Violet |H. S. Hun|

huszonnyolcadik fejezet

V i o l e t

"Ahogy korábban mondtam, nem kell próbálkoznod, hogy lenyűgözz, Violet." Mondta, miután kissé eltolt magától. "Te-te más vagy."

"Ez jót jelent?" Kérdeztem, mire kuncogni kezdett.

"Természetesen."

"Mik vagyunk mi most? Barátok vagy mi?" A homlokát ráncolta és nem válaszolt. Így alakult az estém a csók után, katasztrófa és csalódás.

"N-nem tudom."

"Harry, miért vagy gyáva?"

"Nem vagyok gyáva." Elfordult, hogy ott hagyjon, de elkaptam a csuklóját. 

"Akkor mi vagy?" Kezdtem ideges lenni, nem csókolhat meg és viselkedhet utána barátként. "Csak játszadozol velem?" Szemei kikerekedtek és a fejét rázta.

"Nem, persze, hogy nem." Sóhajtott.

"Akkor miért csókolsz meg és menekülsz el utána?"

"Ez komplikált."

"Nem az. Összezavarsz engem." Ezúttal én eresztettem ki a bent tartott levegőt.

 Félt feltárni előttem az érzéseit, elmondani az igazat, megcáfolni azt, hogy ő nem jó nekem. Nem értem, miért ilyen titokzatos. Nem akartam tovább erőltetni ezt a témát, mert már feladtam.

 Mindent megtettem, amit tudtam. Felöltöztem szépen, hogy lenyűgözzem, megváltoztam és megbíztam benne. De úgy tűnik ő örökké ilyen marad, és mi mindig csak barátok maradunk. Csak barátok.

"Viole-"

"Vissza akarok menni." Félbeszakítottam, mielőtt bármit mondhatott volna. Nem így terveztem ezt az estét. Elég rossz, hogy nem kaptam meg boldog befejezést, de rájöttem, hogy nem is létezik. 

"Wow, mennyi minden történt."

"Ja." Mondtam Elle felé biccentve.

"Csók és futás? Mármint, ugyan már." Mindent elmondtam neki, az érzéseimről Harry iránt és a csókunkról. Mindent. Mindent. 

"Hát... sajnálom." Bólintottam, egy kisebb mosoly kíséretében. Szomorú voltam, még el is aludtam, mivel egész éjszaka csak forgolódtam. "Jól vagy, Vio?"

"Igen, köszi."

"Srácok, hallottátok a híreket?" Jay termett ott a semmiből vadul vigyorogva.

"Nem."

"Milyen híreket?" Kérdeztem zavarodottan. Mi tehette ennyire izgatottá Jayt?

"Sarah randira hívta Harryt, elhiszitek ezt?"

"Hogy mi?!" Kiáltotta Elle. "Hogyan? És mikor?" Jay összezavarodott Elle viselkedése miatt. Teljesen kikészült, pedig nem kellett volna. Ez Harry élete, azt csinál, amit akar. Mi csak barátok vagyunk.

"Mi a baj?" Kérdezte Jay. Megráztam a fejem.

"Semmi. Elle csak meglepődött." Csendben enni kezdtem, de hirtelen kibukott belőlem egy kérdés. "Mit válaszolt?"

"Nem tudom, de pár haverom szerint, igent mondott." Hát persze, hogy igent mondott. Mármint, ki utasítana vissza - habár furcsa - egy randit Sarahval, ő gyönyörű és jobb, mint... én. Miért mondana nemet?

 Jay elment és Elle folyamatosan bámult rám, miközben csendben fogyasztottam az ebédem. Nem szomorúan vagy boldogan, inkább meglepetten.

"Jól vagy?"

"Soha jobban." Felálltam és kidobtam a kajamaradékom, már nem voltam éhes. Jay szavai jártak a fejemben és kezdtem hinni bennük, Harry nem jó nekem. Talán mindvégig igaza volt.

"Vio, várj meg!" Szólt Elle utánam loholva. "Vannak terveid ma estére?"

"Nem, csak tanulok." Egy vigyor húzódott ajkaira. "Miért?"

"Mert eszembe jutott valami."

"Tehát, miért állunk az ablakom előtt semmit téve, és bámuljuk a nagy semmit?" Kérdeztem Ellet összezavarodva. Folyamatosan vigyorgott és azt hajtogatta, hogy 'Oh, várd csak ki' , 'Később majd megköszönöd' vagy 'Jó móka lesz'. Abban a pillanatban nem értettem semmit.

"Elle, mondd el mit művelsz, vagy lemegyek a konyhába."

"Istenem, olyan idegesítő vagy, Vio."

"Köszi! És most mondd el." Keresztbe fontam karjaim a mellkasom előtt és a magyarázatára vártam.

"Látod azt az ablakot?"

"Igen." Sóhajtottam. "Harry hálószobájának ablaka. Mi van vele?"

"Semmi, csak megfigyeljük őt."

"Miért?" Kérdeztem zavarodottan. 

"Csak várj." Mondta újra. Felhorkantam. Egy kis idő elteltével, a szobája sötétségbe borult, kisétált az autójához és elhajtott. Még mindig nem jöttem rá, miért kémkedünk utána, de úgy döntöttem sodródom az árral.

"Oké, készen állsz a mókára?" 

"Huh? Ezt hogy érted? Mi jár a fejedben? Annyi biztos, hogy egy katasztrófa." Elnevette magát, hátradobta szőke haját és megforgatta kék szemeit.

"És ezt honnan tudod?"

"Egyszerű. A gonosz vigyorod mindent elárul." Mosolyogtam. Kinyitotta az ablakom és kimászott a tetőre. Szemeim kikerekedtek.

"Mi a fenét csinálsz?" Pánikoltam.

"Vio, kedvesem, ha Harry nem mondja el az érzéseit neked, akkor nekünk magunknak kell kiderítenünk."

"Hogyan?"

"Betörünk a szobájába."

Oh nem.