Fall LH magyar

Chapter 11

Szóval ott voltam én, Szilveszter este, körberohangálva New York városát megpróbálva megtalálni Luke-ot. Három napja értem haza Bostonból, és még mindig nem hallottam felőle. Nem válaszolt az üzeneteimre, nem vette fel a telefont, ha hívtam, és nem tűnt fel váratlanul a lakásunknál, ahogy normális szokta. Megértettem, hogy mérges volt rám, de aggódtam érte.
- Van valami ötleted, hogy hol lehet Luke? - kérdeztem Calum-ot, aki egy sámlin ült a mozi elejében. Arra jutottam, hogy ha valaki tudja, hogy hol van Luke, akkor az Calum.
- Nincs, az utóbbi majdnem egy hétben nem is láttam. A műszakjaiban is én jövök be helyette - mondta, megrázva a fejét. Ez volt az utolsó esélyem, miután elmentem mindenhova, ami eszembe jutott. Kezdtem elveszteni a reményt, Luke valószínűleg lesétált a térképről.
Felnyögtem, az arcomat a kezeimbe temetve. Csak beszélni akartam Luke-al, ő viszont ezt nagyon megnehezítette.
- Beszélt veled egyáltalán? Jól van?
- Úgy tűnt, jól volt, amikor ma beszéltem vele telefonon, habár a hozzáállása érdekes volt. Összevesztetek, vagy mi? - vakarta meg a tarkóját Calum.
- Valami olyasmi - vontam vállat - Nagyon kellene vele beszélnem.
- Van ennek valami köze ahhoz, hogy most már van barátod? - húzta fel az egyik szemöldökét.
- Ezt honnan tudod? - kérdeztem. Az egyetlen ember, aki tudta (persze Luke-on kívül), hogy Ashton megkért rá, hogy legyek a barátnője, Michael volt, aki biztos nem ismerte Calum-ot.
- Luke egy hete átjött hozzám, és kért valamit inni, amiben volt alkohol - vont vállat Calum, beletúrva sötét hajába.
- Adtál neki? - kérdeztem, eszembe jutott, amikor Luke utoljára részegen jött el hozzám.
- Igen - vigyorgott - Leitta magát, aztán elmondott mindent, ami történt.
- Szóval te tudod, hogy... - hagytam, hogy elhaljon a hangom.
- Tudom, hogy csókolóztatok, aztán dobtad őt valami más srácért, igen - forgatta meg a szemeit.
Felsóhajtottam.
- Csak bocsánatot akarok kérni.
- Nézd meg náluk, nem hiszem, hogy kimozdult volna ezen a héten - ajánlotta.
- Már voltam ott - mondtam, és eszembe jutott vázlatosan az út, ahogy odajutottam - Senki nem nyitott ajtót.
- Hát, akkor nem tudom, hol lehet. Hacsak nincs valami titkos búvóhelye, amiről egyikünk se tud - sóhajtott Calum, és aztán eszembe jutott.
- Oo, várj! Van neki! - kiabáltam, megdöbbentve ezzel mind magamat, mind Calumot. Emlékképek árasztottak el, amikor először ott voltam náluk, attól kezdve, hogy Toy Story-t néztünk a nappaliban addig, hogy a matracon aludtunk a kis faházában. Nem hittem el, hogy ilyen hülye volt, eszembe se jutott megnézni a faházat. Persze, hogy ott volt.
- Mi? - nézett rám Calum zavarodottan, ahogy kirohantam az ajtón.
- Mennem kell, de azért köszi! - kiabáltam hátra, ahogy futottam.
Egy óra múlva végre odaértem Luke-ék házához, iután metróztam, és párszor el is tévedtem. Most nem csengettem, helyette odasétáltam a kerítéshez, és beengedtem magam. Átvándoroltam a fák sokaságán, aztán végül megtaláltam a kis faházat, ahova felmásztam.
Beléptem a faházba, imádkozva, hogy Luke ott legyen. Ha nem lett volna ot, nem tudtam, hol keressem még.
