Beginning of the end III. - 𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱

Skizofrén vagy?

Nathan úgy tolta a bevásárló kocsit, mint egy őrült. Többször is megrázta a fejét, ahogy haladt a sorok között, de nem vett le semmit a polcról, csak rohant előre feldúltan. Alig győztük követni Naellel.

Szegény fiú egész úton meg sem mert szólalni, csak ült megszeppenve a hátsó ülésen, és meredt ki az ablakon. Én sem szóltam semmit inkább. Nem akartam veszekedést generálni, de sejtettem, hogy lassan elkerülhetetlen lesz, ugyanis Nathan nem akart lenyugodni.

- Nathan – kaptam el a karját. – Talán venni is kéne valamit, nem?

 - De – sziszegte a fogai között. – Hozz sajtot! – utasította Naelt. – Menjél! Gyerünk. Legyen valami hasznod is, ha már utánfutót játszol.

 - Oké – hebegte Nael, majd eltűnt az egyik sorban.

 - Eleanor – nézett rám mérgesen. – Nem bízom benne. Mi van, ha ő is csak el akar árulni? Vagy valami hátsó szándéka van? Beédesgeti magát közénk, aztán a legrosszabb percben ellenünk fordul.

 - Talán adhatnánk neki egy esélyt – javasoltam halkan. – Nincs rossz érzésem vele kapcsolatban.

 - Persze, hogy nincsen – suttogta feszülten. – Mert azt állítja, hogy a fiad, azért. Nem tudsz tisztán mérlegelni, mert...

 - Állj! – szóltam közbe markánsan. – Fejezd ezt be! – pirítottam rá. – Nem azt mondtam, hogy avassuk be az egész életünkbe, csak azt, hogy adjunk neki egy esélyt. Beszélgessünk vele, és kiderülnek a szándékai.

 - Vagy akár haza is takarodhatna – folytatta Nathan. – Nem fogom hagyni, hogy bántson!

 - Itt a sajt – tette be Nael a kosárba. – Elmegyek – mosolygott rám, majd Nathanre nézett. – De sosem bántanám az anyukám szándékosan. Szeretem őt. Szeretlek titeket – mondta, majd lehajtotta a fejét, és elindult kifelé a boltból.

 - Szegény – motyogtam, ahogy utána néztem.

 - Ó, igen, te már csak szereted az ilyen tékozló kisfiúkat, igaz? – hisztizett tovább Nathan. – Nem szaladsz utána megölelni esetleg?

 - Akkora seggfej vagy! – közöltem vele, majd idegesen megráztam a fejem. – Szerintem nem akar rosszat! Menj utána!

 - Nem fogok, Eleanor! Nem érdekel! Egyszer már melengettünk egy kígyót, kétszer nem követem el ugyanazt a hibát.

 - De ő a fiad – érveltem, mire felsóhajtott.

 - Eleanor, nem tudom feltűnt-e, de nekünk nincs gyerekünk. Vagy esetleg terhes vagy?

 - Nem vagyok – csaptam vállon. – Viszont te egy hatalmas idióta vagy!

 - Komolyan őt véded? – háborgott Nathan. – Akkor menj utána, Eleanor, és szorítsd magadhoz!

 - Tudod mit, faszfej? – húztam fel magam. – Megyek is! – indultam meg Nael után, majd kirontottam a bolt bejáratán, és megtorpantam előtte. Körbenéztem, de a fiút sehol sem láttam, így dühösen megcsóváltam a kobakom. Nem akartam elhinni, hogy Nathan tényleg ennyire érzéketlen legyen. Nael nem tett semmi rosszat, mégis úgy viselkedett vele, mintha minimum háromszor elárulta volna már.

 Felpaprikázva mentem vissza a boltba, majd Nathan keresésére indultam. A szalámik mellett találtam rá, majd sértődötten megálltam mellette.

 - Na? Jól esett neki az ölelésed?

 - Igen! – vágtam rá haragosan. – Rendesen összebújtunk.

 - Rendben – rántott vállat, majd bevágott pár csomag szalámit a kosárba. – Akkor legyetek nagyon boldogok együtt.

 - Rohadtul idegesítesz – közöltem vele mellem alatt összefont karokkal. – Mégis miért vagy ekkora paraszt most?

 - Elnézést kérek, hogy nem veszem jó néven, hogy már megint ismeretlen fiúk után epekedsz, és ölelgeted őket. Biztos én vagyok a paraszt, mikor már megint csak meg akarlak védeni, de te csak ellenkezel velem.

