Daenerys Targaryen, Viserys Targaryen és Alicent Hightower negyedik szülött gyermeke, aki meglepő módon bíbor színű szemekkel jött a világra, míg két bátyja, nővére és öccse égszínkék színűvel. Nem tudni, hogy ennek mi a pontos oka, hiszen egyedül c...
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
Órákat ültem a vízparton Aemond holttestével, miközben folyamatosan csak sírtam és sírtam. Ez most teljesen olyan, mintha nem is a valóság lenne, mert hihetetlenül hangzik, hogy el kellett veszítenem őt. A szeretett bátyám, a szerelmem, a férjem és a jövőben született gyerekem apját. Még el sem tudtam neki mondani a hírt - mondjuk nem is volt rá alkalmam -, ezért pedig lelkiismeretfurdalásom is volt. Bár eleve ott kezdődik az egész, hogy el sem kellett volna mennem, és akkor el tudtam volna neki mondani, ráadásul mindez nem történt volna meg.
Lepörgött előttem minden közös emlék. Amikor kisgyermekkorunkban több ezerszer kiszöktünk éjszaka a városba, mikor velem volt Drogon szelídítésekor, miután elvesztette a szemét és én végig vele voltam. Minden éjszaka vele aludtam, mert nagy fájdalmai és rossz álmai voltak, ő pedig mindig hozzám bújva tudott csak visszaaludni. Tőlem fogadott el egyedül segítséget, majd miután lassan hozzászokott ahhoz, hogy egy szemmel kell tovább élnie, már elmehettünk közösen repülni egyet. Aztán eltelt több év, mi pedig felnőttünk, azzal együtt pedig még szorosabb lett köztünk a kötelék. Lassan egymásba szerettünk - amit az elején nem akartam elfogadni, mert nem találtam helyesnek -, összeházasodtunk, utána pedig jött a hír, hogy terhes vagyok. Együtt vészeltük át a halálát, mert ha Aemond nem lett volna velem, valószínűleg belehaltam volna a fájdalomba. És most azt kéne feldolgoznom, hogy magát azt a személyt veszítettem el, akivel mindent átvészeltem...
- Sajnálatos az, ami a herceggel történt. - szólalt meg egy női hang, mire összerezzentem az ijedségtől. Felnéztem a váratlan személyre, de nem lepődtem meg, amikor megláttam, hogy ki az.
- Alys... Ez a te hibád! Ha elmondtad volna azt, amit Aemonddal kapcsolatban láttál, akkor közbe tudtam volna lépni! - emeltem fel a hangom, miközben a forró könnyek végig folytak az arcomon.
- Visszahozhatom neked, ha akarod. - térdelt le a homokba, majd ránézett a félszemű fiú élettelen arcára. - De gyorsan kell eldöntened, mit akarsz, mert kifogyunk az időből.
- Arról, hogy visszahozhatom Aemondot a halálból. - mondta, mire azt hittem ott köpöm arcba, hogy ilyenekkel akar hülyét csinálni belőlem.
- Te teljesen hülyének nézel? - vontam fel a szemöldököm. - A holtakat már nem lehet visszahozni.
- Én vissza tudnám. Hiszen te magad mondtad, hogy boszorkány vagyok. - nézett rám komolyan.
- Akkor hozd vissza nekem! Most hozd vissza! - néztem rá a férjemre, majd vissza a lányra.
- Az nem olyan egyszerű, feltételei vannak. Ráadásul elég hosszú folyamat, de megpróbálhatjuk. - bólintott.
- Mit kell tennem? - kérdeztem azonnal, miközben a szívem egyre gyorsabban kezdett verni.
- Az a fegyver kell, amivel megölték a herceget. - mondta, mire nekem eszembe jutott, hogy csak a Sötét Nővér lehetett, azt pedig kirúgtam Daemon kezéből. - Ha az megvan, akkor be kéne vinni őt egy épületbe, ahol végre tudom vinni a szertartást.
