Fall LH magyar

Chapter 9

- Csak gyorsan el kell intéznem valamit, és mehetünk is hozzátok - motyogta Luke, amíg a kulcsaival szöszmötölt, hogy ki tudja nyitni a bejárati ajtót. Péntek délután volt, és éppen indultunk volna hozzám, amikor kitalálta, hogy muszáj megállnunk az ő házánál.
- Szép a világítás - mondtam, igazán tetszett az égősor, amit a ház köré tekertek. Ezért volt rossz lakásban élni, ott nem sok mindent tudsz dekorálni.
- Köszi. Én tettem fel - nézett fel Luke is, úg tűnt, meg volt elégedve a munkájával.
Kinyitotta az ajtót, így be tudtunk menni a meleg házba. Belül egyáltalán nem volt olyan ünnepi a ház, mint kívülről. Az egyetlen dolog, ami a karácsonyra emlékeztetett, a sarokban álló kis fenyőfa volt, ami egy Charlie Brown fenyőfára hasonlított (katt a képért).
- Nem készültök nagyon a Karácsonyra - mondtam, levéve a cipőimet, ahogy beljebb mentem a házba.
- Nem igazán. A bátyám miatt szoktunk csak fát állítani meg díszíteni, de ő elköltözött, anya meg nem igazán akar már ilyeneket csinálni - vont vállat Luke.
. Nem jön haza Karácsonyra? - kérdeztem, miközben követtem őt fel a lépcsőkön. Egy keskeny folyosóra értünk, ami Luke szobájához vezetett.
- Nem, nem szereti hazajönni. Általában a barátnőjével tölti az ünnepeket. De nem is hibáztatom, elég unalmas itt - lépett be egy szobába, és felkapcsolta a villanyt.
Meglepett, hogy szobájának falai teljesen fehérek voltak, olyannak tűnt, mint aki sötétre festené. A szoba többi része összhangban volt, a sötét bútorok, a sötét ágynemű és a sötét ágy. A fehér falak szerintem nem illettek oda, ezért rá kellett kérdeznem.
- Miért fehérek a falak?
Luke egy pillanatig elgondolkodott.
- Nem jut eszembe semmilyen jobb szín.
- Azért, nem olyan nehéz - forgattam a szemeimet. Habár nem szabadott volna, többször is átfestettem a falaimat egy évben legalább egyszer, amikor úgy éreztem, változtatni kell. Eric és Michael mindig megpróbáltak segíteni, amiből festékcsaták lettek.
- Még nem döntöttem el - vont vállat. Elkezdte kinyitni és becsukni a szekrényeit, sokféle ruhát kiszedve, ahogy haladt.
- Mióta élsz itt? - kérdeztem, arra gondolva, hogy ha mostanában költözött be, akkor ésszerű, hogy még nem festette ki a falait.
Luke megállt.
- 17 éve.
- Hát, ha kitaláltad, milyen színűre akarod festeni, szólj, és segítek - mondtam, és elmentem leülni az ágya sarkára, ahonnan tovább néztem ahogy kiszórja a ruháit a padlóra.
- Mindenképp . mondta Luke, hangja tompán hallatszott , mivel a feje félig bent volt egy szekrényben.
- Mit csinálsz? - kérdeztem.
- Egy barátomnál alszom ma este - a válla fölött átnézve válaszolt.
- Kinél? - kérdeztem megint, habár tudtam, hogy csak két lehetséges válasz volt.
- Hát - nézett rám Luke egy édes mosollyal - Abban reménykedtem, hogy a jó barátom Stel felajánlja, hogy nála aludjak ma este.
Vállat vontam, mivel semmi akadálya nem volt annak, hogy nálunk aludjon. Anyát nem zavarta, amikor először a kanapén aludt, biztos vagyok benne, hogy most se bánná. Szerette Luke-ot, de szerintem csak azért, mert Michael-t annyira nem kedvelte, és örült, hogy valaki mással is barátkozom - Persze, nálunk aludhatsz.
- Jó, mert szerintem akkor is ott aludtam volna, ha nemet mondasz - nevetett halkan. Gyorsan összeszedte a cuccait, amit szétdobált, és beletuszkolta egy táskába, ami a földön hevert. Átdobta a vállán a táska válltáskát, és odajött hozzám.
- Komolyan? - vigyorogtam, miközben felálltam.
