Celeste

27

Az év első napján Sam ágyában ébredtem. Ennel jobb éjszakát életemben nem tudtam volna elképzelni se.
Sam nem volt az ágyban, a szobában sem, az erkélyen állt és dohányzott. Talán megérezte, hogy az üveg ajtón keresztül nézem mert elnyomta a cigijét és bejöt. Nem tudtam mit mondjak. De ő sem. Csak egymásra néztünk néma csöndben. Majd beült mellém az ágyba. Még mindig ruha nélkül voltam, az éjszaka egyből elaludtunk utána. Csupán csak egy pléd volt rajtam.

-Megbántad?-szólalt meg ő először. Meglepett.

-Dehogy bántam. Elképesztő volt.-mintha csak valami hatalmas teher hullott volna le a válláról.

-Úgy aggódtam, hogy megbánod mert csak a pia miatt akartad az este. Vagy, hogy megint nem emlékszel.

-Sammy, az nem a pia volt.-simítottam meg az arcát.-Akartam. Akartalak.

Közelebb jött hozzám és átölelt.

-És most mi lesz?-kérdezte félénken. Sosem volt még ilyen.

-Hogy érted?

-Velünk. Állandóan azt nyomatjuk legjobb barátok vagyunk, hogy milyen fontos a barátságunk. Most őszintén megijedtem. Beteg vagyok, nem akarok a terhedre sem lenni. De elveszíteni sem akarlak.-alig hallottam amit mondott olyan halkan mondta.

-Csak a barátom szeretnél maradni?-nyeltem nagyot. Fájt volna ha ezt akarja.

-Kicsi Celeste.- engedett el majd mélyen a szemembe nézett.-Emlékszel mikor azt mondtam egész tizedikben szerelmes voltam beléd?-bólintottam.-Nem múlt el. Soha. Szerelmes voltam akkor, és most is. 3 éve vagyok szerelmes beléd. Sosem tudtam rád barátként tekinteni.-szinte már könnyes volt a szeme.

-Sammy.-suttogtam.

-Hmm?

-Szeretlek.

-Szeretsz?-lepődött meg.-Mint barát?

-Nem. Én teljesen oda vagyok érted.

*** fél évvel ezelőtt Sam szemszögéből ***

Mindjárt nyári szünet és bármennyire is gyűlölöm ezt a fost, nem akarom, hogy tanév vége legyen. Mert akkor ismét nem látom azt a kis szöszi szépséget. Már két éve halálosan bele estem Celeste Williamsbe. Hogy miért? Soha nem láttam vagányabb lányt nála.
Ezeken gondolkodtam francia óra közepén. Adta az ég, hogy összevont óráink legyenek az évfolyamban az idegen nyelveknél. Adta az ég? Francokat. Vagyis inkább francokat abba, hogy elém ültették ezt a kis szöszit tizedik elején. Megőrjít. Az pedig még jobban, hogy soha rám se néz. Mintha nem léteznék. Pedig nagyon is létezek. Ezt bárki megmondhatja a suliban, mert állandóan engem les mindenki mióta bevertem az egyik srác képét, és ezt a szokásom azóta se hagytam abba. Aki felbasz, pofán verem. Ez ennyi. Az élet engem már kurvára pofán baszott mikor rákos lettem. Az a minimum, hogy aki baszakszik velem, felkenem a falra.

Az óráról kicsöngettek én pedig úgy döntöttem ma újra megpróbálom Celestet megszólítani. Rohadtul szánalmasnak érzem magam. Sosem volt még problémám a nőkkel. Volt már néhány kalandom. De ez a lány.. még ha észre is venne. Jason állandóan konkrétan  a seggében van. Most is, mint mindig, kicsöngőkor már az ajtóban várta őt. Mint egy kibaszott testőr. Senkit se enged a közelébe. És mintha Celestnenek ez jó is lenne így, észre sem akarja venni, hogy mindenkit eltakarít Jason az útból és csak magának akarja őt. Meg van a kis megszokott társaságuk, de ők szinte össze vannak nőve.

Celeste szinte szaladt Jasonhöz. Felálltam a padból de ma ez az én szerencse napom. Itt hagyta az asztalon a tolltartóját. Felvettem és elindultam utánuk. Kis rózaszín. Jesszusom. Úgy érzem magam mint egy kibaszott óvodás. A folyosón álltak a szekrényeiknél, mert Celeste éppen bepörögve pakolta át a könyveit a táskájába.