 - Mi az, hogy megint?

 - Ki tudja mit csináltál Ardennel – folytatta, mire még jobban felidegesítettem magam. A harag csak úgy cikázott bensőmben még a feltételezésre is.

 - Dugtunk – fordultam felé indulatosan. – Ölelkeztünk és csókolóztunk minden egyes nap a hátad mögött. Sőt, még a gyerek is tőle volt.

 - Pont erre gondoltam én is – felelte semlegesen, majd folytatta útját egy másik sor felé. Jóformán tajtékoztam a dühtől, ahogy mellette sétáltam.

 - Tudod mit, Nathan? Kapd be! – lódultam meg a kijárat felé, azonban mielőtt kiértem volna megakadt a tekintetem Evelynen, aki éppen egy sorral odébb álldogált, mint ahol Nathan volt.

Ennek állandóan itt kellett vásárolnia? Mintha nem lett volna másik üzlet a környéken.
Zaklatottan rontottam vissza Nathan mellé, majd ingerülten belekaroltam.

 - Mi ütött beléd? – pillantott le rám. – Azt hittem, bekaphatom.

 - Be is kaphatod, faszkalap – sziszegtem felé. – De itt van Evelyn, és nem akarom, hogy beszélgess vele.

 - Akkor fogok, addig lesz időd Naellel ölelkezni.

 - De még a neve is, Nathan – martam meg a karját. – Talán elhaltak az agysejteid?

 - Bárkit hívhatnak így.

 - Hasonlít rád!

 - Nem érdekel, Eleanor. Arden meg pontosan ugyanúgy festett, mint én.

 - Igen, és a testvéred is volt – világítottam rá iszonyat dühösen. – Nael meg a fiad, csak még nem született meg.

 - Jól mondod! – állt meg az élesztők előtt. – Nem született meg, azaz hiába állítja nekem azt, hogy az én gyerekem, mégsem fogok tudni kötődni hozzá, mikor nekem, az én jelenemben nincsen még gyerekem!

 - Attól még lehetsz vele normális, mert nem mindenki akar rosszat nekünk – folytattam Nael védelmezését.

 - Jól van, Eleanor – húzta ki a kezét szorításomból. – Akkor én most kimegyek a boltból, mert mindjárt letépem az összes itt lévő ember fejét, te pedig fejezd be a vásárlást.

 - Oké, nincs nálam pénz – közöltem vele durcásan. – Úgyhogy kénytelen vagy itt maradni.

 - Nem vagyok – dugta az orrom alá a bankkártyáját. – Vedd már el!

 - Nem fogom – makacskodtam, még egy kicsit az orrom is megemeltem jelentőségteljesen.

 - Oké – jelentette ki, majd belépett egyenesen elém, elhúzta a pólóm a nyakánál, majd bedugta a melltartómba. Tátott szájjal figyeltem, ahogy egy apró mosoly szaladt át az arcán, majd lenézett rám.

 - Sztriptíztáncosnak tűnök? – kérdeztem tőle egy fokkal nyugodtabban, mert amit csinált lényegében vicces volt, és nem igazán tőle megszokott.

 - Nem – szorította össze a száját, hogy ne mosolyodjon el, mire felvontam a szemöldököm. – Inkább egy rohadt akaratos kukacnak – ragadta meg az állam, majd nyomott egy csókot az ajkamra. – Mindjárt jövök – mondta, majd meglódult a kijárat felé.

 Felsóhajtottam, miközben megráztam a kobakom, majd bedugtam a kártyát a farzsebembe. Nathan egy igazi barom volt, mégis olyan szerelmes voltam belé, mintha kötelező lett volna annak lennem. Legalább háromszor szemet forgattam, ahogy azon tűnődtem, hogy egy csókjával képes volt elhessegetni a mérgem. Rohadt szemét!

Kikaptam két élesztőt a hűtőből, majd szereztem még egy sajtot, hogy biztosan elég legyen mindenkinek. Ezután átsiettem a zöldségekhez, és paradicsomot vásároltam, meg néhány gyümölcsöt, ugyanis Morgan fél év alatt sem szokott le a reggeli smoothie-ról. Mára már csak ő volt hajlandó meginni. Én szó szerint megundorodtam tőle, miután egész februárban azt itatta velem, hogy legyen valami a szervezetemben, hiszen enni nem sokat ettem.

