközelebb ne rángass meg, inkább szólj vagy valami. - mondtam el neki az okát, hogy miért nem vagyok itt sűrűn látogató, valamint a nem tetszésem a ráncigálásom illetően. - Amúgy meg azért, mert bocsánatot akarok kérni. - sóhajtottam. Ő fogta magát és átült mellém.
- De miért? Legközelebb akkor csak felkaplak és úgy cipellek. Úgy is könnyű vagy. - nevetett. A nézésemmel ölni lehetett volna ennek hallatán. Magát emelgesse ne engem könyörgöm.
- Hey, azt próbáld meg, megcsaplak! - figyelmezettem. - Azért akarok bocsánatot kérni amit akkor mondtam, mikor kijöttem a szobából. - vakartam meg a tarkóm. Látszott rajta, hogy elgondolkodik.
- Akkor mondtál valamit? - kérdezte. Nem hallotta volna? Tényleg lehetek ennyire szerencsés?
- Nem... - mondtam végül egy kis gondolkodás után. Inkább ne tudjon róla, ha tényleg így van.
- Biztos? - Kérdezett rá újból. - De... Akkor miért akartál bocsánatot kérni? - vágott értetlen arcot.
- Azt hittem, hogy mondtam, de akkor valószínűleg csak gondoltam... És azt hittem, hogy ki mondom. - próbáltam menteni magam, ha már így hozta a sors, hogy Josh úgy tűnik nem tud semmiről.
- Oh, okay... - vont vállat, majd hanyatt dőlt Kwen ágyán. Nem nagyon zavartatta magát az már biztos. Az ágy tulaja nincs itthon és valszeg úgy is meg fogja igazítani. - Ami a klipet illeti a bátyád azt mondta, hogy jó lett. Holnap megcsinálják ők is az ő részüket és átküldik. Szóval addig lazulás. - mosolyodott el és becsukta a szemét.
- Kíváncsi vagyok, hogy mit hoznak össze. Azért örülök, hogy jó lett végül. - mosolyogtam én is, mert végül is az én egyik régebbi ötletem alapja készült. Szóval ez amolyan dicséret. - Jooosh, ma nincs kedvem főzni már vacsit. Nem rendelünk inkább valamit? - néztem rá boci szemekkel. Ő lassan kinyitotta a szemét és rám nézett.
- Ha így nézel rám, akkor úgysem mondhatok nemet. Mit szeretnél enni? - kérdezte és már vette is elő a telefont.
- Bármi jó. Csak legyen bubble tea közte kérlek. - mosolyogtam rá. Ezen egy kicsit kuncogott, majd nyomkodott valamit a telefonján. Egy 5 perc múlva el is rakta, majd felült.
- Na, a kaja rendelés leadva. Miso levest rendeltem és sashimit. Churrost is édességnek meg persze a teádat. - válaszolt a fel nem tett kérdésemre.
- Király vagy! - öleltem meg örömömben. Ő vissza ölelt és szorosan fogott.
- Hogy milyen gyerekes tudsz lenni olykor. - mondta és megsimogatta a fejem, majd a hátamat is. Nem tudom meddig öleltük egymást, de biztos, hogy vagy 3 percen túl volt már. Örülök, hogy végül nem hallotta amit mondtam és, hogy nem haragszik rám.