- A felirat azt mondja, lányoknak tilos a belépés, Stel - hallottam meg Luke hangját. Megfordultam, hogy azt lássam, ahogy felül, félmeztelenül számtalan takaróval körülötte.
Odamentem a matrachoz, mire Luke betemette a fejét a takarók egyikébe, és megfordult, így hátat fordítva nekem.
- Mit akarsz? - motyogta.
- Én...
- Hol a barátod? - ült fel gyorsan, mintha csak most jutott volna eszébe.
- A szünet végéig a családjával marad - magyaráztam halkan, bűntudattal. Azt hittem, képes leszek besétálni ide, bocsánatot kérni, és minden újra visszatér a normális kerékvágásba. De tudtam, Luke-al a normális lehetetlen.
- Rendben - maradt csendben egy pillanatra - Szóval ő elment, te meg visszajöttél, hogy újra szétbassz?
- Én csak azt akartam...
- Meg akartad magyarázni? Felfogod egyáltalán, mi tettél? - akadályozta meg, hogy beszélni tudjak.
- Meg tudnál, légyszíves...
- Gondolod, hogy a drága kis barátodnak tetszene, ha megtudná, mi történt kettőnk között, csak pillanatokkal azelőtt, mielőtt megkért, hogy a barátnője legyél? - kérdezte. Ledobta magáról a takarókat, felállt, és a szobán átvágva odajött hozzám. Fölém tornyosult a magassága miatt, ettől sokkal intimebbnek tűnt az egész, mint kellett volna.
- Befejeznéd, hogy folyton félbeszakítasz? - kiabáltam, frusztrált Luke.
Halkan, sok ideig bámult már, majd amikor még mindig nem beszéltem, felkiáltott.
- Oké, beszélj!
- Ne legyél ilyen bunkó! - toltam el magamtól a mellkasánál meglökve Luke-ot - Azt próbálom mondani, hogy sajnálom!
Luke közelebb jöttt, és megfogta a vállaimat.
- Sajnálod? - gúnyolódott Lukr - Nem sajnálod, Stel, mert ha sajnálnád, akkor most nem így viselkednél. De ez rendben van, mert akármi történt köztünk, még nálatok, már nincs. Már nem érzek irántad semmit. Se barátként, se valami buta kis fasz haverként, még matek korrepetítorodként sem. Semmit - végre elengedett, és megfordult.
Éreztem, ahogy a könnyek összegyűlnek a szemem sarkában, és tudtam, hogy megérdemeltem. Teljesen félrevezettem Luke-ot. Tudtam, hogy érzett valamit irántam, én is éreztem valamit iránta, mégis Ashtonnal jöttem össze. Nem is érdemeltem már meg, hogy Luke a barátom legyen.
- Oké, rendben van! Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek amiért egy picsa voltam, de ha nem is vagyunk barátok, akkor mi értelme? - kiabáltam.
- Rendben, nem is kellesz nekem! Nem kellenek barátok! - mérgelődött, lehajolva, hogy felvegye a pulcsiját, ami a padlón hevert. Könnyedén áthúzta a fejét, még a szemkontaktust sem szakította meg velem.
- Jó - mondtam remegő hangon, a könnyeim már az arcomon csorogtak lefele. Számítottam rá, hogy mérges lesz rám, de nem gondoltam volna, hogy egy ilyen kis hiba miatt elvesztem, mint barátot. Ha tetszett, ha nem, kellett nekem Luke, és most csak úgy eldobtam egy másik fiúért.
Megpróbáltam letörölni a könnyeimet anélkül, hogy Luke észreveszi, de már késő volt. Megtagadtam, hogy sírni lásson, ezért gyorsan megfordultam, és elindultam kifele a kis faházból, amikor Luke hangja megállított.
- Hé - nyúlt oda a kezemért, hogy közelebb tudjon húzni magához - Te most sírsz?
- Miért érdekel? - szipogtam. A padlót bámultam, és próbáltam nem arra gondolni, hogy Luke a kezemet fogja azok után, hogy azt mondta, már semmit nem akar tőlem - Nem is vagyunk barátok.
