Violet |H. S. Hun|

második fejezet

 V i o l e t

"Kérlek, adjátok be a munkáitokat, most!" Mosolygott Emily, mire mindannyian összepakoltuk a dolgainkat és átnyújtottuk neki a munkáinkat. Én, személy szerint nagyon izgatott voltam, hogy mit szól majd hozzá. Szereti a képeimet és mindig hasznos tanácsokkal lát el a kivitelezéssel kapcsolatban.

 Mindig én vagyok az utolsó, aki beadja, mert senki nem láthatja a műveimet. Még soha senki nem látta őket, gyűlölöm, ha megnézik, kivéve persze Emilyt. Szereti, ha a keresztnevén szólítom, olyan nekem, mint egy testvér.

 Egy egyszerű portrét rajzoltam, amin egy lány mosolyog az árnyak között. Fekete és fehér.

 Mögém pillantottam Harryt keresve, aki épp összepakolta cuccait és beállt mögém a sorba. Vártam, hogy Harry beadja a munkáját, én akartam lenni az utolsó, de csak állt és mosolygott rám.

"Umm, nyugodtan add be előbb." Rámosolyogtam és egy kicsit arrébb léptem, hogy elém jöhessen, de még mindig nem mozdult. Megrázta fejét.

"N-nem, először t-te." Én is megráztam a fejem ellenzésképp, de hirtelen Emily kikapta a kezemből a portrém. Értetlenül meredtem rá, de ő csak vigyorgott. Összeráncoltam a szemöldökeim, de csak bólintott. Ez fura.

 Kisétáltam a teremből és észre vettem Jay-t és Elle-t, mindketten rám mosolyogtak. Elle szemei újra mögém tévedtek és halkan kuncogni kezdett.

"Várj, ez az órátok is együtt van? Ahogy mondtam, te mázlista."

"Ő... fura. Nem is, inkább különbözik bármelyik másik diáktól." Értetlenül meredtek rám. „ Csendes, mindig ideges, a terem végében ül, de nem szégyenlős, csak csendes.

"Elfelejted, hogy jól néz ki. Nem akarjuk, hogy Elle kinyírjon." Elnevettem magam azon, amit Jay mondott, de Elle csak idétlenül vigyorgott.

"Hey, te figyelted őt. Úgy tűnik, valakinek bejön az új gyerek." Megforgattam szemeim. „De érdekes, ő volt az, aki korábban bámult téged, Vio." Elle mindig Vionak hív, mert túl lusta ahhoz, hogy a teljes nevemet kimondja.

 Nem lepett meg, hogy ő bámult engem, mert már korábban is csinálta. Úgy éreztem, a szemei beleégnek a bőrömbe. Ő más, nem a külseje miatt, hanem mert a szemei történeteket tartogatnak.

 Várj, miért is gondolkozom rajta? Talán azért, mert meglepődtem Emily tettén, soha senkit nem enged utolsónak lenni, rajtam kívül, mert megért engem. Vagy azért, mert bámult engem.

 Nem, ő az új srác. Talán, barátokat szeretne szerezni, csak félénk. De ezt kétlem. Barátkozni velem? Ez valójában hihetetlen.

 A nap gyorsan elszállt, most épp zenét hallgatok, miközben hazafelé sétálok. Elővettem a kulcsaim a táskámból, és megpillantottam egy autót a házunk előtt. Tehát anya itthon és úgy tűnik, új szomszédjaink vannak. A mellettünk lévő ház előtt rengeteg doboz van.

"Anya, itthon vagyok!"

 "Szia drágám, örülök, hogy rendben hazaértél. Új szomszédjaink vannak." Mosolyogva bólintottam.

"Igen, észrevettem." Miután kimondtam ezeket a szavakat, kopogtak az ajtón. Odamentem kinyitni, és a szemeim tágra nyíltak. Mi a fenét csinál ez itt?

"Harry?" Kérdeztem meg a nyílvánvlót, mosolya kiszélesedett.

"Sz-szia."

