Beginning of the end III. - 𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱

A legrosszabb rémálmom áll ott!

- Idefordítanád felénk? – kérte Michael, mire Nathan felsóhajtott, majd megemelte a srácot, és a levegőben felénk irányította.

 Döbbenetemben elkaptam Nathan karját. A fiú, aki előttünk lebegett rémisztően hasonlított Nathanielre. Az egész arca és fejformája is pontosan ugyanolyan volt, mint a szerelmemé, a szeméről nem is beszélve. Egy ijedt, gyémántkék szempár vizslatott minket. Nem néztem többnek tizenhatnál. Legalább háromszor végigmértem, és pislogtam is párat, de az idegen továbbra is ugyanolyan maradt.

 A helyiségre néma csend telepedett, ahogy mindenki tátott szájjal, megilletődve figyelte a fiút, aki szólásra nyitotta a száját, de végül inkább mégsem beszélt. Várakozóan kapkodta íriszét csoportulásunk tagjai között.

 - Mi a neved, gyermek? – szegezte neki a kérdést Lucifer, majd egyenesen elé sétált, és megszagolta.

 - Na.. Nael vagyok – hebegte, mire ajkam elnyílt. Nael?

 Nathannel összepillantottunk. Ő is elég meglepettnek tűnt. Én pedig jóformán megfagytam mellette. Földbe gyökerezett lábakkal vártam, hogy mi sül ki ebből.

 - Nael? – kérdezett vissza Lucifer. – Érdekes. Áruld el, hogy ki vagy!

 - Senki – közölte. – Nem tennél le? – nézett Nathan felé. – Kérlek!

 - Előbb mondd meg, hogy ki vagy – követelte Nathan is. – Állhatunk itt egész nap, én hozok magamnak egy széket. Neked kényelmetlenebb lesz.

 - Mintha nem lenne egyértelmű – mormolta Nael az orra alatt. – A fiad vagyok, ha nem tűnt volna fel.

 - Nem lehetsz a fiam, nincs gyerekem – közölte vele Nathan.

 - Még – felelte a fiú. – Majd lesz.

 - Rendben – mondta Nathan egész nyugodtan. – Akkor most halljuk az igazságot.

 - Igazat mond – állt mellé Lucifer. – Bűzlik a vére.

 - Apám, mégis hogy lehetne egy ekkora gyerekem? – bökött felé a kezével. – Legalább tizenöt éves!

 - Tizenhat vagyok – kotyogott közbe a fiú. – Letennél, kérlek?

 - Azt mondom, Nathaniel, hogy engedd el, és hallgassuk meg – sétált vissza mellénk Lucifer. – Engem kimondottan érdekel a mondandója.

 - Nath, ez a gyerek nagyon hasonlít rád! – szólt Jayce mögülünk.

 Nathan nem felelt, csak felsóhajtott, majd leeresztette a talpára Naelt. A srác átmozgatta a kezeit, majd egyenesen rám emelte kék szemét, és elmosolyodott.

 - Vedd le róla a szemed, mert megfojtalak – fenyegette Nathan.

 - Sajnálom – emelte maga elé védekezően a tenyerét Nael. – Csak... mindegy.

 - A jövőből érkeztél? – tette fel a következő kérdést Lucifer, mire Nael bólogatni kezdett.

 - Igen, szükségem van a segítségetekre – pillantott rám, majd Nathanre. Tekintete végül ismét rajtam állt meg. Elég szomorúan vizslatott engem egy darabig, majd nyelt egyet, és összeszorította a száját.

 - Nem értetted, hogy ne nézz rá? – kiáltott rá Nathan, mire a srác összerezzent.

 - Én.. – hebegte zavartan. – Én csak... szóval...

 - Ne dadogjál már, gyermek! – pirított rá Lucifer. – Nem tudsz rendesen beszélni? Szedd már össze magad!

 - De, igen – emelte rá pillantását Nael. – Azért jöttem, hogy segítsetek nekem. Eléggé elszúrtam a dolgokat.

 - Azt sem tudjuk, hogy ki vagy – mondta Michael. – Miért kéne elhinnünk, hogy Nathaniel gyermeke vagy?

 - Mert ő is tudja – felelte Nael. – Érezned kell! – meredt rá Nathanre. – Ha nem éreznéd nem tudtál volna elkapni most. – Az információra még jobban kétségbeestem. Én miért éreztem?
 Egyértelmű volt, mégsem mertem kimondani még magamban sem.

 - Mit rontottál el, fiú? – érdeklődött Lucifer. – Áruld el azonnal!

- Ahonnan én érkeztem ott... nem sok minden van. Én hibáztam, és... tisztában vagyok vele, hogy amit tettem megbocsáthatatlan, mégis azt kérem, hogy valahogy segítsetek nekem. Csak rátok számíthatok, most, hogy végre rájöttem, hogy miként utazhatok vissza a múltba. Azt is tudom, hogy nem kéne itt lennem, mégis itt vagyok, és azt várom, hogy segítsetek.

- Tízszer elmondta, hogy segítsünk, de nem mondaná, hogy miben! – hőbörgött Michael.

 - Sajnálom – szabadkozott Nael. – Máris a lényegre térek, csak... kicsit fura ez így. Mármint az ott Jonathan? – hajolt picit oldalra, hogy Morgan felé nézzen. – Natalie meg... ez elég durva.

 - A lényeg? – emelte meg a hangját Nathan. Úgy tűnt, elfogyott a türelme.

 - Igen – rázta meg a fejét Nael. – Szóval tegnap érkeztem először. Ki kellett derítenem, hogy milyen év van. Ez sikerült, viszont nem ide akartam jönni. Azonban csak erre az időpontra vagyok képes ugrani. Hiába próbálkoztam odajutni, ahova akartam, nem sikerült. Nem tudom, hogy miért... Úgyhogy kénytelen vagyok itt segítséget kérni.

 - Csak terel – állapította meg Lucifer. – Te mégis mitől félsz ennyire, fiú?

 - Tőle! – mutatott Nathanre, mire ő megemelte szemöldökét.

 - Mert? – értetlenkedett. – Ennyire rémisztő vagyok?

 - Nem, csak fél éve nem láttalak, és most rettentően be vagyok szarva tőled.

 - Miért is?

 - Az előbb már említettem, hogy elrontottam – vett nagy levegőt Nael. – Az én jelenemben ti mind halottak vagytok.

 - Mind? – tudakolta Michael. – Már megint meghalok? Mikor?

 - Mindenki meghal – tárta szét a karját Nael. – Sokat gondolkodtam, hogy mi erre a megoldás, és arra jutottam, hogy meg kell változtatni a jövőt! Ezt csak ti tudjátok.

 - Elpusztítottad a világot? – kérdezett rá Lucifer, mire Nael összeszorította a száját, majd bólintott egyet.

 - Na, hát! – csapta össze a tenyerét Lucifer. – Ez rendkívüli! Mikor születsz meg, gyermek?

 - Nem mondom meg – felelte Nael. – Nem akarom teljesen szétrombolni az idővonalat, nem vagyok hülye.

 - Már megtetted, mihaszna fiú – kunkorodott felfelé Lucifer ajka. – Épp most. Azzal, hogy beszélsz velünk már minden megváltozott. Úgyhogy küldetés teljesítve. Menj haza, mielőtt nagyobb gondot okozol.

Nael egy másodperce elgondolkodott, majd a következő másodpercben eltűnt a szemünk elől. Döbbent pillantásom Nathanre kaptam, ő pedig rám.