Celeste

30

Napokig a szobámban bőgtem. Teljesen összetört a szívem. Főleg az első ultrahang után. Az én szívem törötten a babámé pedig zakatolt. Bele kellett törődnöm, hogy Sammel vége. És abba is, hogy ezt nélküle kell végigcsinálnom. Nem hagyta, hogy elmondjak neki. Így úgy döntöttem rendben, akkor megoldom egyedül is. Samet nem láttam azóta se, nem is tudok róla semmit. Azt mondják mikor minden rosszra fordul akkor fog kisütni a nap. Ebben volt valami, mert mikor már úgy éreztem elfogytak a könnyeim előszedtem egy fűzetet a szekrény aljából és elkezdtem dalokat írni. Kiírtam és kiénekeltem magamból a fájdalmam. Még fájt, de már könnyebb volt. Ennek ellenére nem mozdultam ki otthonról. Szinte a szobámból sem. Anyáék bementek a suliba az igazgatóiba elmondani a helyzetem. Azt az ajánlatot kaptam, hogy nem kell már bejárnom az érettségig cserébe néhány beaadandóért. Elég jó ajánlatnak bizonyult, tehát anyáék is belementek. Viszont hiába, ez ment hetekig. Felkeltem, zenéltem, tanultam. És újra és újra.

Majd jött egy hívás, hatalmas lehetőségét lebegtetve a szemem előtt. Andre volt az. Kért egy találkozót tőlem a klubban. Persze belementem, de nem tudtam mit akarhat.

A készülődésem nem vittem túlzásba, egy leggins volt egy bő pulóverrel. Még csak kicsit látszik a hasam, de nem szeretném még szétkürtölni, pláne nem a klubban.

Az odavezető utat kissé idegesen tettem meg. És még idegesebben mentem le. Andre amint meglátott mosolyogni kezdett és intett, hogy menjek oda.

-Szia.-köszöntem neki.

-Szia Celeste. Hogy vagy?-kérdezte kedvesen.

-Nem a legjobban.-sóhajtottam.

-Hallottam rólatok. Nézd, sajnálom. Thomas is alig akarta elhinni, hogy Sam elküldött.

-Hát még én, hidd el.-ültem le vele szembe a pulthoz.-Ő hogy van?

-Nem tudunk róla semmit. És rólad sem tudtunk semmit. Ez így nincs rendjén kölyök. Ez egy ördögi kör.-nagyon zavart volt ettől a helyzettől.

-Ennek a körnek már vége.-zártam le a témát.

-Igaz, sajnálom. Nem is ezért hívtalak ide.

-Miért vagyok most itt?

-Híre ment a szilveszternek. És szeretnénk ha hétvégente, minden szombat este itt énekelnél. Kíváncsiak rád.-azt hittem leborulok a székről úgy elkezdett verni a szívem.-Természetesen csak ha érdekel a dolog és nem ingyen.

-Hogyne érdekelne. Egy feltétellel.

-Mégpedig?

-Nincs fellépőruha mint szilveszterkor.

Nem akartam mégegyszer úgy felöltözni, pláne nem egyedül.

***

Féltem, hogy mi lesz ha Sam megjelenik. Hogy mi fog történni. De nem jött el. Szombat volt, az első fellépésem egyedül. Egy csinosabb de bővebb ruha volt rajtam. Sokan voltak lent. Nem annyian mint szilveszterkor, de azért most is izgultam. Blake és Angelica is lent voltak, ami azért megnyugtatott egy kicsit.

A színpadon voltam már és ahogy énekeltem éreztem, hogy fokozatosan felszabadulok. Jó érzés volt végre valami boldogság félét megélni. Azt akartam, hogy Sam is mellettem álljon fent, de ő döntött úgy, hogy vége. Kár is volt reménykedni.

Az este végén Blakkel es Angieval az egyik boxban ültünk és beszélgettünk.

-Ugye tudod, hogy te is hibás vagy?-kérdezte Blake.

-Hibás?-meredtem rá.

-Nem gondolkodott ebbe biztos lehetsz.-mondta Angie is. Sam pártját fogták.