"Hagy találjam ki, te vagy az új szomszéd?" Bólintott, azok a gödröcskék túl édesek, csak mondom. Fejezd be, Violet.

"Violet, ki van az..." Anya ránk mosolygott, majd közelebb jött. Egy nő jelent meg Harry mögött, feltehetően az anyja.

"Oh, sziasztok, csak nem ti lennétek az új szomszédok?" És itt következett a társalgás. Bejöttek és még többet beszélgettek.

 Nem mozdultam vagy mondtam valamit, csak az ajtót bámultam. De Harry bátorkodott körbe nézni a házban és persze engem is jól szemügyre venni. Ijesztőnek vagy furának kellene találnom, de semmi mást nem érzem, csak idegességet. Nem szoktam hozzá ennyi figyelemhez.

Vetettem rá egy pillantást, mire gyorsan elnézett a másik irányba, majd tekintetét újra rám emelte és elmosolyodott. Viszonoztam, azután újra a kezeimet kezdtem bámulni, elakartam indulni valamerre, ezért anyáékra néztem.

 Elnézést kértem és felmentem a szobámba. Unatkozom és nincs mit csinálnom, de mindenképpen el akartam tűnni onnan, csak hogy ne legyek ideges. Feszélyezve érzem magam körülötte, de mégis kényelmesen.

 Be kell vallanom, hogy nagyon kedves. Úgy értem, nem kacér, rossz fiú vagy béna. Kedves, csak elég csendes. Azt érzem jobban kiismertem pár óra alatt, mint saját magamat valaha.

 Felálltam és elindítottam a zenét a telefonom, majd visszaültem az ágyamra. Megragadtam a ceruzám és a vázlatfüzetem. Alkotni kezdtem, csak lerajzoltam épp amire gondoltam. Elveszte az időben, mire észbe kaptam már sötétedni kezdett. Szerintem már elmentek.

 Lementem és anyát a konyhában találtam. Rámosolyogtam, mikor megfordult és viszonozta. Anya és én egyedül élünk. Apa halála volt a legrosszabb dolog, ami velünk történhetett. Új házba költöztünk és újrakezdtük, de sosem felejtettük el. De én vagyok anya mindene és ő az életem.

"Szóval, milyen volt ma a suli? Jay és Elle?" Vigyorogtam, amint eszembe jutottak az idiótáim, az én csodálatos legjobb barátaim.

"Jól vannak és a suli az suli." Anya elnevette magát.

"És mit gondolsz Harryről és Anneről?"

"Kedvesek és aranyosak."

"És szemrevaló is." Viccelődött anya vigyorogva, mi van ezzel a szemrevaló dologgal?

" Ki? Anne? Igen, ő tényleg gyönyörű." Nevetésben tört ki, én meg vigyorogtam. Természetesen, minden anya egyforma, Harryről beszélt.

"Nos, a vacsora perceken belül kész." Bólintottam, majd egy puszit nyomtam az arcára.

 Újra felmentem az emeletre, hogy átöltözzek, de észrevettem, hogy még nem húztam le a rolót. Odamentem, hogy elintézzem, de megálltam, mikor észrevettem, hogy az új szomszéd az ágya szélén ül.

 Harry.

 Folytattam a stírölést, hogy meddig? Másodpercekig? Percekig? Fogalmam sincss, csak elvesztem a látványában. Szürke pulóvert viselt melegítőnadrággal és a földet bámulta. Úgy tűnik, megint azt csinálja, elvesz a saját világában, mint én.

 Az ablakomra emelte a tekintetét és én gyorsan a földre zuhantam, hogy ne láthasson. Oh Istenem, olyan kínos vagyok. Ez az egész olyan kínos. Nevetést hallottam, ezért felálltam, az ablaka előtt állt és vigyorogva figyelt engem.

"Oh szia, én csak... a fülbevalómat kerestem." Milyen borzalmas hazugság. Összehúzta szemöldökeit. Elmosolyodtam kissé és furcsán integetni kezdtem. Kuncogva visszaintett, én pedig lehúztam a rolót.

 Micsoda nap.