Beginning of the end III. - 𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱

Te normális vagy?

A tavaszi nap utolsó sugara gyenge fényével bevilágított a szobám ablakán, ahogy a tükör előtt álltam, mint egy igazi szerencsétlen.

Elégedetlenkedve fordultam körbe előtte, ahogy végignéztem a fekete egyberuhán, amit legjobb barátnőm erőszakolt rám a tavaszi bál alkalmából. Szívem szerint inkább letéptem volna magamról ezt a fekete, deréktól fodros szörnyűséget.

Nem a színével volt bajom, az különösen tetszett, mióta lelkemet teljesen ellepte a sötétség. Kezdtem megkedvelni a feketét.

Inkább azzal, hogy túl sokat mutatott a lábamból és a vállamból. Sosem tetszettek a vállaim, mindig is túl csontosnak tartottam őket, míg a combom leginkább két ropira emlékeztetett. Két félbetört ropira.

Kifújtam a levegőt a tüdőmből, miközben végigsimítottam hasamon felülről lefelé, hogy megigazgassam a ruhát magamon.

Az arcon, aki idegenkedve pillantott vissza rám a tükörből csak és kizárólag semlegességet véltem felfedezni. Nem akartam menni, de Morgan erőszakosság miatt muszáj voltam.

A halvány smink kiemelte a szemhéjam és zöld szemem, míg vörösesbarna hajam hullámokban omlott a vállamra, mégsem éreztem magam kimondottan szépnek. Sőt, inkább csúfnak.

Április tizenharmadika volt. Péntek. A tavaszi bál napja, ahova ezúttal a lányoknak kellett partnert keresniük maguknak a fiúk helyett. Én természetesen Nathannel mentem, míg Jayce Anabell oldalán, Morgan pedig felszedte Noah-t egy este erejére. Egyébként nem bántam, nem volt gondolom Noah-val, mióta apa kitörölte az emlékeiből, hogy találkozott Luciferrel. Egész jóban lettünk az új fiúval, aki lassacskán egy hónapja csatlakozott baráti társaságunkhoz Morgan által, aki szívesen töltötte vele az idejét kettesben is. Nem voltak együtt, mert Morgan idegenkedett egy kapcsolattól, nem indokolta meg, miért, de ha neki így megfelelt, akkor nekem is.

Majdnem egy teljes hónap telt el, mióta Belzebub végleg meghalt. Egy hónap, mióta Anabell ideköltözött, és szintén egy hónap, mióta Nael, Naylee és Michael is itt tébláboltak körülöttünk.

Belzebub megölése nem tett rám mély benyomást. Hiába tűntem kegyetlennek, mégsem bántam, hogy megtettem. Megkönnyebbültem, mióta kimúlt a vén démon.

Egy gonddal kevesebb volt az életünkben, mióta nem kellett azért aggódnom, hogy vajon mikor tör Lilith-tel karöltve az életünkre.

Lilith sem jelentkezett. Elmenekült a gyáva kígyó. Nem volt mersze a szemünk elé kerülni, habár sejtettük, hogy nem hagyta annyiban a lázadásának szervezését, azonban nem sok csatlósa maradt. Egyedül Kobal lehetett életben a fiai közül, ami szintén megnyugvásra adott okot. Kobalt egész könnyen megöltem a legutóbbi alkalommal is, így nem kimondottan aggódtam egy esetleges támadástól. Ketten kevésnek bizonyultak ellenünk.

Mióta Anabell ideköltözött egy kicsit nehezebb volt bejutni a fürdőszobába reggelente, ugyanis a lány legalább fél órát töltött bent héttől, fél nyolcig. Pont abban az időszakban, amikor mi is készülődtünk volna. Kezdetben volt egy kis vita belőle, de végül inkább elmentünk Mason Citybe fürdeni, ha pont egyszerre akartunk bemenni. Még szerencse, hogy az a ház üresen állt ott. Sokszor ott aludtunk mostanában Nathannel. Kellemesebb volt, és ott tudtunk csak igazán kettesben lenni.

Anabell nagyszülei magukhoz vették a két húgát, miután megtalálták a szüleiknek égett maradványait a házon belül. Szerencsére a nyomozást hamar lezárták, és elkönyvelték egy sima elektromos tűznek, így ez a gond is megoldódott.

Az egyet problémánk Nael és Naylee maradt, akik az elmúlt időszakban minden egyes nap azon igyekeztek, hogy megosszák velünk a már leélt életünk minden egyes percét. Nem volt túl izgalmas. Semmilyen drámai csatáról nem esett szó benne, se fejtépkedésről, vagy támadó angyalokról. Nyugodt volt és kiegyensúlyozott, mégis az lett a vége, hogy a világ elpusztult. Teljességgel érthetetlen volt.