Violet |H. S. Hun|

Negyedik fejezet

"Gyűlölöm az iskolát." Mondta Elle unott arccal. A mai nap sem különbözött, unalmas délelőtt, unalmas órákkal. Kuncogtam Elle felszólalásán és a fejét a vállamra hajtotta, magunk elé meredtünk és észre vettük a közeledő Jayt. Jól nézett ki és határozottan nem volt olyan nyomott, mint mi.

"Helló, lányok!"

"Szia Jay!" Köszöntöttem mosolyogva, elnevette magát, mikor Ellere pillantott.

"Csak nem unatkozol?" Csak bólintott válaszképp, majd hirtelen felpattant a vállamról és magabiztos vigyor terült szét ajkain.

"Miért nem megyünk Vioékhoz suli után, tudjátok, tanulni meg pizzát enni." Bólintottam beleegyezésképp, de Jay a fejét rázta.

"Ah, nem tudok! Segítenem kell az öcsémnek suli után." Mondta. Szomorúan biggyesztettem le ajkaim, majd a csengő megszólalt. Talán a nap kezd érdekesebbé válni, mivel a következő órám rajz.

 De ez azt jelenti, hogy találkozom Harryvel. Egy hete már az ablakos incidensnek, vagyis amikor leégettem magam. Minden nap látom, mintha mindenhol ott lenne. Komolyan mondom. Mindenhol. Nos, a szomszédom és egy suliba járunk, de minden óránk együtt van? Ez őrület. Nem panaszkodom, csak kíváncsi vagyok valamire.

 Nem tagadom, helyes és vonzó, de nincsenek barátai. Nem szerzett barátokat, mióta idejött. Mindig egyedül van, ez a másik őrült dolog. Minden lány természetesen próbálja felkelteni a figyelmét, de mindegyiket csak lerázza. Nem beszél sokat és olyan titokzatos.

 Azt hiszem a kukkolója lettem.

 Épp sétáltam a következő órámra, amint be akartam lépni a terembe, neki ütköztem valakinek. Felkaptam a fejem, hogy megnézzem ki volt az és a szemeim zöld íriszekkel találkoztak.

"Úgy tűnik folyton egymásba botlunk, Styles." Viccelődtem, mire elnevette magát. Elhátráltam az ajtótól és ő ugyanezt tette. "Előbb te."

"N-nem, hölgyek e-előre." Mondta. Rámosolyogtam és a helyemhez sétáltam, ő is a helyére ment és viszonozta a mosolyt, mély gödröcskéi megjelentek arca mind két oldalán.

"Helló osztály!" Visszafordultam Emily felé. Kiadta, hogy mit kell ma rajzolnunk és izgatott lettem, ahogy mindig. Felkaptam a ceruzám és a papírom, elkezdtem rajzolni, amit szerettem volna, majd kifestettem. Elszórtan vetettem pillantásokat Harryre. De arcom folyton pírba borult, amint észrevettem, hogy bámul engem.

 A csengő megszólalt és a diákok beadták Emilynek a munkáikat. Összeszedtem a cuccaim és az asztalához mentem, hogy beadjam a művem, Harry következett utánam. Éppen, mikor ki akartunk lépni a teremből, Emily utánunk szólt.

"Violet, Harry? Nem bánnátok, ha ma ti takarítanátok ki a termet?" Mindig én takarítom ki a termet, de egyáltalán nem bánom. Nem tudom miért, de szórakoztatónak találom kimosni az ecseteket és a festékeket a helyére tenni, bár azt hiszem ezúttal más lesz Harryvel.

"N-nem probléma." Mondta Harry mosolyogva, majd mindketten rám néztek a válaszomra várva. Bólintottam.

"Aw, köszönöm srácok! Violet, te tudod hova kell tenni a dolgokat, ugye?" Újra bólintottam, majd kiment a teremből. Sóhajtottam és Harry felé fordultam, aki már az ecseteket mosta. Ugyanígy tettem, csendben. A szégyenlős énem tört elő, nem szóltam semmit, habár millió gondolat cikázott a fejemben. Vetettem rá egy pillantást, éppen a frissen mosott ecseteket pakolta, rossz helyre.

"Hé, Harry, umm.... Oda tedd az ecseteket." Mondtam a helyükre mutatva. Odarakta őket, lassacskán mindketten végeztünk.

"Umm, köszi." Mondta egy mosoly kíséretében.

"Oh, nem probléma." Mosolyogtam vissza, majd felkaptam a táskám a vállamra. Ő is összeszedte a cuccait és együtt sétáltunk ki a teremből.

"Hát, ez jó volt." Törtem meg a csendet közöttünk, mire elnevette magát. Bólintott. „Többször kéne csinálnunk."

"Ja." Mondta. Rámosolyogtam, de az ő arca komollyá vált. „K-kérdezhetek v-valamit?"

"Persze!"

"Umm, azon g-gondolkoztam, hogy h-haragszol e rám..."

"Én? Haragudni rád? Miért?" Vágtam közbe összezavarodva.

"I-igen, mert e-először a t-te munkádat vette el. Észrevettem, h-hogy szomorú lettél az e-első nap, amikor t-találkoztunk." Dadogta. Ideges volt, pedig nem kellett volna annak lennie.

"Nem, Harry. Nem voltam rád mérges vagy szomorú, össze voltam zavarodva. Mindig én vagyok az utolsó, soha senkit nem engedett még mögém. Azért, mert nem szeretem, mikor az emberek látják a rajzaim. Nem nagy ügy, tényleg!" Mosolyogtam és bólintva viszonozta. „Egyébként, ebédszünet van, ülsz már valakivel?"

"Nem."

"Szeretnél velem és barátaimmal ülni?"

 Próbáltam kedves lenni vele, mert ő mindenkivel kedves és a legjobbat érdemli. Amikor Emily megkért minket, hogy takarítsuk ki a termet, azt hittem visszautasítja, de segített nekem. Ráadásul, szerintem barátokat kell szereznie ahhoz, hogy életben maradjon. Ezt mondta nekem Elle az első napomon, mert olyan voltam, mint Harry. Csendes és szégyenlős voltam- igazából, még mindig ilyen vagyok, de kissé megváltoztam, azt hiszem.

"H-ha nem baj." Mondta, mire bólintottam.

 Szeretem, hogy ennyire magabiztos, és remélem jobban megismerhetem majd. De először is imádkozom, hogy Elle és Jay ne kergessék az őrületbe, vagy rángassák el minden egyes buliba.

 Reménykedem.