Daenerys Targaryen, Viserys Targaryen és Alicent Hightower negyedik szülött gyermeke, aki meglepő módon bíbor színű szemekkel jött a világra, míg két bátyja, nővére és öccse égszínkék színűvel. Nem tudni, hogy ennek mi a pontos oka, hiszen egyedül c...
Ups! Ten obraz nie jest zgodny z naszymi wytycznymi. Aby kontynuować, spróbuj go usunąć lub użyć innego.
Édesanyám rendesen letolt az újabb kis ügyem miatt, ezért büntetésből bezárt a szobámba, mert addig sem keresem a bajt. Pedig vele akartam tartani, hogy lássam, ahogy Aegont is leszidja, amiért gúnyt űzött Aemondból az unokaöcséimmel együtt. A legszívesebben Jace-t és Luke-ot is megtéptem volna, de sajnos nem tudok még két felé szakadni, pedig ők is megérdemelték volna.
Anya azt hiszi, hogy ha engem bezárhat a szobámba, akkor nagyon téved. Meglátjuk mi lesz, ha eljön az este. Túl járok én mindenki eszén, de főleg az őrökén. Mivel az én szobám Aemond szobája felett van, az erkélyemről pedig pont le tudok ereszkedni az ő erkélyére. Aemond nagyon jó a lopakodásban, így ő tud nekem segíteni kiszökni a városba, hogy együtt szórakozhassunk.
Felálltam egy székre, és leszedtem a függönyöket az ablakomból, majd jó szoros csomókban összekötögettem őket. A függöny elejét odakötöttem az erkélyajtó melletti íróasztalom lábához, majd leengedtem az erkélyen. Pont elég hosszú, tökéletes. Fel is húztam a köpenyemet, majd a korláton átmászva, leereszkedtem Aemond szobájának erkélyére. Bekopogtattam a fiú erkélyre vezető ajtaján, mire ő széthúzta a függönyét, és egy pillanatra meglepődött, de aztán elmosolyodott. Aemond kinyitotta az ajtót, én pedig bementem.
- Már megint rosszban sántikálsz, Khalessi? - vonta fel a szemöldökét szórakozottan.
- Ne dumálj, inkább segíts kiszökni a városba. - nyitottam ki a bátyám szekrényét, majd elővettem az ő köpenyét is, és hozzádobtam. - Húzd fel, és siessünk! - sürgettem.
- Meg kéne tanulnod egyedül is kiszökni. Tudod te, hogy milyen jót aludtam? - vont kérdőre, miközben egy nagyot ásított.
- Egyedül nem mókás. Unalmas. - huppantam le az ágyára, amíg ő elkészül.
Miután Aemond felöltözött, magára húzta a köpenyét, és elindultunk ki a városba. A fiú hirtelen megállt a folyosó sarkán, hogy kinézzen, én pedig nem figyeltem, így teljes lendülettel nekimentem, ezzel kilöktem őt a fal takarásából. Aemond még épp időben vissza tudott bújni, mielőtt az őr megfordult volna, így nem bukott le. A bátyám gyilkos pillantásokkal visszanézett rám, mire én lehajtottam a fejem, hogy ne lássa ahogyan somolygok az orrom alatt.
Kiérve a városba már nem nagyon fenyegetett minket a lebukás veszélye, így fellégezhettünk. Mielőtt kérdezné valaki, hogy mégis mit keres két tizenéves gyerek a városban a bagoly órájában, a válasz rá, hogy szerettünk incselkedni az utcai emberekkel, aztán menekülni tőlük, ha esetleg el akartak kapni minket. Szerettük a kis előadásokat, amiket eljátszottak a városi életről. Bár a legtöbb inkább az udvarban lévő életről szólt - főleg Rhaenyráról, meg a barna hajjal és szemmel született gyermekeiről. Én nem használtam a fattyú szót, mert meg volt tiltva, viszont Aegon és Aemond ezt nem szégyellte kimondani.
A városban rengeteg árus is volt, akiktől szerettünk ételeket lopdosni. Volt egy-két asszony, akik meg akarták nekem jósolni a jövőt, de abban mi a jó, ha tudni fogom, hogy mi vár rám? Szerintem az élet úgy nem izgalmas, ha tudod mi mikor fog bekövetkezni. Ráadásul arra még inkább nem vagyok kíváncsi, hogy hogyan fogok meghalni.
- Háromra megdobjuk azt a férfit, aztán elbújunk, hogy ne lásson meg minket, így azt fogja hinni, hogy az a másik férfi volt. - mondta Aemond, és a kezembe nyomta a kavicsot.