- Jézusom, Stel - nyögött fel Luke. Közelebb lépett, és megölelt.
Arcomat a mellkasába temettem, engedve Luke-nak, hogy simogassa a hátam, és suttogjon a fülembe, mivel még mindig sírtam. Amikor befejeztem, felnéztem rá, csak, hogy megfogja az arcom, és letörölje könnyeim.
- Sajnálom - suttogtam, majdnem túl halkan ahhoz, hogy hallja.
- Semmi baj. Túlreagáltam - rázta meg a fejét Luke.
- Te nem csináltál semmit, én tettem valami nagyon szánalmasat - tiltakoztam, csendben imádkozva, hogy ne bőgjem el magam megint.
- Rendben van, Stel - mondta, közelebb hajolva és megpuszilva a homlokom.
- Nem is vagy rám mérges? - kérdeztem.
- Amiket mondtam, nem úgy értettem. Sajnálom, tényleg nem úgy értettem. - ismételte, csak hogy bebizonyítsa igazát. Tipikus Luke volt, egyik pillanatban így érzett, a másikban pedig úgy.
- Sajnálom, amit előző héten nálunk csináltam, nem tudom, mit gondoltam...
- Azt gondoltad, hogy a srác, akit évek óta kedvelsz végre megkért, hogy legyél a barátnője, és semmi okod nem volt rá, hogy nemet mondj. Megértem, Stel, tényleg mondta, és megnyugtatóan megszorította a vállaimat. Nagyot nyelt - Egyszer csókolóztunk, semmit nem jelentett.
- Én sajná... - újra belevágott a szavamba.
- Semmi baj, fejezd be, hogy ezt mondogatod. Kezdjünk mindent újból, oké? Csinálj úgy, mintha most találkoztunk volna először - mondta lassan, a kezeit még mindig az arcomon tartva. Bólintottam - Szia, én Luke vagyok.
- Lucas - javítottam ki, halványan rámosolyogva.
- Fogd be, Stel - nevetett, beleharapva ajkába.
Halványan rám mosolygott, ahogy utoljára megtöröltem a szemeim alatti részt. Nem tudom, mitől bocsátott meg ilyen könnyen, talán a tény, hogy megsiratott, de ennek ellenére örültem, hogy így alakult. Ahogy mondtam, szükségem volt Luke-ra.
- Nem akartalak megsiratni - mondta halkan, a padlót bámulva.
- Nem akartam elkezdeni sírni - vontam vállat. Nagyon ritkán sírtam, csak akkor, ha valami nagyon bántott.
- Nem értem, miért vagy még mindig itt velem, úgy értem, amikor ilyenek et csinálok... - halkult el a hangja, majd egy nagyot sóhajtott.
- Szükségem van rád - suttogtam.
- Mint, aki matekból korrepetál - kuncogott Luke.
- Nem - ráztam meg a fejem - több vagy nekem, mint valaki, aki korrepetál matekból.
Azzal válaszolt, hogy közelebb húzott magához, és megölelt. Az állát a fejem búbján pihentette, és nem is tudom, meddig álltunk így, de nem is érdekelt. Mert Luke-al ülhettünk, és nézhettük is egymást, akkor se unatkoztam.
És ez aggasztott, mert tudtam, hogy soha nem fogok így érezni a saját barátommal kapcsolatban.

---

- Luke, mit csinálunk itt? - kérdeztem, ahogy húzott maga után a tömegben. Beleegyeztem, hogy elhozzon a városba ma este, hülyén elfelejtve, hogy Szilveszter este volt.
- Még egy tömb - kiáltotta Luke a válla fölött, kezeivel megbilincselve engem.
Továbbmentünk, amíg meg nem elégeltem a sok embert. Álatlában nem zavart a tömeg, de amikor majdnem minden new york-i egy helyen volt, egy kicsit már sok volt.
- Luke, tényleg... Ez komoly? - kérdeztem, látva, hogy a Times Square közepén álltunk, a visszaszámlálásra várva.
Luke megfordult, és rám mosolygott.
- Boldog Karácsonyt!