Megijesztett, hogy milyen közel voltunk egymáshoz miután felálltam, majdnem el is veszítettem az egyensúlyom. Luke megfogta a karom, mielőtt hátraestem volna, aztán majdnem hangtalanul nevetett rajtam, amikor végre megint szilárdan álltam a talajon.
Mozgás helyett mind a ketten a helyünkön maradtunk, teljesen mozdulatlanul. Luke légzése nehezebb, és nehezebb lett, ahányszor kifújta a levegőt, éreztem az ajkaimon. A mellkasa légzés közben felemelkedett, majd vissza. Néztem, ahogy nyelt agy nagyot, miközben közelebb hajolt. Mielőtt észrevettem volna, mind a kettőnk szeme lecsukódott, és én csak arra vártam, hogy Luke ajkai megtalálják az enyémeket.
De ez a pillanat sose jött el.
Éreztem Luke kezeit a vállamon, ahogy eltolt magától.
- Mennünk kéne mielőtt anya hazaér - suttogta.
- Persze - suttogtam én is, mert nem voltam benne biztos, hogy miért tolt el magától.
- Sajnálom - mondta Luke még mindig halkan. Odanyúlt az arcomhoz, hogy egy hajtincsemet a fülem mögé simítsa. Érintése nyomán bizseregni kezdett a bőröm.
- Semmi gond.

---

Mire megérkeztünk hozzánk, már túl voltunk azon a kínos szituáción, ami Luke szobájában történt, és újra saját magunk voltunk. Nem tudtam, miért érzek így hirtelen Luke iránt, de nem tetszett ez az érzés. Három éve Ashton-ért dobog a szívem, és nem akarom ezt olyasvalakiért feladni, akivel csak pár hónapja találkoztam.
Késő volt már, Luke, Eric és én befészkeltük magunkat a kanapéra és a Jóbarátok ismétlését néztük. Megtudtuk, hogy Luke-al van valami közös bennünk, mégpedig, hogy mind a ketten szeretjük a Jóbarátokat.
Luke nem beszélt sokat ióta ideértünk, akkor sem, amikor anya véget nem érő kérdéseket tett fel a jegyeivel, a családjával, és a továbbtanulással kapcsolatban. Mindenre olyan egyszerűen válaszolt, amennyire csak lehetett mielőtt visszatért a tányérja tanulmányozásához. Nem gondoltam, hogy valami baj lett volna, talán csak ilyen kedve volt. Nem lepődnék meg.
- Uhhh - nyögött fel Eric, kinyújtóztatva a karjait, amik merevek voltak a mozdulatlanságtól - Hány részt néztünk már meg?
- Majdnem hatot - válaszolt halkan Luke, a szemeit a TV képernyőjén tartva.
- Stella, hogy lehet, hogy még nem aludtál el? - kérdezte Eric. Tudta, hogy hajlamos vagyok elaludni az embereken filmnézés közben, rajta is elaludtam már párszor.
- Nem vagyok olyan fáradt - védtem meg magam. Még csak éjjel egy óra volt, ennél tovább szoktam bírni.
- Hát, én fáradt vagyok. Jó éjt, srácok - állt fel Eric felénk integetve, mielőtt elment a szobájába. Soha nem értettem, miért volt mindig olyan fáradt, nem mintha csinált volna valami megeröltetőt napközben.
A TV helyett Luke-ot néztem, elveszve abban, ahogy elszántan nézett előre. A gyenge fény, ami a képernyőről jött, tökéletesen kiemelte látszólag tökéletes vonásait.
- Mit bámulsz? - fordult oda hozzám Luke, egy önelégült mosolyt próbált elfojtani.
Összerezzentem, nem számítottam a hangjára.
- Mi? Oh, semmit - próbáltam magam fedezni, de tudtam, hogy semmi értelme. Luke észrevette, ezt sehogy nem tudtam volna kimagyarázni.
- Engem néztél - mondta. Megnyalta az ajkait, ahogy diszkréten közelebb araszolt hozzám, így már csak 2 hüvelyk volt köztünk.
- Nem - ráztam meg a fejem, cáfolva őt. Megigazította a haját, pár szemébe lógó tincset hátratűrt. Sokkal jobban szerettem, amikor nem zselézte fel a haját, úgy sokkal idősebbnek nézett ki.
- Akkor mit néztél, Stel? - suttogta Luke.