 Ezen gondolatmeneten felbuzdulva elsétáltam a Nutellákig, és abból is leemeltem kettőt a legnagyobb kiszerelésből. Rám fért némi kalória, tekintve, hogy mennyit fogytam az elmúlt hónapokban.

 A paradicsomszószok előtt álltam tanácstalanul, amikor megpillantotam a sor másik felén Evelynt. Természetesen ő is engem szuggerált, szinte meggyilkolt a tekintetével.

 Reménykedtem benne, hogy nincs beszélgetős kedvében, de reményeim szertefoszlottak, amint megindult irányomba egy piros kosárat húzva maga után.

 - Eleanor – állt meg előttem. – Itt van Nath?

 - Mit akarsz tőle már Evelyn? – kérdeztem fennhangon. – Hát nem érted, hogy ő tőled semmit sem?

 - Ebben ne legyél olyan biztos. Múltkor csak sokat ivott, azért beszélt baromságokat – mosolygott rám gúnyosan. – Tisztában vagyok vele, hogy szeretett engem. Te pedig csak egy rohadt ribanc vagy, aki megdugatta magát vele, hogy magához kösse egy gyerekkel. Hallottam ám a pletykákat, és undorító vagy. Még szerencse, hogy rábeszélt, hogy elvetesd.

 Elvigyorodtam, mert ami eszembe jutott elég gonosz volt, mégsem zavartattam magam, ahogy kimondtam.

 - Hát igen – szélesedett ki mosolyom. – Velem legalább le tud feküdni. Szeretnéd, hogy elmeséljem milyen volt? Hátha akkor könnyebben el tudod képzelni azt, ami veled nem sikerült – görbítettem le az ajkam a végére. Evelyn arca eltorzult egy másodpercre. Zöld íriszében harag gyulladt. Még ujjait is ökölbe szorította a méregtől.

 Bármennyire is lelketlennek tűntem, felkuncogtam reakcióján, majd háta mögé emeltem tekintetem. Nathan morcosan, mégis Nael oldalán sétált felénk. Evelyn alakja láttán vett egy nagy levegőt, arcáról leolvasható volt a kín.

 Felvontam a szemöldököm a jelenet láttán. Úgy tűnt, hogy Nathaniel hallgatott rám, ami jelen esetben kimondottan meglepett.

 - Szia, Evelyn – állt be mellém Nathan, míg Nael a másik oldalamra araszolt. Futólag rápillantottam, mire elmosolyodott, majd Evelnyt kezdte szuggerálni elég értetlenül.

 - Sziasztok – hátrált egyet Evelyn. – Ő az öcséd? – méregette Naelt elég nagy szemekkel Evelyn.

 - Igen – válaszolt neki Nathan.

 - Hogy hívnak? – mosolygott rá Evelyn, mintha elfelejtette volna az imént lezajlott kellemes beszélgetésünket.

 - Nael vagyok – intett felé.

 - Én Evelyn – mosolygott rá Evelyn haját hátradobva, mire elfintorodtam.

 - Akkor mehetsz is – javasoltam a lánynak. – Szia!

 - Mert te döntöd el, hogy Naelnek van-e kedve beszélgetni velem, ribanc? – grimaszolt Evelyn elég nagyokat, miközben válaszolt.

 - Nincs – szólt Nael habozás nélkül. – És ne hívd ribancnak még egyszer.

 - Az egész családot behálóztad? – háborgott Evelyn. – Undorodom tőled! – vágta hozzám, majd elsietett a kis kosarát maga után cibálva a másik irányba, azonban mielőtt elfordulhatott volna jobbra, a kosár kilökte alóla a lábát, és esett egy hatalmasat. Felkuncogtam a látványon, ahogy döbbenten körülnézett a lány, futólag felénk pillantott, hogy mennyit láttunk zakózásából, majd felpattant és elbicegett.

 - Ez te voltál? – kérdezte Nathan Naeltől.

 - Én – bólintott a fiú. – Senki se hívja ribancnak az anyámat. – Először nem bírtam reagálni, aztán csak összeszedtem magam.

 - Ez kedves, köszi – mosolyogtam rá, majd Nathanre néztem. – Mehetünk? Jayce már biztos ideges.

 - Biztos megvan minden? – meredt a kosárra egy darabig. – Minek ennyi Nutella?

 - Gondoltam felszedek néhány kilót – rántottam vállat, majd lekaptam két paradicsomszószt a polcról, és beraktam a kosárba. – Menjünk.