Amikor kicsi vagy senki nem készít fel arra mi lesz akkor ha nem lesz semmid. Senkid.. Mert senkinek nem felelsz meg. Mindenhol kilógsz a sorból. Nincs célod. Nincs jövőd. Egyedül vagy. És egyedül is maradsz. Mindig. Az ilyen emberek azok akiknek nincs értelme élniük. Mert felesleges emberek. Nem jók senkinek, nem jók semmiben. És ez egy kibaszott szar érzés. Nem érzel már semmit, csak ürességet, többé nem vigyázol magadra mert nincs miért, már teljesen mindegy élsz e vagy meghalsz. Nem érsz semmit. Senki nem húz már vissza.
Ezek a gondolatok kavarogtak néhány napja a fejemben, de most mást érzek. Sam vissza húzott...
-Szia Celeste!-integetett a szembe szomszédom, Austin.
-Szia.-intettem vissza miközben kitoltam a motorom.
Austin pár évvel volt nálam idősebb, egész helyes volt, néhány hónapja költöztek ide. De még nem igazán volt lehetőségünk megismerni egymást.
-Még mindig nem igazoltál vissza facebookon.-túrt a hajába zavartan. Igen asszem én miattam nem ismertük meg egymást.
-Igazán? Elég ritkán lépek fel. De ne aggódj vissza foglak igazolni.-vettem fel a sisakom zavaromban. Újra vissza néztem rá. Már nem volt ott.
Igen, én erről vagyok híres. Csak vegyük ezt. Egy helyes srác valószínűleg egy jó ideje arra vár, hogy vissza igazoljam a közösségi oldalon, már csak tiszteletből, hogy egymással szemben élünk. De neem. Celeste Williams elsiklik az ismerös jelölés fölött és hónapok óta csak oda int a rendes szomszéd srácnak, minden féle végigondolás nélkül, hogy ideje lenne megismerni. Igen. Ez vagyok én.
Beindítottam a motoromat és megindultam a címre amit Sam adott meg, feltehetőleg a lakásuk címe. Elég rövid idő alatt oda értem, jól ismertem a környéket. Leparkoltam a motorom a panelház elé, felsétaltam a kapuig és megnyomtam a 6os kapucsengőt.
-Celeste?-hallottam meg a kis dobozon keresztül Samet.
-Aha.
-Engedlek, második emelet, 6os lakás.-és már rezzent is az ajtó jelezve, hogy mehetek.
Amint felértem Sam már az ajtóban karba tett kézzel várt.
-Hát eljöttél.-vigyorgott.
-Hát el.-tártam szét a karom.
-Jó a kabátod.-állt arrébb hogy bemehessek.
Az első meglátásom az volt, hogy pasi lakás, itt nőnek nyoma sem volt. De ettől függetlenül egész rend és tágas hely volt.
-Gyere, bemutatlak apámnak.-hívott maga után, én pedig követtem valószínűleg a nappaliba. Tele volt minden féle rajzokkal.
-Szia. Tom Henry. Örülök hogy végre megismerhettelek.-nyújtotta felém a kezét egy magas fekete férfi.
-Celeste Williams.-fogadtam el.
Aztán felváltva néztem Samre és Tomra. Erre nem számítottam. Feltehetőleg Samet örökbe fogadták. Huhh. Sok mindent nem tudok még róla.
-A fiam mondta, hogy ígért neked egy tetoválást.-engedte el a kezem.
-Igen. Persze ha tényleg nem probléma.
-Aki a fiam barátja, az az én barátom is. Csüccs le.-mutatott egy bőr székre.
Olyan kisugárzása volt a férfinak ami egyszerre megnyugtató és azt érzed bízhatsz benne. Nagyon sokat beszélgettünk és végül megmutattam mit szeretnék tetováltatni. Egy virágos motívumot a csuklómra. Tom egyből neki is kezdett én pedig lefehéredtem azt hiszem annál is jobban mint amilyen vagyok.
-Nagyon fáj?-vigyorgott Sam. Bólintottam.
-Ohh te lány. Szoritsd meg a kezem akárhányszor csak érzékeny.-fogta meg a kezem. Én pedig szorítottam.
-Az első általában mindenkinek nagyon érzékeny. De hozzá lehet szokni.-mondta Tom.
-Hát remélem, mert nem terveztem egynél megállni.-nevettem.
-Én meg remélem, hogy a többit is én varrhatom fel.-nézett fel rám.-Nálunk vacsorázol?
-Igen, nagyon szívesen.
Nagyon jól éreztem magam a fájdalom ellenére. Hosszú idő óta újra.
-Sam, leszaladnál a pizzázóba és hoznál kaját? Vegyél ki pénzt a tárcámból.-kérte meg Tom.
-Persze. Hozok üdítőt is.-engedte el a kezem.-Ne izgulj nincs sok hátra. Egy perc és itt vagyok.-nyugtatgatott.
Amint Sam eltűnt Tom gyanúsan mosolygott rám.
-Még soha nem hozott haza lányt. Kedvel téged.
-Hát. Jelenleg sokat köszönhetek neki. Úgy érzem kezd kihozni a depresszióból.-sütöttem le a szemem.
-Igen...tudok mindenről kislány. Mi Sammel mindent megbeszelünk. Nem engedhetjük meg magunknak a titkokat. Szerintem most mindkettőtöknek jót tesz ez a barátság. Kész vagyunk.-kezdte el befóliázni a kezemet.-És igen, gondolom kiszúrtad hogy semmi hasonlóság nincs köztünk. Nem én vagyok a biológiai apja. Az anyja Samantha volt a legjobb barátom, sajnos nem élte túl a szülést. De mióta Sam megszületett én nevelem. Nagyon....nehéz most neki. Balhékból balhékba keveredik. De jó gyerek.
-Tegnap éjjel nálam aludt....Régóta nem aludtam ilyen nyugodtan.-fújtam ki a levegőt.-Nagyon szépen köszönöm a tetoválást. Gyönyörű lett.-erre csak biccentett egyet mosolyogva.
-Alakul köztetek valami?-kezdte el pakolászni a dolgokat.
-Nem. Abszolút nem. Csak barátok vagyunk, és ez így a legjobb.- csodáltam a tetoválásom.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Ui. Az lenne a kérdésem lenne e igény arra hogy csatoljak képeket a szereplőkről, helyekről, egyéb dolgokról? Nagyon sok könyvnél láttam már. Szóval írjátok meg kommentben.❤️❤️
