Violet |H. S. Hun|

Bónusz fejezet

H a r r y

"Fejezd be, Violet!" A mosolyommal küzdöttem, miközben figyeltem, ahogy fejét hátra vetve nevet. Úgy akartam tenni, mint aki haragszik rá, de lehetetlen. Imádom a nevetését, hihetetlen, hogy ilyen egyszerű dolgokkal az őrületbe tud kergetni. Ő az életem. Teljes szívemmel szeretem őt és nagyon örülök, hogy találkoztam vele. 

 El tudta velem feledtetni a fájdalmat és a szomorúságot, a fényem volt a sötétben. Bármit megtennék, hogy örökké magam mellett tudhassam. Egyfajta félelem érzetem van amiatt, hogy egyszer csak eltűnik az életemből. 

"Bocsi." Mondta, miközben próbálta visszafogni magát, de még mindig kuncogott. "De nem tudlak komolyan venni, mikor ilyen fejet vágsz." Megráztam a fejem és letettem a kezemben tartott vázlatot a fűbe. Beletúrtam az időközben igencsak megnőtt hajamba.

 A parkban üldögéltünk. Úgy véltük jól esne egy séta a friss levegőn. Szerettünk itt beszélgetni vagy rajzolni, nagyon szép hely. Mielőtt elindultunk, úgy döntöttem elhozom az egyik alig elkezdett vázlatom és megpróbálom befejezni. A természetet akartam lerajzolni, de Violet túl gyönyörű, ezért végül ő került a papírra. 

 Örülök, hogy nem találta ijesztőnek, mikor Ellel betörtek hozzám és megtalálták a rajzaim róla. Emlékszem, mikor rajta kaptam őket vicces volt, mivel Elle egy szempillantás alatt eltűnt, bár egyáltalán nem bántam, hogy egyedül hagyott Violettel.

"Hogyan nézzek rád?" Leutánozta a komoly arckifejezésem. "Nem is így nézek ki." Forgattam a szemeim.

"Oh, igazán?"

 Bólintottam. "Ülj vissza a pozíciódba." Még utoljára rám mosolygott, majd a hátam mögé nézett.

 Felkaptam a vázlatom és a ceruzám, és rajzolni kezdtem. Teljesen rá és az előttem heverő papírlapra koncentráltam. Miközben rajzoltam és folyamatosan felpillantgattam rá észrevettem, hogy elmerült a gondolataiban. Mintha egy másik bolygón lett volna.

 A homlokom ráncoltam azon gondolkozva, vajon mi járhat a fejében. Sóhajtottam és újra leraktam a rajzeszközeim. Mikor észrevette, összezavarodva nézett rám.

"Mi a baj? Miért álltál meg?" Velem szemben ült. Felálltam és mellé telepedtem.

"Min gondolkoztál?"

 Kuncogni kezdett. "Rajtunk." Elmosolyodtam és vártam, hogy folytassa a mondandóját, de ehelyett a környezetet kezdte el vizslatni. Gyerekek játszadoztak a parkban, miközben a szüleik a fűben vagy a padokon ülve figyelték őket. Más párok szintén a fűben üldögéltek és élvezték a napsütést. De ami megragadta a figyelmem, egy idős pár volt egy távoli padon. Elmosolyodtam és visszapillantottam Violetre. Megböktem a vállát és az idős párra mutattam.

"Mire gondolsz, mikor rájuk nézel?"

 Egy mosoly húzódott ajkaira és egy rövid csend után válaszolt. "A jegyzetfüzetre? Hogy mikor fog felolvasni a hölgynek?"

 Kuncogni kezdtem. "Nem, te butus! De tényleg!" Felém fordult.

"Te mire gondolsz?"

"Én kérdeztem előbb."

"A te kérdésed, egyébként." Felsóhajtottam, feladom. Elnevette magát a válaszomra várva.

"Nem tudom. Talán a jövőre." Bólintott. "Téged?"

"Ugyanez. Mintha... mikor megöregszünk, hol leszünk." Visszapillantottam rájuk és elmosolyodtam. 

"Én tudom, hol lennék."