- Ez a karácsonyi ajándékom? - néztem rá összezavarodva. Még mindig előttem állt, kezeit kinyújtva, láthatólag elégedetten magával.
- Hát, beszéltem anyukáddal és...
- Te beszéltél anyámmal? - vágtam közbe.
- Igen, amikor Bostonban voltál elmentem hozzátok, hogy kiderítsem, mit adhatnék neked karácsonyra, és anyukád azt mondta, mindig is ki akartál ide jönni Újévkor, de senki nem volt hajlandó eljönni veled - ömlöttek belőle a szavak, még levegőt is alig vett.
- Elmentél, hogy kiderítsd, mit vegyél nekem, amikor mérges voltál rám? - döntöttem oldalra a fejem, össze voltam zavarodva.
Luke vállat vont.
- Bocsi?
- Nem, minden oké - nevettem - Nem kell bocsánatot kérned.
- Oh. Hát, ez egy jó karácsonyi ajándék, ugye? - mosolygott.
- Voltál már itt valaha? - kérdeztem, figyelmen kívül hagyva őt.
- Igen. Tavaly eljöttem, umm, Heather-el - rúgott bele a földbe.
- Értem - bólintottam, aztán hozzátettem - Köszönöm, amúgy. Ez olyasmi, amit mindig is akartam.
- Nincs mit - vont vállat, megigazítva a sapkáját - Éhes vagy? Szomjas? Fázol?
- Ha elmegyünk kajáért, elvesztjük a helyünket - mondtam, látva, hogy elég jó kilátásunk volt, de amint elmegyünk innen, mások jönnek oda.
- Ne aggódj, amúgy is van egy jobb helyem - fogta meg a kezem megint, maga után húzva a tömegben.
Egy kis étteremben kötöttünk ki, nem messze onnan, ahol addig álltunk. Mivel volt még pár óránk éjfélig, úgy döntöttünk, beülünk és eszünk valamit, ahelyett, hogy magunkkal vigyük a kaját, mint ahogy eredetileg terveztük. Luke velem szemben ült az asztalnál, a lábai túl hosszúak voltak, így összeért az enyémekkel.
- Milyen volt a karácsonyod? - kérdezte. Levette a kabátját és a sapkáját, aztán rendbe tette a haját.
- Elment - vontam vállat. A karácsonyom átlagos volt, mint mindig. Leginkább abból állt, hogy Eric-el a pincében bujkáltunk, hogy ne kelljen találkozni a többi családtaggal - A tied milyen volt?
- Unalmas - tartott szünetet - Nem csináltunk nagyon semmit.
- Kaptál valami jót? - kérdeztem kínosan. Mindketten keményen próbálkoztunk, hogy előjöjjünk valamivel, amiről tudtunk beszélgetni, de nehéz volt.
- Nem igazán. Sok pénzt kaptam, hogy vegyek magamnak valamit, ennyi - mondta, megrázva a fejét.
Kinyitottam a számat, hogy mondjak valamit, de félbeszakított a pincérnő, aki jött, hogy felvegye a rendelésünket.
- Mit hozhatok nektek inni?
- Van forrócsoki? - nézett fel a nőre Luke mohó tekintettel.
- Van - bólintott, mire Luke motyogott valamit a bajsza alatt.
- Akkor kettőt kérünk - válaszolta. Szerencsére forrócsokis kedvem volt.
- Egy perc múlva visszajövök - mondta a pincérnő, visszatéve a jegyzetfüzetét a kötényébe, aztán elment.
- Kérsz valamit enni is? - kérdezte Luke, amint elment.
Vállat vontam.
- Nem vagyok annyira éhes.
Beletúrt a hajába, és rám mosolygott. A lábfejét lassan hozzám dörzsölte, amitől megijedtem, és ugrottam egyet.
- Beszéltél mostanában Ashtonnal? - kérdezte.
- Igen, egész héten SMS-ezünk. Azt mondta, még ma este felhív - mondtam. AShton nevének említésétől ideges lettem.
