Fall LH magyar

Chapter 7

Általában 6:30-kor kelek fel minden nap. Így elég időm van elkészülni, reggelizni valamit, és találkozni Michael-el, hogy együtt menjünk metróval, mielőtt 8:30-kor becsengetnek.

Ma a telefonom rezgésére ébredtem a párnám alatt. Kivettem alóla, és feloldottam, hogy láthassam az üzenetet.

"Stel, fent vagy?

Stel?

Hello?

Hívj fel amint felébredtél, légyszi."

Luke-tól jöttek. Egy hete cseréltünk számot, amikor megegyeztünk, hogy baratok vagyunk. Nem sokszor hívtuk egymást, vagy küldtünk üzenetet egymásnak. Azt hiszem, számot cserélni valami olysami volt, amit úgy éreztük, meg kell tennünk. Valami, ami a barátságunkat hivatalossá tette.

Az elmúlt két hétben barátok lettünk, de még mindig kínosan éreztük magunkat, amikor egymással beszéltünk, vagy együtt lógtunk. Ez nem volt olyan meglepő, tekintve, hogy Luke-nak új volt ez a barátság-dolog, és nem lenne elsőre a legjobb barátom. Mellesleg, nem voltam benne biztos, hogy azt akarom, úgy viselkedjen, mint a legjobb barátom. Természetesen Luke nagyeszrú srác volt, de mielőtt elkezdtem volna kötődni hozzá, meg akartam ismerni.

Úgy döntöttem, visszahívom, habár még csak hat óra volt. Az üzenetei elég sürgetőek voltak, és ha valami nem lenne rendben, tudtam, hogy én lennék az első, akit felhívna segítségül.

- Halló? - a harmadik csengésre vette fel a telefont. Hangja érdes volt, és tompa, lehet azért, mert most kelt fel, vagy mert most lábal ki a megfázásból, esetleg mindkettő miatt.

- Szia, mizújs? Minden rendben van? - suttogtam. Nem akartam ilyen korán felébreszteni anyát, vagy Ericet, habár Eric nagyjából mindent át tudna aludni.

- Beteg vagyok - mondta Luke, aztán köhögött egyet, mintha be akarná bizonyítani az igazát.

- Tudom. Tegnap mondtad, hogy úgy érzed, beteg leszel - sóhajtottam, mivel rájöttem, hogy a semmiért ébresztett fel.

- Hát, egyre rosszabbul vagyok, és ma nem megyek sehova - nyafogott.

- És ennek mi köze hozzám? - kérdeztem.

- A barátok nem csinálhatnak ilyet? - sóhajtott - Nem kellene... az életünkről beszéni egymásnak?

- De, azt hiszem. Mit akarsz, mit csináljak, Luke? Komolyan azért kellett felébresztened, hogy elmondd, mennyire rosszul vagy? - mondtam szarkasztikusan, hirtelen mérges voltam, hogy fél órával előbb felébresztett - Elmenjek a házijaidért?

- Bassza meg a házi - próbált meg nevetni Luke, de helyette csak köhögött - És Te is baszd meg.

- Bocsi - próbáltam elfojtani egy nevetést.

Egy nagyon hosszú pillanatra csend telepedett közénk, amit Luke tört meg.

- Át tudsz jönni?

- Hogy mi? - kérdeztem. Azt hittem, rosszul értettem.

- Gyere át hozzám. Lógj a suliból, és gyere el metróval hozzám. Légyszi. Nem érzem jól magam, és egyedül vagyok, és nincs senki, aki levest csináljon nekem - könyörgött.

Még mindig szokatlan volt így beszélgetni vele, hogy nem volt folyton goromba. Még mindig voltak olyan pillanatai - elég sok - de mostanában kedvesebb volt vele, és őszintén, nem voltam benne biztos, hogy élveztem-e ezt, vagy nem.