- Semmit, csak elbambultam - álltam meg, mielőtt hozzátettem - Lucas.
- Nem ez a nevem - nyögött fel. Még közelebb araszolt hozzám, már nem érdekelte, hogy diszkrét legyen.
- Ahogyan az én nevem sem Stel - vigyorogtam, elhajolva tőle.
- Ezt már megbeszéltük, nem? - hajolt egyre közelebb hozzám, én pedig egyre jobban elhajoltam előle, amíg a testem fölött nem támaszkodott.
- Úgy értem... - engedtem, hogy elhalkuljon a hangom - Semmi bajunk nem lesz, ah valamiről többször beszélünk.
- Elképzelni nem tudod, mennyire szeretem, amikor így hívlak - vigyorgott Luke. Felnéztem rá, a szemeibe, amikkel engem nézett. Pislogott egy párat, többször, mint kellett volna, aztán lágyan rám mosolygott.
- De én nem- néztem vissza rá, habár az utóbbi pár hónapban, mintha kezdem volna megszeretni, hogy így hív.
- Oké, mondogasd csak magadnak - vigyorgott.
- Rendben, Lucas - rágtam az alsó ajkam, ahogy Luke egyre közelebb hajolt hozzám.
- Stel - suttogta. Ezen a napon ez volt a második, hogy ilyen pozícióban voltunk, és azon gondolkodtam, hogy most vajon történni is fog-e valami. Azon is gondolkodtam, hogyan éreznék, ha megtörténne.
- Mi az? - kérdeztem, összeráncolva a szemöldökömet.
- Ha most megcsókolnálak, mit csinálnál? - homlokát nekitámasztotta az enyémnek, úgy nézett rám.
Egy pillanatra csendben maradtam. Biztos akartam lenni benne, hogy tudtam, mit akarok mielőtt kimondom, és hogy biztos a megfelelő dolgot mondom.
- Azt hiszem... Azt hiszem visszacsókolnálak.
Soha nem hittem volna, hogy így fogok érezni Luke iránt, de nem tudtam kontrollálni. Máshogy éreztem magam, amikor vele voltál, máshogy, mint a többi fiúval, akivel valaha találkoztam. Nem hibáztattam magam azért, mert ez megtörtént, még mondtam is, hogy valamelyikünk bele fog szeretni a másikba.
- Szóval - fújta ki a levegőt Luke - Megtehetem?
- Tényleg meg akarod? - kérdeztem. Megpróbáltam felkönyökölni, de Luke nem engedte, hogy mozogjak.
- Ez meg milyen kérdés? - kérdezett vissza. Még mindig suttogott, habár mindketten tudtuk, hogy a többiek alszanak, így semmit nem hallhattak.
- Csak kérdeztem - mondtam szégyenlősen, megpróbáltam elterelni a figyelmét.
- Nem sok lányt csókoltam meg, de általában nem így szokott történni - nevetett idegesen.
- Mi, nem szabad veszekedned csókolózás előtt? - nevettem vele együtt halkan.
- Hát, amúgy sem kellene veszekedned - vonta meg a vállát Luke, önelégülten nézve rám.
- Szóval már kapcsolat szakértő vagy? - kérdeztem. Nem éredkelt, hogy már másról beszélgettünk. Őszintén, nme voltam benne biztos, hogy készen állok megcsókolni Luke-ot.
- Volt már kapcsolatom! - védte meg magát.
- Komolyan? - húztam fel az egyik szemöldököm, meglepett.
- Oké, csak egy. És nem is tartott olyan sokáig. De akkor is ér! - kuncogott Luke.
- Oké - megálltam - Akkor megcsókolsz?
- Te komolyan... Csörög a telefonod - szakította félbe saját magát. Természetesen a telefon halkan zümmögött dohányzóasztalon előttünk. Luke visszamászott, így legördülhettem a kanapéról, hogy elérjem a telefonom.
Megfogtam a telefont, és a fülemhez raktam, már tudtam, ki az.
- Háló?
- Szia, még ébren vagy - hallottam Ashton hangját a telefonból. Nem tudom, hogy az én hangom milyen volt, de az övé olyan, mint aki teljesen ébren volt.
- Igazából most megyek lefeküdni - hazudtam. habár már késő volt, és hamarosan le kellett volna feküdnöm.
