Violet |H. S. Hun|

tizenhatodik fejezet

V i o l e t

"Mert ha valaha a padlón leszel, én ott leszek neked, hogy felvidítsalak és elmondjam, mennyire gyönyörű vagy." Meglepődtem szavain, egy kisebb szívrohamot kaptam.

 Mindig olyan érzéseket kelt bennem, amilyeneket előtte nem tapasztaltam senkivel kapcsolatban. Ő az egyetlen, aki mellett biztonságban, szeretettnek és szépnek érzem magam.

"Nem igazán tudom, mit is mondhatnék." Kezdtem szégyenlős lenni, de mégis kényelmesen éreztem magam. Kényelmesen és boldogan, csakis Harry mellett.

 Ez egy furcsa érzés nekem, nem szoktam hozzá.

 Amekkora klisének hangzik, annyi igazság van benne.

 De nem bánom, hogy meg kell szoknom. 

"V-violet?, miért vagy csöndben?" Kérdezte megtörve a csendet. Feleszméltem és rámosolyogtam. 

"Semmi, de azt hiszem mennem kéne." Mondtam az órámra pillantva. "Késő van és sötét."

"És gyönyörű az este." Bólintottam.

"Igen, ez egy újabb csodás... este." Sóhajtottam. "Köszönöm."

"Köszönöm, hogy velem töltötted." Felállt és a kezét nyújtotta, hogy felhúzhasson. 

 Nem hezitáltam egy percet sem, megragadtam, jáde szemei fogva tartották az én barnáim. Egyre közeledett felém, éreztem forró leheletét az arcomon.

"Gyönyörű szemeid vannak." Suttogta.

"Harry?"

"Hmm?" Elmosolyodtam.

"Már nem dadogsz annyit, mint régen." Mondtam boldogan.

"Mert jól érzem magam." Észrevettem, hogy még mindig egymás kezét fogjuk. "És gyakoroltam a dolgokat, amiket tanítottál nekem az óránkon."

"Jó."

"Köszönöm." Ekkor valami váratlant tett.

 Megpuszilta az arcom, most először, és imádtam. Annyira boldog voltam. Rám nézett és a szemöldökét ráncolta.

"Ne haragudj, ha-"

"Jó éjt, Harry." Rámosolyogtam, de elkaptam a tekintetem. Nem tudom, miért csináltam ezt, annyira hülye vagyok.

Megálltam és felé fordultam, zavarodottnak látszott. "Szóval, segítesz lejönni vagy mi lesz?" Kérdeztem kuncogva.

 Nem akartam, hogy azt higgye valami rosszat tett és pánikba essen, ezért témát váltottam. Elvigyorodott és segített nekem. Beléptem a szobámba az ablakomon keresztül, ő megállt kívül.

"Köszönöm-" Mindketten egyszerre köszöntük meg, nevetésben törtünk ki.

"Azt h-hiszem, abba kéne hagynunk a hálálkodást." Mondta Harry. A szemei gyönyörűek voltak a holdfényben. 

"Igen, szerintem is." Bólintottam.

 Nem akartam, hogy véget érjen az esténk, és volt még valami, ami nem hagyott nyugodni. Harry észre vette, hogy elcsendesedtem. "Minden oké?"

"Nem vagyok álmos."

"Én sem. D-de úgy tűnik valami zavar téged." Wow, olyan okos. Jayre emlékeztet, látszik, hogy legjobb haverok. 

"Valami tényleg zavar." Az ujjaimmal játszottam, annyira ideges voltam.

"Mi az?" Kérdezte. "Bármit elmondhatsz nekem."

"Tudom, hogy nem rám tartozik, de... Van valami... um, közted és-"

"Sarah között?" Bólintottam, mire kuncogni kezdett.

"Mi az?" Kérdeztem azon gondolkodva, vajon miért kuncog.

"Csak nem féltékenységet érzek a levegőben?" Játékosan megütöttem, felnevetett.

"Én? Mi? Szeretnéd, Styles. Soha nem féltékenykedem."

"Mindenesetre, nem. Nincs semmi köztünk." Bólintottam és valamiért elégedettnek éreztem magam. "Mi a helyzet veled?" Kérdezte karjait a mellkasa előtt összekulcsolva. 

"Mi van velem?"

"Te és az a srác a buliról." Mondta vigyorogva. Elmosolyodtam, ugyanazt a játékot játszottam vele, amit ő velem.

"Oh, úgy érted Jake? Most már én is érzem a féltékenységet." Elnevette magát.

"Tehát beismered, hogy féltékeny voltál."

Oh Istenem.

"És te most bevallod, hogy féltékeny vagy." Visszatartottuk pár másodpercig, majd nevetésben törtünk ki az értelmetlen beszélgetésünkön. Mintha részegek lennénk. 

 Néha csak szükséged van egy barátra, akivel kinevetheted magad, de ha őszinte akarok lenni, Harry nem csak egy barát.

 Miután abbahagytuk az órámra pillantottam. Hajnali kettő. "Késő van, vissza kéne mennem a szobámba."

"Miért?" Kérdeztem gyorsan, de azonnal el is pirultam. Annyira kétségbeesettnek tűntem. "Ú-úgy értem, most már úgysem tud egyikünk se aludni. Miért nem jössz be és töltöd nálunk az estét? Csinálok teát."

"Hm, j-jól hangzik." Belépett a szobámba az ablakon keresztül és én csak vigyorogtam magamban. 

 Mintha egy filmben lennénk, amikor a srác elmegy éjszaka a lányhoz és belopódzik a szobájába.

 De fogalmam sincs, hogyan fog végződni a film, amiben benne vagyok.