Barátok Extrákkal

Huszonnegyedik rész

-Hogy érted, hogy megölted őt? -Kérdezem halkan és a szeme sarkából rám néz.

Próbál megszólalni de olyan nehezen veszi a levegőt, hogy már nekem fáj.

-Miután ez a kép készült meghalt.

A gondolataim össze-vissza vannak. Nem értek semmit ebből az egészből. Hogy ölt volna meg egy embert? Maxim.

Leülök az ágya szélére és várom, hogy folytassa. Sóhajt egyet és letörli az arcáról a könnyeket.

-Miután lefotóztam ugatást hallottunk. Oldalra néztünk és egy csapat kutya kezdett felénk futni. Én gyáva voltam és elfutottam, tudod.. félek a kutyáktól.

Mondja és meglepetten nézek rá.

-Miért félsz tőlük? -Kérdezem mielőtt még folytathatta volna.

-Kiskoromba konkrétan ugyanez történt meg velem. Átéltem azt amit 10 évesen, viszont akkor engem haraptak meg.  -Mondja és a kezemet a számhoz kapom, úristen. Mielőtt kérdezhettem volna valamit folytatta.

-Elfutottam Aria, ott hagytam és azok a kutyák.. Istenem. Hagytam meghalni. -Mondja és már megint a sírás kerülgeti.

-Nem ölted meg. -Jelentem ki és erre ő megrázza a fejét.

-De.

Mekkora trauma lehetett ez neki. Újra átélni ugyanazt a helyzetet. Nyilván megijedt.

-És.. ki volt ez a lány?  -Kérdezem és ránézek a fotóra. Maxim szintén ránéz. Elkapja a fotót az ágyról és berakja az éjjeli szekrényébe.

-Ő volt az első barátnőm.

Csend. Olyan nagy lett a csend, hogy már kezdem kínosnak érezni. Erre mit mondjak? Elvesztette a barátnőjét, a szeme láttára halt meg.

-Tudod.. ez már majdnem 2 éve történt. És már túl is tettem magam rajta, tényleg. Elfogadtam. Csak a tegnapi nap után újra feljöttek az emlékek.

Istenem akkor egy barom vagyok. Annyira tapintatlan és bunkó vagyok. Jól belekérdeztem.

-Maxim, nagyon sajnálom. Tényleg-

-Nem tudtad. Kérlek ne mondd el senkinek, hogy sírni láttál. -Nevet fel és szipog egyet. Rámosolygok
és megölelem. Maxim megtört, megengedte, hogy lássam ezt az oldalát is.

Megláthattam, hogy milyen az érzékeny oldala. És igen, nem csak egy bunkó tud lenni. Vannak érzései.. csak nehezen mutatja ki.

-Köszönöm, hogy megosztottad ezt velem. -Mondom és megcsókol. Letörlöm az arcáról a könnyeket és fellélegzik. Sóhajtok egyet és még közelebb húzom magamhoz.

-Gondolom már nem akarsz ma suliba menni?! -Kérdezem és ránéz az órájára.

-Nem. De te menj vissza, ne miattam legyen igazolatlanod. -Mondja és őszintén szólva semmit se szeretnék jobban minthogy vele lenni.

Itt akarok lenni neki.

-Menjünk el valamerre. -Vetem fel és felém néz. Kíváncsian figyel és próbálok ötleteken gondolkozni. Elég jó idő van odakint. Talán most azt lenne a legjobb ha kimennénk a friss levegőre kicsit, szellőztetni a fejünket.

-Menjünk le a partra. -Mondom és tetszik neki az ötlet.

Nincs nálam semmi más csak a telefonom, Maxim berakott egy paplant egy táskába és indulunk is lefelé. Maxim kitolt két biciklit a garázsból és már tekerünk is a partra.

Mikor odaérünk leterítjük a paplant és leülünk. Nem tudom miért de megfogom a kezét. Nem ellenkezik, sőt erősebben szorítja.

Felém néz és látja, hogy még mindig aggódom érte. Félmosoly jelenik meg az arcán és felemeli a kezét, hogy megérintse az arcom. Keze meleg és már az arcom is forr.

Imádom az érintését. Teljesen beleestem.

-Ne gondolj arra, amit mondtam. Felejtsd el. Én is elakarom felejteni. -Mondja és bólogatok.

Megcsókol. Gyengéden. Olyan szenvedéllyel, hogy közelebb húzom magamhoz. Mindenét imádom, a csókját, az érintését, és ahogy beletúr a hajamba.

Nyelvünk találkozik és egyre gyorsabban veszem a levegőt. Szerencsére a part üres és csak mi vagyunk itt és a szép táj.

Elhúzódom, hogy kapjak egy kis levegőt. Muszáj most abbahagynunk mert ha ezt tovább folytatjuk nem tudom magam visszafogni. És szerintem ő se fogja tudni magát visszafogni.

-Most akkor mi csak barátok vagyunk? -Kérdezem és félek a választól. Nem akarom elsürgetni az egészet.

-Hát szerintem a barátok nem csókolóznak, és az meg biztos, hogy nem feküdnek le egymással. -Mondja és egy mosoly jelenik meg arcán. Nem tudom ez most akkor mit jelent.

-Te is többet érzel irántam? Vagy csak bebeszélem magamnak? -Kérdezem és már megint elfog a bizonytalanság, megőrülök.

-Igen, Aria. Tetszel és én több szeretnék lenni, mint a barátod. Viszont nekem kell egy kis idő, remélem megérted. -Mondja és a keze a combomat simogatja.

Nem beszéltem be magamnak. Maxim, akibe évek óta bele voltam esve érez irántam valamit. És ez már elég ahhoz egy mosolyt csaljon az arcomra. Én se akarom elsietni, lassan fogjuk csinálni, semmi erőltetés.

-Persze, hogy megértem.

Olyan mélyen néz a szemembe, azok a szép szemei átlátnak rajtam és csak őt akarom. Nem gondolok semmi másra, csak rá.

-Nem akarsz egy-két szabályt megszegni? -Kérdezi és egy pimasz mosoly jelenik meg az arcán. Nem tudom mire gondol és nem tudom akarom e tudni.

-Mire gondolsz?

A combomat megragadja és magára ránt. Rajta ülök és olyan hirtelen történt az egész, hogy a pólóm félig felcsúszott. Maxim szeme lefelé néz majd fel a szemembe.

-Annyira akarlak, el se tudod képzelni.

De eltudom. Nem válaszolok, csak egy csókkal. Megfogom a nyakát és beledőlök a csókba. Valami istenien csókol, nem tudom megunni.

Elkezdem mozgatni a csípőm és mivel melegítőben van már egyből érzem, hogy keményedik. Számba harapok majd visszatérek a csókhoz.

-Biztos itt akarjuk csinálni? -Kérdem egy kicsit tétovázva.

-Mi van ha jön va-

Megcsókol mégegyszer, hogy befogja a számat és a keze levándorol a hasamhoz, majd lejjebb. Már a bugyimnál van és felsóhajtok.

-Talán félsz egy kis kihívástól?