- Oh, akarod, hogy reggel visszahívjalak? Csak unatkoztam, és beszélni akartam veled mondta Ashton, úgy hangzott, mintha csalódott lenne, hogy lehet, nem tudunk beszélni.
- Nem, rendben van - a következő mondatot még azelőtt kimondtam, hogy átgondoltam volna - Csak itt ülök Luke-al a kanapén, nem csinálunk semmit.
- Luke-al vagy? - kérdezte.
- Csak nem tudta, hova menjen ma este - mondtam gyorsan, remélve, hogy Ashton megérti. Nagyjából semmit nem tudott arról, hogy mi zajlik Luke-al otthon, így remélhetőleg nem jön rá, hogy Luke-nak csak el kellett menekülni otthonról.
- Oh, megértem. Jó, hogy ilyen kedves vagy hozzá, ha már mások nem - sóhajtott Ashton.
- Igen? Nos, kedves srác, így én is kedves vagyok hozzá - mondtam, habár Luke nem volt valami kedves, amikor először találkoztunk. Sok erőfeszítésembe telt, hogy rávegyem arra, hogy megérintsen, nemhogy fölém támaszkodjon. Ránéztem a fiúra, aki a kanapé másik oldalán ült, rámosolyogtam, ő pedig viszonozta ezt.
- Nagyon jó ember vagy, Stella. Ez az egyik ok, amiért ennyire kedvellek - nevetett Ashton, amitől elpirultam.
- Köszi.
- Ha ott van Luke, akkor leteszem, jó? Holnap reggel felhívlak, és talán tudunk valamit csinálni , de nem Luke-al, csak te meg én - mondta Ashton, az utolsó mondatrészen nevetve.
- Rendben, holnap beszélünk - bólintottam magamnak. Aztán jó éjszakát kívántunk egymásnak, én pedig letettem, félre hajítva a telefont.
- Szóval, hol is tartottunk? - kérdeztem.
- El is felejtettem Ashton-t - mondta Luke gyorsan és halkan, felkapva a fejét a hangomra - Nem kellett volna ezt csinálnom, nem tudom, mit gondoltam.
Úgy döntöttem, témát váltok, ahelyett, hogy ezen vitatkozzunk.
- Azt hiszem, le kéne feküdnöm - álltam fel a kanapéról, és bementem a fürdőszobába,anélkül, hogy mondtam volna valami mást, vagy vártam volna a válaszára.
Megmosakodtam mielőtt visszamentem volna a nappaliba. Luke ugyan úgy ült, ahogy ott hagytam, mintha meg se mozdult volna.
- Jössz? - kérdeztem. Felnézett rám, a szemei üvegesek voltak, mert sokáig bámult a semmibe.
- Nem a kanapén alszom? - kérdezte. Feltételeztem, hogy velem akar aludni az ágyamban, ahogy a faházában tettük.
- Csak ha ott akarsz - mondtam, mire Luke felkelt. Követett a szobámba, ahol bemásztam a takaróm alá anélkül, hogy bármi mást mondtam volna neki.
Azonnal megtaláltuk a másik testét a sötétben, és összeolvadtunk, mintha több százszor megtettük volna már, habár igazából még csak egyszer próbáltuk. A fejemet Luke mellkasán pihentettem, ő pedig körbefonta karjait a derekamon, olyan közel tartva magához, amennyire csak lehetséges. A fejem úgy illett oda, hogy Luke az állát a fejem tetején tudta pihentetni.
Furcsán éreztem magam, hogy ilyen közel fekszem egy fiúhoz, akinek csak a barátomnak kellett volna lennie. Én és Luke. Furcsák voltunk, a kapcsolatunk is furcsa volt, és ez ellen semmit nem tudtunk tenni. Nem érdekelt, hogy volt, amikor nem jöttünk ki egymással, vagy, hogy kicsit túl közel álltunk egymáshoz, de ezek voltunk mi. És én pontosan így szerettem.
- Sajnálom, ami az előbb történt, megfeledkeztem Ashton-ról - suttogta Luke, éreztem, ahogy vibrál a torka.
- Semmi gond - mondtam, nem igazán tudtam, hogyan kellett volna elmondanom neki, hogy talán akartam, hogy megcsókoljon.
- Késő van, aludnod kéne - mondta, hideg ujjaival a a bőrömet simogatva a csípőmnél.
- Oké, jó éjt, Lucas - kuncogtam.
- Szép álmokat, Stel.