Luke halkan bólintott. Visszadőlt a székébe, és a körmét kezdte piszkálni, meg se próbálva folytatni a beszélgetést. Nem sokkal később teljesen őt néztem. Néztem, ahogy ráncolja a szemöldökét, és beleharap az ajkába, mintha annyira koncentrálna a körmeire. Egy piros kapucnis pulcsi volt rajta, ez a szín nagyon jól állt neki. Utáltam ezt, utáltam, hogy olyan... ellenállhatatlan volt.
- Megint engem bámulsz - húzott vissza a valóságba a hangja.
- Nem is - mondtam, átdobva a vállam fölött a hajam.
- De igen - vigyorgott.
A pincérnőnk visszatért a forrócsokijainkkal, és lerakta őket elénk. Luke rögtön elvette a hozzá közelebb levőt, és beleivott, nem hagyva, hogy egy kicsit lehűljön.
- Ez meleg - közölte, vágott egy grimaszt, majd letette a csészét.
- Hozhatok valamit enni? - kérdezte a pincérnő, megkocogtatva a tollát az asztalon, hogy magára vonja Luke figyelmét.
- Van popcorn? kérdezte, én pedig szégyenteljesen a kezeimbe temettem az arcom a tény miatt, hogy ezt megkérdezte.
- Popcorn csirkénk van - mondta a pincérnő, - a névkártya szerint, Debby.
- Nem, úgy értem igazi popcorn - kevergette a forrócsokiját egy kanállal Luke.
- Attól félek, az nincs - nézett rám bocsánatkérően Debby, mintha azért kéne bocsánatot kérnie, hogy egész éjjel Luke-al leszek.
- Akkor maradunk a forrócsokinál - mondta Luke, csalódott pillantást vetve Debby-re, mintha az, hogy nem árulnak popcorn-t az ő hibája lenne.
Debby megfordult, és elment, valami olyasmit motyogva, hogy később még ránk néz. Szegény Debby, valószínűleg elég sok idegesítő tinédzsert lát nap, mint nap, Luke pedig csak rátett még egy lapáttal.
- Komolyan? Popcorn? - húztam fel az egyik szemöldököm.
- Meglepődnél, hány étterem szolgál fel, ha kéred - vont vállat, belekortyolva az italába.
- Esküszöm úgy eszed a popcorn-t, mintha az lenne a munkád - nevettem. Én is beleittam a forrócsokimba, ami addigra ár kihűlt.
- A munkámhoz hozzátartozik a popcorn - mondta Luke - Nem kell a pénz. Nem is tudom, néha úgy érzem, hogy csak az időmet vesztegetem vele. Úgy értem, lehet valaki, akinek jobban kellene ez a munka, mint nekem.
- Mit szólna anyud, ha felmondanál? - kortyoltam még egyet a csészéből.
- Megölne - mondta fájdalmasan. Bólintottam.
- Igaz.
- Még mindig nincs túl azon a napon, amikor átjöttél, és összetalálkoztatok, amikor éppen mentél el - magyarázta.
- Értem. Sajnálom - kértem bocsánatot, emlékezve, mekkora bajba került.
Luke figyelmen kívül hagyott, és felállt.
- Végeztél?
- Igen - bólintottam, habár nem voltam, de nem is bántam.
Ledobott az asztalra egy húsz dollárost, megint figyelmen kívül hagyva, amikor mondtam, hogy fizetem a magam részét. Felvette a sapkáját, és megfogta a kezem, maga után húzva kifele az étteremből. Már majdnem fél tizenkettő volt, a tömeg pedig egyre nagyobb lett. Luke szorosan fogta a kezem, ahogy együtt hullámzottunk az emberekkel, amíg el nem értük a tömeg szélét.
- Mit csinálunk? - kérdeztem.
- Meglátod - vigyorgott, és felnézett.
Biztos pislogtam, így lemaradtam róla, de hirtelen ott volt egy létra, ami lefele vezetett egy vészkijárattól. Luke hátralépett egy óriási vigyorral a fején.
- Felmegyünk ezen? - kérdeztem, hezitálva, hogy fel merjek-e menni olyan magasra.
