Démonok Bandája

x20x

Lisa szemszög

Aznap mikor Kade elkezdte az iskolát, a mi osztályunkban mindenki körülötte legyeskedett egyfolytában. Őszintén, zavart, hogy így én nem tudok vele beszélgetni és az is, hogy hazafelé Josh is csatlakozott hozzánk. Lemaradva jött mögöttünk, de nagyon idegesítő volt, mivel bármiről is beszélgetünk ő biztosan beleszólt. Mikor haza értünk megkértem, hogy legközelebb hagyjon élni minket, de ő erre csak annyit válaszolt, hogy ez nem fog megtörténni. Így az új barátommal úgy döntöttünk, hogy inkább Messengeren beszélünk és ha tudunk majd sunyiba sulin kívül is találkozunk. Az iskolában amúgy is fogunk tudni, de az elmúlt pár napból kifolyólag ez nem ment simán. Mivel drága Josh úgy döntött, hogy minden percet velem akar tölteni, aminek én annyira nem örültem. Ma szombat van és éppen a házi felett ülök...Matek. Kivételesen értem az anyagot, de a gondolataim nagyon máshol járnak. Így azt se vettem észre, hogy az említett személy belép a szobámba. 

- Lisa, mit szólnál ha elmennénk valahova?- dobta le magát az ágyamra. Mivel nem válaszoltam így folytatta. - Esetleg a pláza? Ehetnénk egy fagyit vagy valami. Nem ez túl béna....  Vaaaagy akár mozi? Nem.... most nem játszanak semmi jót. Uh, tudom már! A móló. Nagyon rég voltunk ott....Lisa? Figyelsz te rám? Mintha a falnak beszélnék.... Lisaaa?- felállt az ágyamról és rátette a kezét a fejemre. Az érintésétől megrezzentem. Itt vettem észre, hogy amúgy valaki itt van és hozzám beszél.

- Mi?- fordultam meg a székkel, mire ő levette kezét a fejemről. - Ne haragudj, nem vettelek észre.- mondtam neki végül.

- Nem haragszom én semmiért sem.- mosolygott. - Gyere el velem a mólóhoz cserébe.- mosolygott rám lágyan. Mégis az a mosoly nem volt valami vidám. Inkább fájdalmas. 

- De a tanul...- közbevágott.

- Azt most hagyd, majd segítek. Tíz perc múlva indulunk- mondta, majd a fejem fölött átnyúlt és be csukta a könyveimet és elindult kifele. Kicsit gondolkodtam a viselkedésén, majd a szekrényemhez mentem. Nem nagyon kellett átöltöznöm, mivel alapból egy fekete mackó volt rajtam és egy szürke póló, amin egy "I'm not weird, I'm limited editon" felirat van feketével. Úgyhogy erre felvettem egy bordó kapucnis pulcsit. Megfésülködtem, majd írtam Kade-nek, hogy később leszek csak elérhető. Igazból késznek is nyilvánítottam személyem amint magamhoz vettem pár dolgot, majd a nappaliban megvártam. Mikor ő is kész volt felvettük a cipőnk és elindultunk. Csendben sétálgattunk egymás mellett a járdán, néha rá pillantottam és már szólásra nyitottam volna a számat, de inkább mégsem tettem. Úgy éreztem most nem igazán lenne érdemes bármit is mondanom. Olyan fél órát sétálhattunk még, mire elértünk a parthoz. A mólóig még be kellett sétálni, ez olyan öt percet vehetett igénybe, mikor a végéhez értünk én leültem és a lábam törökülésbe tettem. Josh is hasonló képen tett, de ő a lábát inkább a levegőben, a víz felszíne felett lógatta. Kicsit még szótlanul ültünk egymás mellett, majd végül megszólaltam. 

- Jó rég voltunk itt utoljára. Mikor is?- gondolkodtam el. - Úgy tanévkezdéskor azt hiszem.- merengtem el az emlékeimben. 

- Igen.., azt hiszem valahogy úgy.- válaszolt, a hangja most még jobban szomorú volt. Elgondolkodtam, hogy rákérdezzek e vagy mégsem. De a kíváncsiság utat tört, így nem kerteltem.

- Miért vagy ilyen szomorú? Történt valami?- néztem rá és egy bátorító mosolyt küldtem felé, amit nem láthatott, mert a tavat kémlelte a szemével. A kérdésemre nem válaszolt azonnal, így már kezdtem feladni, hogy megtudom a baja forrását. De mikor már egészen elengedtem, hogy többet megtudok, akkor nekikezdett mesélni.

- Ami azt illeti igen- sóhajtott. - Nem könnyű most, mert egészen friss... A lényeg annyi, hogy én és Rosali ( Rosallia Mooser, Josh barátnője) szakítottunk. Vagyis inkább én szakítottam vele, miután rajtakaptam, hogy megcsal.- Na erre nem számítottam és hirtelen azt se tudtam, hogy mit csináljak ezzel az egész szituációval. Végül közelebb oldalogtam hozzá és megsimogattam a hátát.  

- Az a szemét... Tudtam, hogy túl jó vagy neki.- próbáltam felvidítani. 

- Inkább nem voltam elég jó, ezek szerint... Mikor kérdőre vontam, ő....Ő csak annyit mondott, hogy jó sokáig tartott rájönnöm. - nevetett fel komoran és egy könnycsepp gördült le az arcán. Szívszorító látvány volt, belefájdult a szívem. 

Rosaliról nem sokat tudtam, egyszer hozta el hozzánk be mutatni nekünk. Azt hiszem évfolyam társak a srácokkal, nagyjából egyforma magasak ehetünk, szőkés barna haja van ami a derekáig ér. Személyiségre nem volt időm megismerni, így csak bíztam abban, hogy egy kedves, vicces lány. Tévedtem ,sőt messzebb sem állhattam volna az igazságtól. 

Az este kint maradtunk. Nem sírt és több könnynek ne engedett utat. Sajnáltam, hogy ez történt vele, ennyire összetörtek nem láttam soha. Viszont ez megmagyarázta a fura viselkedését, amit már nem is bántam. Legalább amíg engem basztat addig nem gondol rá, vagyis reménykedtem benne. 

A suliba vissza ment és nem futamodott meg. Szembe nézett azzal ,hogy meglátja őt és a srácot is. A srácoknak később mondta csak el, mikor már megnyugodott, így ők nem hagyták magára a suliba, és otthon sem.