Beginning of the end III. - 𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱

Ez egy kompromisszum

Colonie-ban terpeszkedtem a kanapén, amikor Anabell és Naylee beállítottak a házba, és levágódtak mellém az ülőgarnitúrára. Nathan és Jayce videójátékoztak, ha jól értettem, míg Nael továbbra is a pokolban lézengett Lucifer oldalán. El sem tudtam képzelni, hogy mit csinálhattak ezek ketten ennyi ideig.

Délután fél öt körül érhettünk vissza a plázából. Amíg Morgan lekötötte Nathant, eldugtam az ajándékát az éjjeliszekrényem aljába egy tamponos dobozba. Oda biztos nem tervezett belenyúlkálni a drága szerelmem.

A terv az volt, hogy este tíz óra körül lecsapok Nathanielre, és elrángatom Mason Citybe „legyünk kettesben" címszó alatt. Már csak meg kellett volna valósítani, tekintve, hogy este fél tizenegy volt már, és a fiúk még mindig a monitor előtt tespedtek odafent.

Ezáltal másnap reggel Morgan tudott gondoskodni a tortának a pokolba való szállításáról, míg mi távol voltunk. Az elgondolás remek volt, már csak indok kellett, hogy kicibáljam onnan Nathant. Habár úgy tűnt, hogy jól érezte magát.

- Nézd – dugta az orrom alá Anabell a műkörmeit. Kékek voltak és még csillogtak is.

- Szép lett – mosolyogtam rá kedvesen. – Hol voltatok ennyi ideig?

- Kajálni – vigyorgott rám Naylee. – Olaszosat ettünk.

- Király – nyugtáztam egy újabb mosollyal.

- Anya, arra gondoltam, hogy hétfő délután elmehetnénk együtt vacsizni valahova. Mit szólsz hozzá?

- Én benne vagyok – rántottam vállat. – Menjünk, persze.

- Lun! – sikoltott Morgan odafentről. Felsóhajtottam, majd megemelkedtem és lassú léptekkel felbandukoltam az emeletre, majd benyitottam a szobájába, és magunkra csuktam az ajtót. – Idő van! – súgta a szélnél is halkabban.

- Mégis mit mondjak neki? Játszanak.

- Anabell! – visított Morgan, mire felkuncogtam. Anabell bedugta a fejét két percen belül, majd csatlakozott hozzánk. – Van kedved eljátszani, hogy nagyon fáj a fejed és aludni akarsz? – súgta neki ötletét. Ismét némán nevettem Morgan szeleburdiságán.

- Miért? – ráncolta homlokát a lány.

- Ki kéne robbantani Nathant onnan – suttogta Morgan. – Menj, add elő magad. Hisztizz nagyon!

- Az menni fog! – vigyorodott el a lány, majd vett egy nagy levegőt, és meglódult kifelé a szobából. Együtt kukucskáltunk ki Morgannel a folyosóra. Anabell benyitott Jayce-hez, majd drámaian megszólalt. – Jayce! Nem hagynátok már ezt abba? Annyira fáj a fejem, itt sosem lehet pihenni? Nagyon elfáradtam!

- Jesszus, Ana – motyogta Jayce odabent. – Ezt befejezhetjük?

- Nehéz lenne abbahagyni? – folytatta a műduzzogást Anabell. Meglepően jól csinálta. – Egész nap tudtatok játszani, most már aludni akarok!

- Jól van – sóhajtott egy elég mélyet Jayce. – Akkor... kikapcsolom.

- Kösz! – vetette oda Anabell, majd felém fordult, és rám kacsintott.

Nathan kiaraszolt a szobából, mire Morgan megtolt a folyosó felé. Eljött az én pillanatom. Ideje volt magammal cipelnem Mason Citybe.

- Jót játszottál? – álltam be elé, mire egy széles mosoly körvonalazódott az száján.

- Elment – ragadta meg arcom két oldalát, majd nyomott egy csókot az ajkamra.

- Van egy ötletem – simítottam tenyerem a mellkasára, miközben kislányosan pislogtam rá. – Mit szólnál hozzá, ha lelépnénk most?