- Miért ne? - vont vállat, és elkezdett felmászni a létrára. Követtem, jobban féltem attól, hogy egyedül maradok lent, mint a magasságtól. Azt mondtam magamnak, nem lesz olyan rossz, a létra csak a lépcsőkig ment, onnantól pedig sima ügy.
- Mi van, ha bajba kerülünk emiatt? - kiabáltam fel Luke-nak.
- Nem fogunk - kiabált vissza, gyorsan mászva fölöttem.
- Azt hittem, tériszonyod van? - kiabáltam megint, miközben próbáltam lépést tartani vele, azzal az érzéssel, hogy, ha közelebb vagyok hozzá, nincs akkora esélyem leesni.
Addig nem válaszolt, amíg el nem értük a lépcsőket.
- Az eséstől félek.
- Nem ugyan az? - dőltem neki a korlátnak, kissé kapkodtam a levegőt a mászás miatt. Luke megrázta a fejét, és elindult a lépcsőn. Nem tudtam, milyen magasra akart felmenni, de arra rájöttem, hogy abba, amit én akartam, nem egyezett volna bele.
- Egyáltalán nem ugyan az. Jézusom, Stel. Tudsz te egyáltalán valamit? - gúnyolódott. További hat lépcsősort másztunk még felfele, mire Luke megállt - Ez jónak tűnik.
A lépcsőforduló, ahol megálltunk, tényleg jó volt, tökéletes volt a kilátás a Times Square-re. Szép volt innen nézni a kivilágított várost, alig néztem ki otthon az ablakomon, meglepő volt látni, hogy mit hagytam ki.
Mindketten leültünk a szélére, lelógatva a lábunkat, mivel nagyon máshová nem is tudtnk volna ülni. Biztonságos volt fennt, úgy értem, mégis csak a vészkijárat volt. Ezeknek a dolgoknak biztonságosnak kell lenniük.
- Nézd azt a srácot ott lennt - mondta Luke, odahajolva hozzám, és rámutatva a földre. Eltartott egy pillanatig, mire megtaláltam a srácot.
- Mi van vele? - kérdeztem, lenyűgözve, hogy valójában tisztán látok embereket ilyen magasról is.
- Éjfélkor meg fogja kérni a barátnője kezét - figyelte meg.
- Honnan tudod? - nevettem, zavartan ránézve. Néha nem értem Luke-ot.
- Folyton kivesz egy dobozkát a zsebéből, ahányszor a barátnője elfodul. Nézd! - mutatott oda megint, és láttam, ahogy a srác kivesz egy kis dobozkát a zsebéből, és megnézi.
- Istenem, én ezt nem tudnám csinálni - rázott ki a hideg. Nem voltam biztos benne, hogy ez a hidegtől volt, vagy az ötlettől, hogy ennyi ember előtt jegyezzenek el.
- Mit? - kérdezte.
- Hogy ennyi ember előtt jegyezzenek el- Túlságosan zavarban lennék - mondtam, megrázva a fejem.
- Mindenképp szólok Ashtonnak - helyezte át a testsúlyát, közelebb csúszva hozzám.
- Csak pár napja járok Ashtonnal, nem fogunk összeházasodni, Luke - nevettem.
- Sohasem tudhatod - vont vállat.
Hirtelen megszűnt a zene, és alattunk mindenki örült, elkezdődött a visszaszámlás. Mind a ketten mozdulatlanok lettünk, egyikünk sem beszélt.
10
9
8
A telefonom vibrálni kezdett a zsebemben, én pedig tudtam, hogy Ashton az, de most nem vettem fel, helyette hagytam a hangpostát válaszolni. Túl sokszor szakított már félbe Ashton a hívásaival.
6
5
4
3
2
1
Luke mosolyogva felém fordult.
- Boldog Új évet!
De én nem válaszoltam. Tudtam, hogy rosszul teszem, de helyette megfogtam a kabátját, közelebb húztam magamhoz, és ajkaimat az övéihez nyomtam. És meglepetésemre Luke visszacsókolt.