- Egy, kettő... három! - számoltunk egyszerre, majd együtt megdobtuk a férfit, és gyorsan elszaladtunk az egyik hordó mögé, ahol jól lehetett látni és hallani a történteket. A megdobott férfi meg is fordult, amint a kavicsok eltalálták.
- Te mit dobálsz, ember? - kérdezte a férfi a mögötte állót, aki békésen állt eddig.
- Te hozzám beszélsz? - vonta fel a szemöldökét a másik férfi.
- Szerinted kihez? - lökte meg a vállát, mire az majdnem elesett.
- Engem ne lökdössél! - lökte vissza a kezdeményezőt. Aztán a két férfi egymásnak esett, a körülötte lévők pedig hol az egyiknek, hol a másiknak szurkoltak. Aemonddal összenéztünk, és elnevettük magunkat, majd futásnak eredtünk.
Amikor már kiszórakoztunk magunkat, visszaindultunk a várba, mielőtt még valaki keresne vagy esetleg leellenőrizné, hogy a szobámban tartózkodok-e. Eddig mindig sikerül észrevétlenül kisurrannom a várból anélkül, hogy bárki is meglátott volna. Ez pedig Aemondnak volt köszönhető, meg a nagyszerű lopakodási technikájának, mivel ő nem egyszer surrant már ki az éjszaka közepén.
Visszaérve a bátyám szobájába még jókat nevettünk a mai estén történtekről. Aemonddal nagyon szerettünk együtt rosszban sántikálni, mivel mindig rávettem, hogy tartson velem. Ő sosem tudott nekem nemet mondani, mert olyankor mindig elővettem a kiskutya szemeket - vagy esetleg addig nyaggattam -, amíg bele nem egyezett. Aemond akárhányszor meglátta a bíbor szemeimet, egyből benne volt minden rosszaságban. Ennyi haszna volt annak, hogy ilyen színű szemekkel születtem. Mindig azt mondta, hogy nekem vannak a legszebb és legkülönlegesebb szemeim a világon. Viszont neki pedig a legkékebb, ami olyan volt, mint a gyémánt vagy a végtelen tenger, ami megcsillan a naplementében. Se Aegonnak, se Helaenának, se Daeronnak nem voltak ilyen kék szemei, mint Aemondnak. A legjobban azt szerettem, amikor a sötétben is megcsillan a Hold fényében, így olyan, mintha a legfényesebb csillag ragyogna a korom sötét égen.
- Most már menj vissza a szobádba, mielőtt lebuksz. - kísért ki az erkélyre Aemond, majd egy puszit adott a homlokomra. - Jó éjszakát, bíbor szemű hercegnőm!
- Jó éjszakát! - adtam én is egy puszit az arcára, majd megkapaszkodva a leeresztett függönybe, felmásztam az én erkélyemre, onnan pedig visszamentem a szobámba, visszahúztam a függönyt, és becsuktam az erkélyajtót.
Kioldoztam az összekötött függönyöket, majd a székre felállva visszacsíptettem őket a karnisra, mintha mi sem történt volna. Utána átöltöztem hálóruhába, és bebújtam a jó meleg takaró alá, az álom pedig egyből magával is ragadott.
Ezt az estét soha nem felejtem el. Akárhányszor Aemonddal töltöm az időt, vele csak jó emlékeket raktározhatok el. Sosem értettem, hogy ő mégis hogy állhat ennyire közel hozzám, amikor a többi testvéremet is ugyanúgy szeretem, de Aemond valahogy mégis más. Bár lehet, hogy az az oka, hogy ő többet foglalkozik velem és ezért kötődők hozzá ennyire. Aegon rengetegszer megpróbált régen rávenni, hogy tartsak vele, Luke-kal és Jace-szel együtt a kis akcióikban, amiben Aemondot cikizték, de én soha nem vettem részt az ilyenekben. Helyette inkább kiálltam mellette, és ha kellett, akkor inkább ellenük fordultam, de semmiféleképpen nem engedtem, hogy bántsák. Egy lány szava nem sokat ért három fiúéval szemben, ezért is vertem meg őket helyette. Az már hatásosabb volt egy fokkal. Csak az a baj, hogy a verés sem hatott olyan sokáig, mert pár nap elteltével ugyanúgy piszkálták, így újból el kellett kapnom őket, csak én megint büntetésbe kerültem miatta. Szinte már annyiszor kaptam büntetést és annyi fajtát, hogy nekem már semmi nem számított annak. A bátyámnak, Aegonnak, Jace-nek és Luke-nak nincs szerencséjük, mert én nem tanulok a büntetésből. Ugyanúgy az a forrófejű lány vagyok, akinek elég egy rossz szó és robban, mint egy időzített bomba.
